Közélet

Nem csak a dékán lánya rázza + VIDEÓK

Nem csak a dékán lánya rázza + VIDEÓK

2013. november 13., szerda
Nem csak a dékán lánya rázza + VIDEÓK
kopaj

Országos hírcsatornák foglalkoztak a szegedi Károlyi Mihály Kollégium háromnapos vetélkedősorozatára készült egyik videóval. Mi a KOPAJ-on belül és kívül is válogattunk azon dalok közül, amelyeket a szegedi egyetemisták maguk írtak - és amatőr szintjükhöz képest egész hallgatható alkotásokat is találtunk!

Idén is megrendezik a Károlyi Mihály Kollégium háromnapos vetélkedőjét, a Kollégiumi Pajkosságokat. Egyik feladatukként egy zenés videót kellett elkészíteniük a hallgatóknak, melynek közül az egyik már országos ismertségig repítette a KOPAJ-t. A versenyzőknek videójukban egy-egy várost kellett képviselniük, a 6. emelet indulói Budapest hangulatát kívánták felidézni - a mostani zenei viszonylatot tekintve teljesen vállalható - alkotásukkal. A zene igazi bulihimnusz, a pongyola szöveg pedig lényegtelen azóta, hogy

rókák hangját utánozva

is születhetnek slágerek (és már itt

a magyar változat

is!). Bár eddigre már bizonyára mindenki tudomást szerzett a károlyis csajok bugyijára pályázó kis kópékról és a dékán táncos kedvű lányáról, tekintsük meg alább a híressé vált videót! http://www.youtube.com/watch?v=455ZibyoTuY Mint megtudtuk, a szintek közötti videós versenyben a nézettség számít leginkább, így a hírportálokon megpörgetett "Éjjel-Nappal Budapest-Szeged" valószínűleg behozhatatlan előnyt hozott össze hatvanezer feletti megtekintéssel. Eggyel alattuk, az ötödik emeleten lakók Las Vegas kaszinóhangulatát költöztették be a Rongy Kocsmába egy remek kis dalocskával. http://www.youtube.com/watch?v=ZXxSHj4viLY A harmadik emeleti KOPAJ-brigád a tequila, a chili és a sombrero fővárosát választotta, Közép-Amerika legjobb drogjáról énekelnek a nagyállomáson. http://www.youtube.com/watch?v=q8lDXxju5Uc A tizedik emelet csapatának Tökjó Tokió című száma vihetné el az egy másodpercre jutó legtöbb idegen szó díját. Szamurájkardozás a Dugonics téren! http://www.youtube.com/watch?v=kqjU5AFNV1M Bár nem a Károlyi-kollégium műhelyében készült, de szintén szegedi, és szerintünk vicces. A

2012-es Juhász Gyula Napok

egyik videójában a Földön kényszerleszállást végrehajtott Darth Vader találkozik Indiana Jonesszal és

Juhász Gyulával

. Maga a történet is elég súlyos, de a 02:29-től induló rapszám az erő sötét oldalánál is veszedelmesebb. http://www.youtube.com/watch?v=Oh2IWQ7o_Tw Érdemességként a lista végén megemlékezünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak híressé vált, 2010-ben íródott indulójáról. A BME-s villamosmérnökök kari napján, vagyis a Schönherz Qpán mutatkozott be a Schimán, akik Nicole Kidman disznót vág című videójukkal tarolták le az internetet. A kacifántos dalszövegű mosógépzenét már közel hétszázezren tekintették meg a Youtube-on. Az alkotóknak ezen kívül több népszerű, vicces tartalmú videója is van, s még a Mónika show-ba is

meghívást kaptak

, ahol két csirkejelmezes férfi szomszédságában adtak elő egy kozák (?) táncot. http://www.youtube.com/watch?v=VdHI5k6K1UU

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.