Kultúra

Maga az Ördög áll színre a szerb színház játékában + FOTÓK

Maga az Ördög áll színre a szerb színház játékában + FOTÓK

2013. november 20., szerda
Maga az Ördög áll színre a szerb színház játékában + FOTÓK
kdsz_passporteuropa_P1680778-1500

A határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával és a határnélküliség érzésével foglalkozik az a két szerb darab, melyeket decemberben láthat a szegedi közönség.

Urbán Andrással

és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal 2003 óta működik együtt a szegedi MASZK Egyesület. Az elmúlt tíz évben 13 előadást állítottak színpadra, ezek közül a szabadkai színház tíz produkciót ma is repertoáron tart. Az előadások nem csak magyarországi és szerbiai fesztiválokon szerepeltek és nyertek el rangos szakmai díjakat: Európa számos országában, de Indiában és Brazíliában is sikerrel mutatkozott be a társulat. A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával, hosszas kutató- és műhelymunka nyomán 2012-ben mutatták be a Pass-port trilógiát, melynek első két része – a Magya az ördög, valamint a Pass-port Europe Szabadkára és Szegedre fókuszálva – a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozik, míg a harmadik előadás színházi eszközökkel próbálja megfogalmazni az európaiságot, a határokkal való behatároltság és a határ nélküliség érzését körüljárni. December 12-én a trilógia második, és harmadik darabját láthatják a szegedi nézők. Az előadásokban a Kosztolányi Dezső Színház színészei mellett két szegedi színész,

Csorba Kata

és

Seres István

, valamint a szabadkai Népszínház két szerb színésze is színpadra lép, az előadások rendezője pedig a Jászai Mari-díjas Urbán András.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.