Kultúra

Mintegy 70 millió forintos támogatás animációs és online filmeknek

Mintegy 70 millió forintos támogatás animációs és online filmeknek

2013. november 28., csütörtök
Mintegy 70 millió forintos támogatás animációs és online filmeknek

Hét animációs filmhez összesen 64 millió forintos, míg öt internetes film készítéséhez csaknem ötmillió forintos támogatást nyújt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - számolt be Kollarik Tamás, a testület tagja csütörtökön.

Az MTI-nek nyilatkozva közölte: a Macskássy Gyula animációs filmes pályázaton az idén 200 millió forint, a Neumann János online pályázaton 20 millió forint áll az alkotók rendelkezésére.

Kollarik Tamás

kiemelte: számos alkotás készül ismét a gyermekeknek.

Lázár Ervin

meséje, A Négyszögletű Kerek Erdő újabb epizódját készítheti el

Horváth Mária

. A történet ezúttal Szörnyeteg Lajosról szól. Az alsó tagozatosoknak szóló Mosó Masa mosodája című könyv animációs feldolgozására Hegyi Magdolna vállalkozott. A legkisebbeknek szól

Szederkényi Bella

: A tesó-ügy című animációs filmje is, amely

Finy Petra

könyve alapján készül - fűzte hozzá. A támogatásból animációs művészfilmet készít

Jankovics Marcell

, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, valamint

Gyulai Líviusz

, Kossuth-díjas grafikusművész is, aki

Emil Goodman

: Sina és Koré címmel alkotja meg kísérleti digitális árnyjáték-animációját. Kollarik Tamás a médiatanács által kiemelten fontosnak ítélt animációs műfajról szólva elmondta: az elmúlt két évben negyvennégy alkotás elkészítéséhez nyújtottak segítséget, ezek közül több nemzetközi elismeréseket is szerzett. Legutóbb Horváth Mária A Négyszögletű Kerek Erdő sorozatának első epizódja nyerte el a 10. Kínai Nemzetközi Animációs és Digitális Művészet Fesztivál legjobb külföldi televíziós programért járó nagydíját. A Neumann János-pályázaton nyertesnek kihirdetett online filmtervek témái között lesz történelmi riport- és portréfilm, külpolitikai ismeretterjesztő alkotás, valamint készül film egészségügyi kérdésekről is. Neves szexológusok segítik eligazodni a fiatalokat a felnőtté válás rögösnek tűnő útján filmjükben, amelyet a Videoklinika online oldalán nézhetnek meg az érdeklődők. A koraszülöttek ellátásáról készít online filmet a Gézengúz Alapítvány, míg történelmi riportfilmet forgat a Magyar Nemzet Online A legvörösebb föld címmel a magyarok első világháborús dél-tiroli jelenlétéről. Öt kortárs táncművészeti együttest mutat be a PartArt sorozata, a Nagyvárosi táncosok a pályázaton elnyert támogatásból, a Kitekintő.hu külpolitikai hírportál pedig a filmjével az uniós intézményekről alkotott képet szeretné árnyalni - ismertette a médiatanács tagja. A grémium kibocsátotta a jövő évi filmes pályázatait is, amelyeken az alkotók dokumentumfilmek, ismeretterjesztő alkotások és animációs filmek gyártására pályázhatnak. Az Ember Judit dokumentumfilmes pályázat jövő évi keretösszege 330 millió forint, a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaté pedig 250 millió forint lesz. A Macskássy Gyula animációs pályázat kerete jövőre is 180 millió forint lesz. A Kollányi Ágoston-pályázaton új típusként jelenik meg a rövid ismeretterjesztő sorozat műfaja, ennek részei a magyar kultúrával, történelemmel, hagyományokkal, sajátosságokkal összefüggően lexikon- vagy enciklopédiaszerűen kapcsolódnak össze. A most kihirdetett nyertesek filmjeiről, valamint az új pályázati kiírások részleteiről december 2-ától a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők - közölte Kollarik Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.