Közélet

Pálinkás József: a velünk élő tudományt ünnepeljük 2013-ban

Pálinkás József: a velünk élő tudományt ünnepeljük 2013-ban

2013. november 4., hétfő
Pálinkás József: a velünk élő tudományt ünnepeljük 2013-ban
palinkas_jozsef_gs

A velünk élő, általunk változó és minket változtató tudományról szól az idei Magyar Tudomány Ünnepe - hangsúlyozta a rendezvénysorozat hétfői megnyitóján Pálinkás József, az MTA elnöke a veszprémi Pannon Egyetemen.

Az Akadémia által tíz éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat idén rávilágít arra, hogy miként befolyásolja a mindennapi életben alkalmazható termékek piaci értékét, piacképességét a fejlesztés során hozzáadott szellemi értékek újszerűsége. A november 30-ig tartó rendezvény célja többek közt, hogy széles körben eszmecserét kezdeményezzen a tudomány céljairól és sikereiről, bemutassa a kiemelkedő magyar tudósok és a műhelyek munkáját, bevonja az érdeklődők szűkebb és tágabb körét a tudományos gondolkodásba, és tudatosítani és hangsúlyozni kívánja a magyar tudomány nemzetközi eredményességét és elismertségét. A Magyar Tudomány Ünnepének immár hagyományos részét képező Diákok az Akadémián című rendezvény keretében kiemelkedő kutatók és akadémikusok tartanak tudományos igényű, közérthető előadásokat a fiatalokat érdeklő témákról. Ez a program idén új elemmel bővül: az InnoDiákok Fórumán tehetséges ifjú kutatók számolnak be az ötleteiknek teret adó, új felfedezésekre inspiráló műhelyekről. Előadásaikban felidézik, hogy miként kapcsolódtak be a kutatóintézetek, csoportok munkájába, és milyen eredményekkel vesznek részt a kutatásokban, hogyan dolgoznak saját projektjeik megvalósításán. Eredményeiket mentoraik, akadémikusok, kutatásvezetők ismertetik. A természettudományos oktatásra kiemelt hangsúlyt fektető középiskolák diákjai izgalmas előadást hallhatnak november 14-én, Vannak-e reflexei a robotoknak, avagy az egyensúlyozástól a forgalmi dugókig címmel Stépán Gábor professzortól az MTA Székházának Dísztermében. Egy másik előadáson az új lézeres szemsebészeti eljárások kerülnek terítékre. November 18. és 22. között a nagyközönség interaktív módon ismerkedhet meg a hazai kutatóközpontokban és intézetekben zajló munkával. Az érdeklődők bejárhatják az intézeteket, megismerkedhetnek a különböző munkafolyamatokkal és magukkal a szakemberekkel beszélgetve nyerhetnek némi betekintést a kutatói életpályába. A nyílt napokon többek között rendhagyó fizikaórán vehetnek részt az érdeklődők, előadást hallhatnak az elemi részecskékről, a veszélyeztetett nyelvekről, a törvényszéki analitikáról, a magyarországi űrdozimetriai fejlesztésekről és a Higgs-bozonról.

Pálinkás: a tudomány felelősséggel is jár

Az akadémia elnöke beszédében kiemelte: 2013-ban a Magyar Tudomány Ünnepe a közeli és megismerhető tudományról szól, arról, amely követi és irányítja az emberi társadalmak életét, és amely mögött kutatók valóságismerő, áldozatos munkája áll. Ez a tudomány közös, osztozik benne tudós a laikussal, kutató a kutatási eredmények használóival. A Magyar Tudományos Akadémia idei programsorozata a magyar tudósokat, a tudomány eredményeit és magát a tudományt ünnepli: a világ megismerésének hiteles módszerét és szemléletét, a világ jobbá tételének szándékát, a tudás örömét és élményét. Az MTA elnöke hangsúlyozta, hiába igyekeztek sokan az emberi nagyravágyás eszközévé tenni, ideológiák kiszolgálójává alacsonyítani, vagy mítoszok közé sorolni, a tudomány megőrizte méltóságát és megmaradt az, ami volt: különleges emberi tevékenység, a megismerés évezredes, hiteles és kipróbált módszere, és az ebből megszülető, érvényesnek elfogadott tudás összessége. Mint hozzátette, az igazi tudós és az igazi tudás mindig reális és szerény, mindig pontos és felelős.

Pálinkás József

szerint a tudás és a tudomány az elmúlt évszázadokban egyrészt elképesztő hatalmat adott az ember kezébe, másrészt elválaszthatatlan része lett a mindennapi életnek. Rámutatott arra, hogy a tudomány hatalmát korunkban legjobban az ipari méretű energiatermelés és a természeti folyamatokba való érdemi beavatkozás szemlélteti. Mindkettőnek van jó oldala, hiszen nem kell nehéz munkával házat építeni, élelmiszert előállítani, mert megteszik helyettünk a gépek, míg a gyógyszerek és az orvosi eljárások megelőzik a betegségeket, meggátolják a testi szenvedést és meghosszabbítják életünket. A nehézségekről szólva az akadémia elnöke az emberi kapzsiságot emelte ki, amely a Föld erőforrásait fenyegeti. Az Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy csak az etikus tudomány teheti jobbá az emberi közösségek életét és csak az etikus emberi közösségek képesek jól használni a tudomány eredményeit. Ezért amikor a magyar tudományt ünnepeljük, mindig gondoljunk a felelősségre, amellyel művelése és eredményeinek hasznosítása jár - tette hozzá. A tudomány nemcsak hatalmi tényező, hanem mindennapjaink kísérője és formálója is - mondta Pálinkás József, hozzátéve, hogy életünket mélyrehatóan változtatták meg a tudomány eredményei, olyan mértékben, hogy a tudomány felhasználásával létrehozott technikai környezet ma a világ jelentős részén éppen olyan alapvető életfeltétel, mint a természeti környezet. Köszöntőjének zárógondolataként az elnök elmondta, a tudós felfedező munkáját csak akkor értékeljük igazán, amikor elérhető közelségbe kerül, amikor saját életünkön tapasztaljuk hatását. Addig a tudomány távoli és többnyire nehezen érthető, ám amint a célzott kutatások közel hozzák a felfedezések eredményeit, érezzük, hogy a tudomány valós szükségletekre válaszol, minket szolgál, velünk él. A november 30-ig tartó programsorozat középpontjában olyan kutatások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást társadalmi-gazdasági szükségletekre. Az ünnepi repertoárt emellett a legtehetségesebb ifjú tudósok bemutatkozása, valamint az akadémiai kutatóközpontok és intézetek nyílt napjai is gazdagítják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.