Közélet

A város által elvesztett per terheit nyögi a Sport és Fürdők

A város által elvesztett per terheit nyögi a Sport és Fürdők

2013. november 19., kedd
A város által elvesztett per terheit nyögi a Sport és Fürdők
jégkorong_fal_gs

Negyvenhat millió forintot kér a várostól a Szegedi Sport és Fürdők Kft. A cégnek több 10 millió forint lejárt határidejű tartozása van, a legfőbb problémát az okozza, hogy a 2002-es önkormányzati választás után menesztett igazgatónak tavaly 44 millió forintot kellett fizetniük.

„Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött, hogy a közüzemi számláknál a kikapcsolási értesítőknek meg tudunk-e felelni, ki tudjuk-e azokat fizetni. Már tavaly decemberben is szembesültünk ezzel, s azóta görgetjük magunk előtt ezeket a számlákat” – ecsetelte a Szegedi Sport és Fürdők Kft. helyzetét az ügyvezető.

Károlyfalvi Zsolt

megjegyezte, a 18 sport- és fürdőlétesítményt üzemetető cég esetében tízmilliós nagyságrendről beszélhetünk havi szinten. Emlékeztetett, az önkormányzati cégnél nem pusztán arról van szó, hogy a világítás működik-e, hiszen a műjégpálya esetében érdemes tudni, hogy csak egyszer lehet megfelelően kialakítani a pályát, amit folyamatosan hűteni kell, míg a sportuszoda sátrát, ami hőbefúvásos rendszerű, szintén fenn kell tartani, különben beomlik. „Az egyik legnagyobb anyagi jellegű problémánk örökölt, egy 2002-es munkaügyi per terheiről van szó, ami 2011-ben 74, míg tavaly 44 millió forinttal terhelte meg a céget. 2012-ben ráadásul pont az őszi időszakban realizálódott ennek az összegnek a kifizetése, s ekkor nem tudtuk először kifizetni aktuális közüzemi számláinkat” – részletezte. Károlyfalvi elődje két évvel ezelőtt kért 65 millió forintnyi rendkívüli működési támogatást a per költségeinek fedezésére, ám erre a levélre nem érkezett válasz, míg a jelenlegi igazgató azt a választ kapta, hogy erre nem áll rendelkezésre pénzügyi kerete a városnak. 2002-ben

Botka László

MSZP-s polgármester győzelme után nem sokkal menesztették a cég akkori vezetőjét,

Lengyel Józsefet,

aki munkaügyi pert indított, amit elvesztett a város. Az akkor meghozott személyi döntés gyakorlatilag 120 millió forintjába kerül most Szegednek a Kúria jogerős ítélete értelmében.

karolyfalvi_zsolt01_gs

„A célunk, hogy a lakosok tudják használni a létesítményeket, ezért kértünk most 46 millió forintot, ami tartalmaz kétmillió forint tavalyról elmaradt működési támogatást, illetve a 44 milliós perköltséget. Ezenfelül 25 millió forintos tagi kölcsönt is igényelni szeretnénk” – közölte. Károlyfalvi Zsolt szerint egyszerű a dolog, el kell dönteni, hogy el akarják-e látni a közös feladatokat vagy sem. Két hosszú és egy rövid lejáratú hitel is terheli a céget, csak ez utóbbi törlesztésére az elmúlt egy évben mintegy 90 millió forintot fizettek ki. „Drága örökség” az újszegedi fürdő kültéri csúszdája és azzal kapcsolatos beruházások is, melyet hitelből építettek, ami évente 44 millió forintjába kerül a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek, melyért cserébe 27 százalékos tulajdonrészt szereztek egy veszteséges cégből. A TAO-s sportegyesületek bérleti díj célú befizetései többletbevételként jelentek meg a cégnél, a kiszervezett vagyonvédelemmel is értek el megtakarításokat, de ezek sem voltak elegendőek ahhoz, hogy kompenzálják a pluszterheket, amit főként a munkaügyi per rótt a Szegedi Sport és Fürdőkre. „Tízmilliós nagyságrend, amit a karbantartáson megspóroltunk, de ez nem tartható hosszú távon. Most annyira kiélezett a helyzet, hogy vagy a számláinkat fizetjük ki, vagy fizetést adunk a kollégáinknak. A perköltség ráadásul ütemezhető is volt, 2012-es éves üzleti tervünkben szerepeltettük, akkor nem kaptuk meg, míg idén a tulajdonos kérésére kivettük a 44 milliós tételt, mert azt mondták, hogy az nincs összhangban az önkormányzat költségvetésével” – jegyezte meg az ügyvezető. A közgyűlés decemberi ülésén tárgyalja a költségvetés módosítását, így csak jövő hónap közepén derül ki, hogy fellélegezhet-e az önkormányzati tulajdonú társaság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.