Közélet

Új mammográfiás szűrőközpont nyílt a szentesi kórházban

Új mammográfiás szűrőközpont nyílt a szentesi kórházban

2013. november 26., kedd
Új mammográfiás szűrőközpont nyílt a szentesi kórházban

Uniós támogatással 532 ezer euróból, azaz mintegy 160 millió forintból új mammográfiás szűrőközpontot alakítottak ki a szentesi Dr. Bugyi István kórházban.

Bagi Róbert

radiológus főorvos a keddi átadó ünnepségen elmondta, az új digitális berendezéssel az emlőben kialakuló elváltozásokat nagyobb pontossággal, korábbi stádiumban lehet felismerni. A korai felismeréssel és az időben elkezdett terápiával felére csökkenhet az emlőrák okozta halálozások száma. A korszerű berendezésnek köszönhetően a vizsgálat a korábbiaknál kisebb kényelmetlenséggel és kevesebb sugárterheléssel jár a páciensnek – tette hozzá a szakember. A szervezett emlőszűrésen – amely fejlesztésére a hódmezővásárhelyi és az aradi kórházzal közösen kapott uniós támogatást a szentesi intézmény – alapvetően 45 és 65 év közötti nők vesznek részt, de mammográfiás vizsgálatokat szükség esetén más korosztályokban és férfiaknál is végeznek – közölte a főorvos.

Farkas Sándor

(Fidesz), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a kormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szentesi kórház a dolgozók és a páciensek számára is hosszútávon biztonságosan működű intézmény legyen. Az intézményben hamarosan megkezdődő, 2,5 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés minőségi változást hoz a betegellátásban – mondta a politikus. A kormány döntése alapján a szentesi kórház emellett 550 millió forintos támogatást kap adósságai rendezésére – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.