Kultúra

Zoltai Attila festőművész műtermi jegyzetei az Emlékpontban

Zoltai Attila festőművész műtermi jegyzetei az Emlékpontban

2013. október 16., szerda
Zoltai Attila festőművész műtermi jegyzetei az Emlékpontban
csendeletpalettaval

A Magyar Festészet Napjához kapcsolódva Zoltai Attila festőművésznek nyílik egyéni kiállítása Műtermi jegyzetek címmel október 19-én, szombaton délelőtt 11 órakor az Emlékpont "Galéria" kiállítótermében. A sokoldalú alkotó több mint harminc festményen és mintegy kéttucatnyi plasztikán keresztül nyújt betekintést művészi gondolatvilágába és világnézetébe a hódmezővásárhelyi közgyűjteménybe ellátogatóknak.

A kisteleki születésű, de hosszú évek óta Hódmezővásárhelyen élő és alkotó művész rendszeres kiállítója a vásárhelyi őszi és más országos tárlatoknak, biennáléknak, pályázati kiállításoknak. Festészeti munkáit a helyi realista hagyományokból táplálkozó, régi értékeket újszerű megfogalmazásban ábrázoló képi világ jellemzi. Technikában és témában is sokrétű: a festészet mellett a térábrázolás, a különleges plasztikai megoldások is érdeklik.

Nagy Imre

múzeumigazgató szerint

Zoltai Attila

kiállítása több, mint a művész által választott cím sejtet, mert sokrétű betekintést nyújt festői gondolatvilágába, világnézetébe. A legbensőségesebb, legkidolgozottabb témái valóban a műtermi témához kötődnek, hiszen ecseteket, festéktubusokat, palettákat, oldószeres üvegeket és egyéb festőkellékeket ábrázol, de teszi ezt olyan filozofikus megközelítésben, hogy mindig el van helyezve egy-egy tükröződő felület, legyen az borospohár vagy folyadékkal teli üveg, amely fölveti a látvány realitásának kérdését - mondta el a művészettörténész. Az aprólékosan kidolgozott részletek érdekesen ellenpontozzák azt a kérdésfölvetést, amit a tükröződő felületek motívumai sugallnak: a látott világ valóságos-e vagy festett illúzió? A kiállításon a műterembelsők mellett megjelennek a művész kedves témái, a csendéletek, enteriőrök, boros dugók, óraszerkezetek és fény-árnyék játékok, de olyan újszerű, kevéssé látott kompozíciók is megtekinthetőek a január 12-ig nyitva tartó kiállításon, mint a művész és a zene kapcsolatát, illetve a fiait ábrázoló portrék. Zoltai Attila plasztikái külön gondolatai egységet képeznek, a művész humoros, groteszk látásmódját ábrázolják, miszerint a világot egy görbe tükrön keresztül is érdemes nézni - emelte ki Nagy Imre. Zoltai Attila egyéni kiállítását

Pogány Gábor

művészettörténész nyitja meg október 19-én, szombaton 11 órakor az Emlékpontban, közreműködik

Blahó Attila

zongoraművész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.