Közélet

Pálya épül, utca szépül - Móraváros utat mutat + FOTÓK

Pálya épül, utca szépül - Móraváros utat mutat + FOTÓK

2013. november 10., vasárnap
Pálya épül, utca szépül - Móraváros utat mutat + FOTÓK
alsovarosi_focipalya01_gs

Az ott lakó kisebbség példás módon rendbe tette a Cserepes sort és környékét. Gőzerővel készül a móravárosi nagypálya is, tavasszal már focimeccset játszhatnak rajta.

Széles körű összefogással, az ott lakók áldozatos munkájával szépült meg az utóbbi napokban Szegeden a Cserepes sor és környéke.

Nagy Mihály

, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökének szervezésében, illetve támogatásával tisztították meg a helyi kisebbség tagjai lakóhelyüket, a Cserepes sort, a Cserép és a Téglagyár utcákat. Amint fotógalériánk is bizonyítja, s ahogy a képviselő a SZEGEDma.hu-nak fogalmazott, a környék évek óta nem nézett ki ilyen jól, mint most, mikor az ott élők szorgalmas munkával saját maguk rakták rendbe környezetüket. Mindehhez fejlesztés, beruházás is dukál, ennek megfelelően gőzerővel zajlik a Móra Balázs Sport- és Szabadidőközpont bővítése.

takaritas_cserepes_sorBC5K7865-02_gs

Az elmúlt hónapok fejleménye, hogy műfüves világítást kapott

a tavaly karácsonyra átadott kisméretű műfüves labdarúgópálya

, mely egyébiránt teljes kihasználtsággal működik, szolgálván az amatőr- és a szabadidősportot. A 100x60 méteres nagypálya területét sikerült 20 centis fövennyel előkészíteni, kiépítették az öntözőrendszert, sőt, a napokban kikelt a másfél hete elvetett fű is. Mindezt nagy örömmel és büszkeséggel

Gerecz Péter

, a Móravárosi Kinizsi szakosztályvezetője mutatta be portálunknak. A kiváló sportember elmondta: mióta a labdarúgásban dolgozik, tizennégy pálya szűnt meg, zárt be Szegeden, ám most végre megfordult ez a trend, s a móravárosi pálya az elsők között van, ami épül a városban. Gerecz Péter reményei szerint a jövő év tavaszának végén már bajnoki mérkőzést lehet itt rendezni.

alsovarosi_focipalya04_gs

Nógrádi Tibor

önkormányzati képviselő mindkét, városrészi fejleményről örömmel nyilatkozott a SZEGEDma.hu-nak. "Mióta képviselőként dolgozhatok, soha nem volt még ilyen szép a környezet a Cserepes sornál, büszke vagyok az ott lakók áldozatos munkájára. Boldogsággal tölt el az is, hogy remekül halad a móravárosi beruházás, mely nemcsak a városrészt, de egész Szegedet gazdagítani fogja. Még az idei esztendőben parkosítással, öltöző építésével folytatódik a park fejlesztése. Mindez a helyiek összefogásának, aktivitásának eredménye, segítségüket e helyütt is szeretném megköszönni. Hála Istennek a móravárosi példa egyébként nem egyedi, a városban több műfüves pályára várható pályázat a közeli jövőben" - mutatott fényt az alagút végén a Magyar Labdarúgó-szövetség Csongrád megyei igazgatójaként is tevékenykedő képviselő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.