Sport

Labdarúgás: a maximumot hozta ki az őszi szezonból a HFC

Labdarúgás: a maximumot hozta ki az őszi szezonból a HFC

2013. november 28., csütörtök
Labdarúgás: a maximumot hozta ki az őszi szezonból a HFC
hfc_tisza_volan02_gs

A Hódmezővásárhelyi FC lett az őszi bajnok a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Érdekesség, hogy a vásárhelyiek csak az első és az utolsó fordulóban vesztettek pontokat, így az előzetes esélylatolgatások figyelembevételével szinte a maximumot hozták ki az őszi idényből.

A vásárhelyi labdarúgók őszi idényének értékelését először

Dezső Ferenccel

, a HFC vezetőedzőjével kezdtük.

- Hogyan értékeli csapata és azon belül játékosai őszi teljesítményét?

- Mi ősszel elsősorban csapatként voltunk erősek és ez segített át bennünket az adódott holtpontokon, de a csapat természetesen egyénekből áll össze, így ilyenkor elkerülhetetlen az egyéni értékelés. Az őszi idényben összesen 23 játékos volt kerettag a 15 bajnoki találkozó során és közülük 21-en léptek pályára, de lényegében 19 játékossal játszottuk végig az idényt, hiszen ők voltak azok, akik legalább 8 mérkőzésen pályára léptek. Az 1350 játékpercből legtöbbet a fiatal Konc Adrián töltött a pályán, hiszen mindössze harminc percet hiányzott. A játszott perceket tekintve az "ezredesek" közé tartozott még

Kökény Tamás

(1283 perc/15 mérkőzés),

Antal Krisztián

(1128/13),

Hatvani József

(1073/13),

Vasas Gábor

(1060/12) és

Varga Máté

(1019/12), ami egyben azt is mutatja, hogy a nyáron igazolt Vasas kapus és a 8 gólig jutott támadó, Hatvani József jól illeszkedett be az együttesbe. A rutinos játékosok közül

Marton Bence

, valamint a nyáron az Orosháza csapatától hazatért

Varga Róbert

és a Makóról visszaigazoló

Nagy András

többször is sérüléssel bajlódott, így ők három-négy mérkőzésen nem tudtak pályára lépni, míg a Tisza Volántól visszatérő

Rácz Dezső

súlyos sérülése miatt csak a nyolcadik fordulóban lépett először pályára. A támadó ezt követően minden találkozón játéklehetőséget kapott ugyan és fontos gólok, gólpasszok fűződnek a nevéhez, de csak az utolsó fordulóban töltött legalább egy órát a pályán. Kellemes meglepetés volt

Keller Zoltán

- aki mindössze a nyitófordulóban hiányzott a csapatból - és

Jesenszki György

teljesítménye, akik stabil emberré váltak, míg a fiatalok közül

Tóth József

vírusos megbetegedéséig mind a nyolc találkozón remekül teljesített, kiválása érzékenyen érintett bennünket. Nagyon sok lehetőséget kapott a bizonyításra a 14 mérkőzésen pályára lépett

Huszka Milán

valamint

Szabó Márk

, de az ő teljesítményükből még hiányzott az átütő erő, míg a többieknek ősszel csak epizódszerep jutott. Összességében megítélésem szerint a Vasas-Jesenszki-Tóth J.-Marton-Kökény-Keller-Hatvani-Konc nyolcassal voltam leginkább elégedett. Legtöbb gondunk a támadójátékkal volt, de szerencsére a támadóink közül mindig volt egy-kettő, aki az adott találkozón jó napot fogott ki és ez fontos gólokban mutatkozott meg. Nagyon bízom benne, hogy a téli felkészülés során Rácz Dezső is teljes értékű munkát tud végezni, rá nagy szükségünk lenne a tavaszi idényben. A őszhöz hasonló eredmények eléréséhez azonban két-három poszton szükséges lenne megerősíteni a gárdát.

- Az első fordulóbeli döntetlen után sorozatban aratták ugyan a győzelmeket, ennek ellenére csak a nyolcadik forduló után kerültek az élre. Számított arra, hogy őszi bajnokok lehetnek?

- Kétségtelen, hogy annak ellenére remek volt az őszi sorsolásunk, hogy csak hétszer játszottunk hazai pályán és nyolcszor látogattunk vendégségbe, hiszen a Makó, a Mórahalom és az FK Szeged kivételével a többi idegenbeli találkozónkat a bajnokság második felében található csapatok (Kistelek, Nagymágocs, Sándorfalva, SZVSE) ellen esélyesként játszhattuk és meg is nyertük. A mórahalmiakkal már az első fordulóban összecsaptunk, amikor még nem igazán állt össze a hazai gárda, míg Makón nagy küzdelemben, az FK ellen pedig viszonylag simán gyűjtöttük be a három pontot. A csapat idegenbeli szereplésébe az Ásotthalom "rondított bele", akik az utolsó fordulóban megérdemelten nyertek az erősen tartalékosan felálló, addig veretlen csapatunk ellen. Hazai pályán csak a Szentes ellen nyertünk könnyedén, a többi mérkőzésen (az Algyő, a Volán, a Csongrád, a Tápé és az UTC) viszont csak egyetlen gól döntött a javunkra. Sokan mondták, hogy döntően a szerencsének köszönhetjük az őszi bajnoki címet, hiszen a 13 győzelmünkből kilenc egygólos volt, a tizedik pedig a Csanádpalota elleni óvás után született meg. Valóban a számok azt mutatják, hogy Fortuna ősszel mellettünk állt, de az is tény, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen megerősödött megyei I-es mezőny talán legstabilabb gárdájává váltunk. A rendkívül jól záró védelmünkre alapozva - az előző évi NB III-as vereségek tapasztalatait is hasznosítva - elsajátítottuk a győzni tudás tudományát, ami nem kis dolog ebben a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben. A tavaszt a Tisza Volán előtt három, míg az UTC és a Mórahalom előtt öt pontos előnnyel, rögtön a Mórahalom elleni hazai rangadóval kezdjük, majd a második fordulóban utazunk Csanádpalotára. Ez a két találkozó akár meghatározhatja azt, hogy milyen tavasz vár majd ránk, bár az algyői és a tápéi vendégszereplés, valamint a Volán és az UTC elleni idegenbeli rangadó sem ígérkezik könnyűnek számunkra. A téli felkészülésen azért dolgozunk majd, hogy a bajnokság végén legyen okunk az örömre.

Nem dőlnek hátra

Az edzői értékelés után

Horváth Zoltánt

, a vásárhelyi klub elnökét is megkérdeztük a most befejeződött idényről és a jövő terveiről, feladatairól:

- Hogyan értékeli a klub vezetése a csapat őszi idényben elért eredményét?

- Összességében az eredményeket tekintve egy jó őszi szezont zártunk , egyedül az utolsó forduló veresége az, amely fájó pontot jelent. Annak a vereségnek az okait tudjuk, meg is lettek a házon belüli következményei. Azt gondolom, hogy 15 forduló alatt 40 pontot szerezni kifejezetten jó teljesítmény, ráadásul a közvetlen riválisainkkal szemben - a mórahalmi döntetlent leszámítva - győzelemmel hagytuk el a pályát. A játék sokszor nem volt gördülékeny, azonban a mi helyzetünkben jelen pillanatban az eredményesség az elsődleges. Annak tükrében különösen nagy eredmény ez, hogy a szezon előtt voltak olyan hangok egyes megyei sajtókban, hogy a HFC csak a 6-8. helyek valamelyikére lesz jó. Azt hiszem, erre alaposan rácáfoltunk. A HFC vezetősége elégedett a csapat ősszel nyújtott teljesítményével, amihez ezúton is szeretnék gratulálni a játékosoknak és a szakmai stábnak.

- Változott-e a bajnokság előtt a dobogós helyezés megszerzését kitűzött cél és várható-e a keret újabb igazolásokkal történő erősítése?

- Azzal tisztában vagyunk, hogy nem dőlhetünk hátra, hiszen a bajnokság fele még hátra van. El akarjuk érni célunkat, vagyis szeretnénk megnyerni a bajnokságot és az osztályozón kiharcolni az NB III-as szereplést. Látjuk azt, hogy az első helyünk ellenére nem a mi keretünk a legerősebb és nem a mi kispadunk a leghosszabb, ezért a télen két-három poszton mindenképpen szeretnénk erősíteni. Sajnos anyagi lehetőségeink továbbra is elmaradnak a megye többi élcsapatához képest, ezért ne várjanak "sztárigazolásokat", egy tudatos, szolíd, posztokra történő játékospolitikát kívánunk folytatni. Továbbra is alapkoncepció, hogy vásárhelyi vagy vásárhelyi kötődésű játékosokat akarunk többségében a csapatnál látni, ez a stratégia csak akkor borul, ha ilyen labdarúgókat nem találunk. Továbbra is nagy hangsúlyt kívánunk fektetni az utánpótlásunk fejlesztésére is, szeretnénk, ha évről-évre egyre többen tudnának beépülni a felnőtt csapat keretébe, emellett azonban nem kívánunk gátat szabni tehetségeink felfelé áramlásának sem. Az elmúlt nyáron több játékosunk is bekerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára, ami óriási öröm számunkra, hiszen már több éve együttműködési megállapodás köt minket a felcsútiakhoz. A PFLA értékelve egyesületünk munkáját úgy döntött, hogy szorosabbra kívánja fűzni velünk a kapcsolatát. Szeretnék, ha a HFC lenne akadémiájuk dél-alföldi előszobája, egy olyan bázis, ahová nyugodtan tudják toborozni és irányítani azokat a tehetségeket, akikben látnak fantáziát, de még nem értek meg az Akadémiára. Ezért az előttünk álló télen két kiválasztót is tartanak Hódmezővásárhelyen a PFLA szakemberei. Az első ilyen lehetőségre december 18-19-én kerül sor. Remélem, minél többen jelentkeznek majd és próbálják bebizonyítani, hogy van helyük az ország talán legsikeresebb akadémiáján.

- Melyek a következő időszak kiemelt feladatai?

- Szeretnénk január elején megkezdeni a felkészülést és egy komoly munkával megalapozni a tavaszi jó teljesítményt. Ennek érdekében az elkövetkezendő héten véglegesíteni kívánjuk a felkészülési mérkőzéseinket is. Tervezzük, hogy minél több magasabb osztályban szereplő gárdával megmérkőzünk. Ha sikerül elérnünk a célunkat a bajnokság végén és kiharcoljuk az NB III-as szereplést, mindenképpen elvállaljuk a megmérettetést. Ehhez tudjuk, hogy a jelenleginél sokkal több pénzre lesz szükségünk, dolgozunk azon, hogy elő tudjuk teremteni a szükséges forrásokat. Nem szeretnénk, ha megint az a vád érné a hódmezővásárhelyi labdarúgást, hogy lejáratjuk a megyei focit. Bár az én magánvéleményem az, hogy az a csapat, amelyik ötször-hatszor többet költött a felnőtt csapatára és ugyanúgy csont nélkül kiesett a tavalyi NB III-ból, jobban megégette a megyét, mint mi. Az eredmények mögé kell nézni, látni kell, hogy ki milyen lehetőségekből gazdálkodott vagy garázdálkodott. Szerencsére infrastrukturális téren jól állunk, ráadásul a tél és a tavasz folyamán jelentős beruházások is lesznek még a vásárhelyi stadionban. Öltözőket építünk, elkészül egy újabb 30x60 m-es, világítással ellátott műfüves edzőpályánk, a centerpálya gyepszőnyegcseréje is megvalósul, illetve világítást kap a füves edzőpályánk. Fentiek tükrében úgy gondolom, minden adott lesz a minőségi munka végzéséhez. Végül a magam és a HFC család nevében kívánok mindenkinek nagyon boldog ünnepeket, a tavaszra pedig fényes sportsikereket. Hajrá HFC, Hajrá Csongrád megye!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.