Kultúra

Széchényi Emléknap a nemzeti könyvtár alapításának évfordulóján

Széchényi Emléknap a nemzeti könyvtár alapításának évfordulóján

2013. november 23., szombat
Széchényi Emléknap a nemzeti könyvtár alapításának évfordulóján

Tokody Ilona operaénekes, Vásáry Tamás zongoraművész és Margócsy István irodalomtörténész is szerepel az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) megalapításának 211. évfordulója alkalmából a budai Várban hétfőn sorra kerülő Széchényi Emléknap programján. Az érdeklődőket számos kiállítás, zenei előadás és tudományos program várja, a belépés díjtalan.

A délelőtti óráktól több tárlatvezetés lesz, emlyeken megtekinthető a könyvtár számos ritka, régi, vendégek számára csak ezen a napon látható kiadványa, például a könyvtár alapítója, gróf

Széchényi Ferenc

által adományozott magyar vonatkozású, több évszázados térképek. Továbbá lesz még kiállítás India magyar szemmel - Magyar utazók Indiában címmel, illetve a

Dante

Isteni színjátéka ihlette grafikákból. Két nagy magyar költő,

Weöres Sándor

és

Jékely Zoltán

születésének centenáriuma is idén van. Ebből az alkalomból Weöres megzenésített versei hallhatók és a két költő kéziratai, Jékely személyes tárgyai láthatók könyvtárban.

Mészáros Géza

festőművész A tekintet érintése című retrospektív kiállításának megnyitóján

Vásáry Tamás

Kossuth-díjas zongoraművész és

Tokody Ilona

Kossuth-díjas operaénekes lép fel.

Benkő Imre

fotóművész Acél-Mű - Ózd 1987-2012 című kiállítását

Beke László

művészettörténész nyitja meg. Ez a két kiállítás éjfélig látogatható. Délben kezdődik és szintén a nap végéig tart

Farkas Gábor

Farkas tudományos kutató, az OSZK régi nyomtatványok tára vezetőjének 12 előadásból álló sorozata, melyben szó lesz az erdélyi sárkánykoponyákról, a

Shakespeare

Hamletje és

Zrínyi

Szigeti veszedelem című eposza közti kapcsolatról, az utolsó inka herceg magyarországi útjáról,

II. Lajos

magyar király gyilkosáról, az 1572-ben Franciaországban történt

Szent Bertalan

éji mészárlás és egy szupernóva-robbanás kapcsolatáról és a betlehemi csillagról. Kora délután tudományos ülésszak kezdődik a magyar nyelv 18. századi térhódításáról, amelynek nyitóelőadását Margócsy István irodalomtörténész tartja. A látogatók a nap folyamán többször is a könyvtár dolgozóinak vezetésével sétálhatják körbe az épület négy szintjét az ötödiktől a legfelső, nyolcadik szintig, amely utóbbi más napokon nincs nyitva a látogatók előtt. A hétfői, nyílt naphoz hasonló programsorozatra érkezők ingyenesen mehetnek be az OSZK-ba, illetve fél áron be is iratkozhatnak. A részletes program az OSZK honlapján olvasható. Az Országos Széchényi Könyvtárat

Széchenyi István

édesapja, Széchényi Ferenc alapította 1802-ben, amikor erre a célra mintegy tizenötezer dokumentumot adományozott. A könyvtár egy időben a Nemzeti Múzeumhoz tartozott, 1949 óta önálló intézmény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.