Közélet

Egységesítették a kormányzat informatikai rendszereit

Egységesítették a kormányzat informatikai rendszereit

2013. november 12., kedd
Egységesítették a kormányzat informatikai rendszereit

Kétmilliárd forintos uniós forrásból egységesítették és vonták egy ellátási körbe számos minisztérium és államigazgatási szerv informatikai rendszerét - számolt be keddi közleményében a most lezárult fejlesztésről a projektet megvalósító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ).

A 2011 júliusában elkezdett fejlesztés fő célja az volt, hogy hat minisztérium (Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium) valamint a Miniszterelnökség és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság különálló informatikai struktúráját egységes rendszerbe vonja, és központosított, egységes, korszerű szolgáltatások váltsák ki a különböző informatikai megoldásokat. A projekt csaknem 3000 közigazgatási dolgozó munkáját tette hatékonyabbá úgy, hogy közben az igénybevett informatikai szolgáltatások olcsóbbá és magasabb színvonalúvá váltak. Az Egységes Infrastruktúrán (EI) belüli munkaállomások és felhasználók támogatását a NISZ Zrt. végzi. Egységesítették a központi címtárat, lecseréltek 2640 személyi számítógépet és 350 notebookot, újratelepítették a rendszereket és mindenhol azonos, korszerű platformot telepítettek, csakúgy mint a távoli elérés lehetőségét is biztosító csoportmunka alkalmazásokat is. Immár egységes rendszerfelügyelet és szoftvergazdálkodás működik az EI-n belül. A NISZ Zrt. munkatársai e-learning oktatásokkal és személyes konzultációs lehetőségekkel segítettek az érintett intézmények dolgozóinak, hogy zökkenőmentesen álljanak át az új informatikai rendszerre. Az októberben lezárult projekt folytatásának tekinthető a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer Kiterjesztése elnevezésű projekt, amellyel valamennyi felhasználót elér majd az informatikai modernizáció - zárult a NISZ keddi közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.