Közélet

Molnár Csaba: az ország érdeke, hogy Orbán távozzon 2014-ben

Molnár Csaba: az ország érdeke, hogy Orbán távozzon 2014-ben

2013. november 13., szerda
Molnár Csaba: az ország érdeke, hogy Orbán távozzon 2014-ben

A DK ügyvezető alelnöke szerint az ország érdeke, hogy a miniszterelnök "menjen", Orbán Viktor pedig akkor fog távozni, ha létrejön az ellenzéki együttműködés. Molnár Csaba erről szerdán azon a győri rendezvényen beszélt, amelyen bemutatták azokat, akiket a párt Győr-Moson-Sopron megye egyéni körzeteiben kíván indítani a 2014-es országgyűlési választáson.

A politikus elmondta, azt akarja, hogy

Orbán Viktor

"féljen a kormányváltástól, féljen attól, hogy 2014 tavaszán az általa irányított maffiarendszer el lesz törölve". Szerinte az egyik legfőbb feladat, hogy legyőzzék az emberek közönyössé válását, belenyugvását, ezért arra kérte a szimpatizánsokat, "mindenki beszélgessen el tíz emberrel", és mondja el, hogy "nem veszett el még minden".

Molnár Csaba

azt mondta, a Fidesz teljesen új fajta csalást vezetett be azzal, hogy nem a voksoláskor manipulálnak, hanem akkor, amikor olyan szabályokat hoztak, amelyek alapján feléjük lejt a pálya. Mint mondta: a demokratikus ellenzéken belül egyetértés van arról, hogy a választási győzelem után miként kell helyreállítani a jogállamot és a köztársaságot, s miután az utóbbi napokban "icipici enyhülés" látszik a teljes összefogás kérdésében, néhány hetes "bizalomépítési szakasz" után meg kellene egyezni ebben a kérdésben, hogy az hatékonyan működhessen. A 2010-es választás óta eltelt időszak "igazi, mély történelmi bűneként" említette, hogy megvalósultak ugyan olyan, a második Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt eldöntött beruházások, mint a Mercedes gyárépítése vagy az Audi-gyárbővítése, de a beruházások szintje a gazdaság amortizációja alá esett. "Amit halasztottunk, mulasztottunk 2010 és 2014 között, annak a levét 2014 és 2018 között fogjuk majd meginni" - mondta arra emlékeztetve, hogy egy ekkora beruházás a döntéstől számított három-öt éven belül valósulhat meg. Az eseményen elhangzott: a DK a két győri választókerületben

Glázer Tímeát

és

Neupor Zsoltot,

Csornán

Szabó Zoltánt,

Sopronban

Szalai Lászlót

, Mosonmagyaróváron pedig

Ábrahám Tivadart

indítja a 2014-es országgyűlési választásokon egyéni jelöltként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.