Közélet

Hétszáz milliós belvízvédelmi beruházás Szegedtől északnyugatra

Hétszáz milliós belvízvédelmi beruházás Szegedtől északnyugatra

2013. november 21., csütörtök
Hétszáz milliós belvízvédelmi beruházás Szegedtől északnyugatra

Mintegy 700 millió forintból jelentős belvízvédelmi beruházás valósult meg Szegedtől északnyugatra, Szeged-Kiskundorozsma, Domaszék és Szatymaz térségében - közölte Kováts Zsuzsa projektadminisztrátor szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A fejlesztésnek köszönhetően javult a térségben élő 20,5 ezer ember biztonsága, s mintegy 600 négyzetkilométeres területen 30 százalékkal csökken a belvízi elöntés kockázata - jelezte a szakember a projekt eredményeit bemutató tájékoztatón. A területen az éves csapadék mennyisége folyamatosan csökken, az elmúlt évtizedekben azonban megszaporodtak a kiugróan esős időszakok, ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban fordulnak elő rendkívül forró periódusok is. Így akár egy éven belül is előfordul a jelentős belvízelöntés és a súlyos aszály. A fejlesztés célja így kettős volt: javítani a térség belvíz- és csapadékelvezetését, valamint szükség esetén biztosítani a rendkívüli vízhiány mérsékléséhez szükséges vízmennyiséget. Az In Situ Hungária Kft. által megvalósított projekt részeként az algyői főcsatorna 5,7 kilométeres szakaszán megtörtént a meder- és partrendezés, a szükséges helyeken a töltés megerősítése, a dorozsmai átemelőtelepnél új vízkormányzó műtárgy épült, Domaszéken pedig új energiatakarékosan, automatikusan üzemeltethető szivattyútelepet alakítottak ki - tudatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársa.

Nógrádi Zoltán

(Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere elmondta: a mindennapi biztonság, a gazdálkodás alapvető feltétele az öntözővíz biztosítása a Homokhátságon. A most megvalósult beruházás a térség vízpótlását lehetővé tevő, az Algyői-főcsatornától egészen Röszkéig, az országhatárig tartó rendszer első üteme.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.