Kultúra

Új vezető a hódmezővásárhelyi Emlékpont élén

Új vezető a hódmezővásárhelyi Emlékpont élén

2013. november 21., csütörtök
Új vezető a hódmezővásárhelyi Emlékpont élén

Az eddigi sikeres kutatási és oktatási munkát folytatva kiszélesítené a közelmúlt hódmezővásárhelyi történelmét feltáró és bemutató múzeum, az Emlékpont tevékenységi körét az intézmény új vezetője, Árva László.

A közgyűjteményt szakmai főtanácsadóként irányító pedagógus, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium igazgatója csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, az Emlékpont eddigi közel egy évtizedes működésével fontos helyet vívott ki magának az ország kulturális életében. Az Emlékpontban folytatódni fognak az olyan komoly történészi munkával létrehozott időszaki kiállítások, mint amilyen például az állambiztonsági szolgálatok és a kulturális élet viszonyát bemutató Megfigyelt művészet című tárlat volt. Jövő év tavaszán a Rákosi-korszak igazságszolgáltatásáról nyílik majd kiállítás, amelyhez kapcsolódóan jelenleg is kutatások folynak, egyebek mellett a szegedi Csillagbörtönben – tette hozzá a szakember. Az intézmény állandó kiállításának bemutatásával, időszaki tárlataival, rendhagyó történelemóráival jelentős oktatási tevékenységet végez Hódmezővásárhely és a térség iskoláival összefogva. 2014-ben a holokauszt emlékév oktatási programjában is fontos szerepet tölt majd be az Emlékpont – közölte

Árva László

. Mint kiemelte, az I. világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezve azonban bővítené azt az időszakot, amelynek bemutatásával az intézmény foglalkozik. A szakember lehetőségeket lát a Hódmezővásárhelyen és a régióban folyó helytörténeti kutatások eredményeinek bemutatására, és arra is, hogy a közgyűjtemény megjelenjen a környező településeken.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.