Sport

Labdarúgás: mórahalmi négyes fogadta a Sándorfalvát + FOTÓK

Labdarúgás: mórahalmi négyes fogadta a Sándorfalvát + FOTÓK

2013. november 3., vasárnap
Labdarúgás: mórahalmi négyes fogadta a Sándorfalvát + FOTÓK
morahalom_sandorfalva24

Szőke Péter duplájának is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a Mórahalom VSE a vendég Sándorfalva SK felett a Csongrád megyei I. osztály 12. fordulójának szombati játéknapján.

Az előjelek alapján a hazai együttes sikere volt várható, hiszen az éllovas HFC, UTC duót közvetlenül üldöző Mórahalomhoz a táblázat alsó régiójában lévő Sándorfalva látogatott. Szintén

Tóth János

mester tanítványai ellen szólt, hogy elmúlt négy mérkőzésükön nem találtak a kapuba, illetve e találkozók közül is csak az október eleji, Tápé elleni 0-0 hozott pontot a csapat számára. Ezzel szemben a mórahalmi henger augusztus óta csak győzelmeket szállít, Szőke Péterék ráadásul két fordulóban is hatot, illetve három alkalommal négyet lőttek aktuális ellenfelüknek. A papírforma aztán hamar igazolódni látszott, már a 16. percben vezetéshez jutottak a hazaiak a rutinos csatár,

Szőke

révén, majd fél óra múltával már kettő volt a differencia, miután

Joseph Martial Ngalle

is bevette a

Garamvölgyi Gergő

által őrzött sándorfalvi kaput. A forgatókönyv a szünet után sem változott, előbb az idénybeli tizedik meccsén tizedik gólját szerző

Szabó Mihály

volt eredményes, végül pedig Szőke Péter foglalta keretbe a 78. percben saját és csapata erre a mérkőzésre vonatkozó góltörténetét. Győzelmével a Mórahalom továbbra is a tabella negyedik helyén áll, mindössze rosszabb gólaránya miatt lemaradva a dobogó alsó fokát elfoglaló, a fordulóban Szentesen gázoló Tisza Volántól. A Sándorfalva pedig immáron sorozatban negyedik vesztes mérkőzését kénytelen elkönyvelni, illetve egymás után ötödik alkalommal nem találtak a hálóba Gémes Bencéék.

A megyei I. osztály 12. fordulójában

Mórahalom VSE – Sándorfalva SK 4-0 (2-0)

Mórahalom. Vezette: Szöllősi Ferenc (Szeles Ádám, Dobai János).

Mórahalom:

Ótott-Kovács – Bokányi B. (Takács 12’), Kothencz, Vojnic-Zelic, Lázár (Babarczi 82’), Magyar, Tóth (Szekeres 82’), Gahwagi, Szabó (Bokányi R. 69’), Ngalle, Szőke.

Vezetőedző:

Magyar György.

Sándorfalva:

Garamvölgyi – Grósz, Bálint T., Bálint D., Kanász (Tóth 55’), Molnár, Szabó (Széll 78’), Kanász-Nagy, Fodor (Koncz 78’), Gémes, Varga (Kovács 69’).

Vezetőedző:

Tóth János.

Gólszerzők:

Szőke (16’, 78’), Ngalle (31’), Szabó (51’).

Sárga lap:

Kothencz (87’)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.