Kultúra

Titanic-mentőmellény a várban + FOTÓK

Titanic-mentőmellény a várban + FOTÓK

2013. október 15., kedd
Titanic-mentőmellény a várban + FOTÓK
titanic_eredeti_mentomelleny02_gs

Megérkezett a horvátországi Rijekából a Titanicról származó eredeti mentőmellény, melyet a Titanic és Carpathia című tárlaton láthatnak majd az érdeklődők a Vármúzeumban.

A világon mindössze öt eredeti mentőmellény maradt fenn a Titanic tragédiája után, s Európában kizárólag a Rijekai Múzeumban található ebből a felbecsülhetetlen értékű tárgyból, mely a horvátországi intézmény legértékesebb tárgyának számít.

Nikša Mendeš

, a múzeum főkurátora elmondta, a bajba jutott Titanic megmentésére siető Carpathia fedélzetén dolgozó fiatal horvát pincér,

Josip Car

vitte haza magával a mellényt, így került az végül a Rijekai Múzeum tulajdonába. Amikor a Carpathia szerencsésen kikötött New Yorkban, a hajótöröttek örömükben a földre dobták a mentőmellényeket, ezek közül vitt haza magával egyet a horvát pincér, akinek özvegye az ereklyét később a múzeumnak adományozta. A szakember hozzátette, a Titanic feltárását 1985-ben kezdték el, és csak nagyon kevés tárgyat sikerült a felszínre hozni, pláne annak tükrében, hogy mekkora hajóról beszélünk. Ezen tárgyak nagy részét Angliában restaurálták, míg a mentőmellények nagy része Amerikában található. Nagy érdeklődés övezi mind a mai napig a Titanic és Carpathia történetét, mellyel kapcsolatban Nikša Mendeš elmondta, főként Németországban és Svájcban léteznek múzeumok és kutatók, akik a luxushajó történetével foglalkoznak. A Vármúzeum kiállítóterében egy hajóinstalláció fogadja majd a látogatókat az október 18-án nyíló tárlaton. „Az is cél, hogy minél több fotó készüljön a

James Cameron

által 1997-ben rendezett Titanic film klasszikussá vált jelenete alapján az installációnál, ezért alakítottuk ki úgy a teret, hogy fel lehessen menni az emeletre” – tudtuk meg

Medgyesi Konstantintól

, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferensétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.