Közélet

Koraszülöttek Világnapja – egy nap a legkisebbekért + FOTÓK

Koraszülöttek Világnapja – egy nap a legkisebbekért + FOTÓK

2013. november 17., vasárnap
Koraszülöttek Világnapja – egy nap a legkisebbekért + FOTÓK
DSC_4844

Egy mindössze 60-70 dekagrammal világra jövő gyermeket is meg lehet menteni, a lényeg, hogy időben érkezzen segítség – hangzott el a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány egész napos programsorozatán, melyet a legkisebbeknek szenteltek.

„Ezzel a különleges nappal köszönetet szerettünk volna mondani mindenkinek, aki támogatta az alapítvány munkáját, s egyben fel szerettük volna a hívni a figyelmet a koraszülöttekre, hiszen Magyarországon minden kilencedik gyermek hamarabb jön a világra. De nemcsak a koraszülött gyermekeket és szüleiket vártuk, hiszen

Kádár Annamária

mesepszichológiai témájú előadása mindenkinek szólt, akárcsak Pál Ferenc atya gondolatai” – mondta el

Sütő Zsanett

főállású angyal. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány önkéntes csapatának tagja hozzátette, a gyermekek testi és lelki fejlődését szolgáló előadásokat és programokat a Koraszülöttek Világnapja alkalmából szervezték, a kicsiket pedig játszóház és fejlesztő foglalkozások várták. Az alapítvány kuratóriumi elnöke,

Pintér Sándor

professzor azt hangsúlyozta, hogy a segítségnek időben kell érkeznie, s akkor egy mindössze 60-70 dekagrammos újszülött is egészséges gyermek, majd felnőtt lehet. A születés utáni közvetlen életveszélyben lévő gyermek további sorsa az élet első perceiben történő ellátásukon, mentésükön múlik. A professzor hangsúlyozta, fontos a megfelelő oxigénellátás, a szívműködést és a vérkeringést is biztosítani kell, illetve azt, hogy ne hűljenek ki. Az alapítvány évente átlagosan 1250 esetben ment, így a húsz éves működésük alatt több mint húszezer gyermekéletet köszönhetünk munkájuknak.

Közösségben könnyebb

Regionális hálózat kiépítésén dolgozik a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE), melynek elnökétől,

Földvári-Nagy Zsuzsannától

megtudtuk, az érintett szülők által alapított egyesület legfőbb célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a problémákra, s arra, hogy léteznek. Most azon dolgoznak, hogy minden egyes régióban legyen egy külön csapatuk, aki segíteni tudja a környéken élő családokat. „Az érintett szülőknek nagy szükségük van a közösségre, s bár a virtuális világ felé eltolódott egy picit a hangsúly, de a tapasztalat csoportunkba több mint hatszáz édesanya regisztrált. A legnagyobb problémánk az információhiány, például a fejlesztésekről vagy az igénybe vehető támogatásokról sok család nem tud eleget” – tájékoztatott. Tapasztalatai szerint nagy különbségek vannak a régiók és városok között, Szegedet például kivételesen jónak tartja az ellátás a szempontjából, hiszen az Odó Fejlesztő Központ szakmailag kiemelkedően jó munkát végez a koraszülött gyermekek fejlesztésében.

Sokan nem gondolnák, de a koraszülötteknek a ruháztatása sem egyszerű, hiszen az üzletekben megvásárolható babaruhákban gyakorlatilag elvesznek a csöppségek. Földvári-Nagy Zsuzsanna elmondta, társszervezetük, a Manócsomag Alapítvány ingyenesen kölcsönöz ruhákat 52-es méretig, egyetlen kikötésük van, hogy vissza kell juttatni a ruhákat az alapítványnak, ha már kinőtte a gyermek. „Van egy külön projektünk is, mely keretében a kórházi osztályokra juttatunk el kisruhákat, illetve olyan textíliákat, amelyek a koraszülöttek ápolásához, ellátásához szükségesek” – tette hozzá.

Kulcsfontosságú a korai fejlesztés

Nem minden koraszülött gyermeknek jó ugyanaz a terápia – tudtuk meg Bősenbacher Tímeától, az újbudai Fejlesztőház vezetőjétől, aki egy új manuális technikát is ismertetett az érintett szülőkkel a rendezvényen. „A koraszülött gyermekeknek különböző tüneteik vannak. Akad köztük, akinek a mozgásával van probléma, van, aki feszesebb, más gyermek pedig lazább. Először mindenképpen az izomtónusbeli problémákkal érdemes foglalkozni, számtalan helyen elérhetőek ma már a mozgásterápiák. A manuális technikák közül a legelterjedtebb a Dévény-módszer, de van egy új is, a Pfaffenrot-féle technika, ami kevésbé fájdalmas, így mi ezt alkalmazzuk a koraszülött babáknál” – részletezte a szakember. Tapasztalati szerint a szülők nagyon nehezen viselik a problémákat, hosszú idő telik el, mire el tudják fogadni a helyzetet. Hangsúlyozta, teljesen természetes, hogy idegesek, kapkodnak, minden módszert és lehetőséget ki akarnak próbálni. „Az egyensúlyszerv ingerlését megcélzó játékokat hoztunk, a pörgő-forgó játékokkal például az idegrendszerrel kapcsolatos válaszok meglétét tudjuk lemérni. Ha ebben a nagy piros tölcsérben pörgetjük a gyereket, akkor létrejön az idegrendszer válasza, s elkezd mozogni a szemük, ha nincs meg a rezgés vagy nem tipikus, akkor tudható, hogy tovább kell vizsgálódni” – magyarázta. Speciális akadálypályát is felállítottak, melynek elemei szúrják, nyomják a gyerek talpát, s ebből arra lehet következtetni, hogy érzékeny-e a tapintásra, ami sok koraszülött gyermeknél probléma. Azt is figyelemmel kísérték, hogy miként mentek végig a gyerekek a pályán, stabilan vagy netán úgy, hogy egyik lábuk lent volt a földön. Az Egy nap a legkisebbekért című rendezvény szervezői hangsúlyozták, a Koraszülöttek Világnapja alkalmából a szegedi és környéken élő lakosoknak szerettek volna köszönetet mondani eddigi önzetlen segítségnyújtásukért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.