Írjon nekünk

Szórakozás

Szerdai programajánló: Bëlga Sanyija a JATE-ban + VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

BËLGABëlga-lemezbemutató koncert lesz a JATE Klubban, a Reök-ben a Albert Camus-től A pestist láthatják az érdeklődők, a SZESZ pedig Balázs Béla Halálos fiatalság című drámáját adja elő.  Az IH-ban indiai táncokat csodálhatunk meg, míg a Jazz Kocsmában koncertre invitálják a kikapcsolódni vágyókat.

Taiji-kurzus lesz 16 órakor az Őszi Kulturális Fesztivál keretében az SZTE Konfuciusz Intézetben. A kurzust az intézet tanárai tartják.

A klímaváltozás társadalmi hatásairól Bozó László tart előadást 17 órakor a Szent-Györgyi Albert Agórában. Majd 17.50-től Okostelefon középréteg, valós idejű teljesen elosztott adatfeldolgozás címmel Bilicki Vilmos előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Bene Zoltán Farkascseresznye című könyvét 18 órakor mutatják be a Millenniumi Klubban. A szerző beszélgetőtársa Veszelka Attila író lesz. „…az ésszerűtlenségek néha nem is azok, mert valószínű, hogy valószínűtlen is történhetik – áll mottóként a könyv elején, Arisztotelész Poétikájából. És ebben a regényben valóban történnek valószínűtlen dolgok: misztikus, titokzatos események. Rejtett erővonalak sejlenek elő a török megszállás alatt élő Szeged különös, kettős arculatú világában. Mindazonáltal a történet nem is szól egyébről, mint arról, hogy az álmok, a látomások hébe-korba titokzatosan, fölfoghatatlanul egybekapcsolódnak a valósággal.” A Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportjának programjára minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Darvasi László 3 emeletes mesekönyv címmel felolvasóestet tart gyerekeknek és felnőtteknek 18 órakor a Grand Caféban. „Elmesélem, mit szeretnek a magyarok! Tetézni. Cicózni. Mutyizni. Gutaütésezni. Rittyenteni. Subidubizni. Bundabélázni. Frászmarikázni. Kóricálni. Mórikálni. Tohonyázni. Dagonyázni. Zsibbadózni. Ötölni, hatolni. Vakarózni. Malackodni. Dugót húzni. Nyenyerészni. Sarkantyúzni. Fogantyúzni. Bolondérozni. Legatyásodni. Égig nőni…” – olvasható a mesekönyvben.

Folytatódik a Szabadegyetem – Szeged sorozat. Ezúttal 18 órától a TIK-ben az élelmiszer-minőség és biztonság néhány sajátos kérdéséről: hamisítás, GMO, mikrobák élelmiszerekben és alapanyagokban témakörben Soós József főiskolai tanár (SZTE MK) tart előadást.

decsy_eszter

Befejezetlen festmény Indonéziáról – vetítés és beszélgetés Décsy Eszter könyve kapcsán 19 órától a Rongy Kocsmában. 7 hónap Indonéziában.

Egy művészeti ösztöndíj, néhány ezer kilométer stoppolás és szorgalmas legenda-gyűjtögetés. Ennyi kellett ahhoz, hogy megszülessen egy rendhagyó és izgalmas útinapló, legendákkal, varázslókkal, lélegzetelállító tájakkal, szörfözéssel, sok csilivel, árnybábokkal, zenével, azaz Indonéziával. A könyv júliusban jelent meg az Ab Ovo kiadó gondozásában Helló miszter, áj láv jú! – Befejezetlen festmény Indonéziáról címmel. A kötetről bővebben itt olvashat!

Tihanyi Zsuzsanna Fischer Annie ösztöndíjas zongoraművész hangversenye 19 órakor kezdődik az SZTE Rektori Hivatal dísztermében. Tihanyi Zsuzsanna 1988-ban Németországban született magyar szülők gyermekeként. Tehetsége hamar megmutatkozott: mindössze két év zongoratanulás után, 1999-ben második díjat nyert a párizsi Rubinstein Nemzetközi Ifjúsági Zongoraversenyen. Tanulmányait Szegeden végezte zeneiskolában, majd konzervatóriumban, ahol Demeterné Dányi Júlia és Lucz Ilona tanították zongorázni. 2006-ban felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 2012-ben kitüntetéssel diplomázott. 2009-2011 között a salzburgi Mozarteum ösztöndíjas hallgatója volt Rohmann Imrénél. Olyan művészek mesterkurzusán vett részt, mint Schiff András, Robert Levin, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc és mások. Zsuzsanna két alkalommal Szeged Ifjú Tehetsége díjat, 2006-ban Vántus István díjat kapott. 2013 tavaszán megkapta a Fischer Annie ösztöndíjat, s jelenleg a Joseph Weingarten Ösztöndíjjal az angliai Birminghamben folytatja tanulmányait.

Judák Viktor (zongora) és Kerekes Vera (ének, gitár) koncertje 20 órakor kezdődik a Millenniumi Kávéházban. Kerekes Vera gyógypedagógia, Judák Viktor munkajog szakos egyetemi hallgatók fellépésére minden érdeklődőt szeretettel várnak.

hegedus d geza

Albert Camus-től A pestist láthatják az érdeklődők 20 órától a Reök-palotában. A Nobel-díjas Albert Camus a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent regényének monodráma változatában egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a pestis sújtotta Oránból. A több mint négyszáz előadást megélt párizsi bemutató után a darab magyar változatát Hegedűs D. Géza adja elő. Színpadra alkalmazta – Francis Hunter; fordította – Márton László; zeneszerző és csellón közreműködik – Márkos Albert. A Dömötör András rendezésében bemutatott előadást szereplője Hegedűs D. Géza. ,,Ha van színházi előadás, amelyben színész és zenész elválaszthatatlan egységet alkot, A pestis az. Márkos Albert zeneszerző-csellistaként finom hálót sző a szöveg köré. Hol ábrázol, hol aláfest, hol utasít – állandóan jelen van. Ráadásul Márkos mindent csinál csellójával, azt is, amit nem lehet: játszik húron, lábon, testen, nyakon; penget, preparál, sivít és nyekerget” – írta Sztrókay András az előadásról.

ÁdászBerki2

Dél-indiai klasszikus táncest lesz 20 órától az IH Rendezvényközpontban. A Pandanallur a dél-indiai klasszikus tánc legautentikusabb formája. A vonalak letisztultsága, a kifejezés finomsága, a mozdulatok precízsége jellemezi. A stílus kimagasló képviselője Padmashri Meenakshi Chitharanjan, aki többek között indiai állami kitüntetésben részesült művészetéért. Ádász Mariannak és Berki Évának szerencséje volt a művésznőnél tanulni a dél-indiai Madraszban a 2010-2011-es tanév során és ezt megelőzően éveken keresztül Gulyás Ildikó és Kiss Tímea táncművészeknél Budapesten, illetve Szegeden. A táncosok az SZTE egykori és jelenlegi hallgatói. Mariann a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kulturális mediáció mesterszakos hallgatója, Éva az egyetem francia alapszaka után az ELTE fordító-tolmács mesterképzésében folytatta tanulmányait. Ezen az estén indiai mesterüktől és Gulyás Ildikótól tanult koreográfiákat fognak bemutatni.

Picastro (Kanada, Polyvinyl/Monotreme) Khôra (Kanada, Constellation Records) koncert lesz 20 órától a Jazz Kocsmában. A torontói Picastro melankolikus, hömpölygő dallamképeiben a cselló felelget az énekesnő, Liz Hysen elfojtott hangjának. A zenekar húros hangszerek diktálta dinamikája a Godspeed You! Black Emperort, vagy a The Dirty Three-t idézi. A Khôra Matthew Ramolo kísérleti projektje, célja az organikus és szintetikus, az improvizáció és a zeneszerzés határainak elmosása. Zenéjében a hangsúly megoszlik az akusztikus és elektronikus hangszereken előadott, egymásba fonódó melódiák és a felvételekkel, analóg és digitális processzorokkal előállított improvizációk között.

szesz plakat

Balázs Béla Halálos fiatalság című drámáját 20 órától láthatják az érdeklődők a Zéró Art Caféban a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) előadásában. Balázs Béla műve eredetileg három felvonásos és 1917-ben íródott, és a Kékszakállú herceg várának előzményeként tekintenek rá. A halálos fiatalságra némely korabeli kritika a “fojtogató” jelzőt használja, amelyet Varga Norbert rendező is átörökít a SZESZ egyfelvonásosában. Igazi lélektani dráma ez, alapos és művészi pontossággal megrajzolt karakterekkel. A figurák messziről ismerősek, talán a habitusuk, leginkább erőszakosságuk miatt: mindent azonnal akarnak, úgy mint mi, a ma emberei. Az egyfelvonásos főszereplője, Ágnes is igazi mai nő, aki ma nem tud dönteni vagy nem is akar. Felismerjük benne a művészethez való ragaszkodását, és szikár kiállását mellette. Átéljük a drámát, ahogy négy különböző figura próbálja rákényszeríteni akaratát. Ebbe a fáradt levegőbe rokkan bele Ágnes. De vajon mi bírnánk az ő helyében? A felvonás végén, ha akarja, döntse csak el a néző. Vagy ha tudja…

”Szórakoztató nagylemezt” készít tizenötödik születésnapja alkalmából a Bëlga zenekar – nyilatkozták a SZEGEDma.hu-nak a SZIN-en. Az új korongot – amely egyben a zenekar tizenötödik születésnapját is ünnepli – szórakoztató nagylemezként mutatták be, mellyel a Majd megszokod című album stílusához térnének vissza. A lemezbemutató 21 órakor kezdődik a JATE Klubban.

Folyamatos kiállítások, programok:

A tizenkettedik alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja sorozat idei központi eseményének, a Doyenek és fiatalok címet viselő kiállításnak helyszíne a Reök-palota. A koncepció a tavalyi sikeres Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett kezdeményezést követően ebben az évben is az, hogy a hazai képzőművészeti életet hosszú évek óta meghatározó alkotók festményei mellett a harmincöt év alatti, fiatal művészek munkáit állítsa egymás mellé a tárlat. A cél, megmutatni a magyar festészet lehető legobjektívebb keresztmetszetét – különös figyelemmel a vidéken élő alkotók munkásságára. A kiállítók közt szerepel többek közt Tenk László, Gyémánt László, Bráda Tibor, Galambos Tamás, Kovács Péter, Deim Pál, Király Gábor, Serényi H. Zsigmond és Szilárd Klára. A korosztályok termenként változnak, így egyfajta stiláris pulzálásban követik egymást a kiállítóterek. Az alkotásokat november 3-ig lehet megtekinteni.

Kép az ablakban címmel nyílt emlékkiállítás az EDF Galériában, mely a szegediek talán mai napig legkedveltebb festőjének, Zoltánfy Istvánnak mintegy félszáz alkotását vonultatja fel. A zömében magángyűjtőktől, illetve a Móra Ferenc Múzeumból és a Csongrád Megyei Önkormányzattól kölcsönzött képek között láthatók többek között Zoltánfy István egyedi hangulatú portréi családtagjairól és önmagáról. A bemutatott anyagban szerepel a szegedi művésztársakat – mások mellett Pataki Ferencet, Dér Istvánt, Kalmár Mártont – megörökítő portrésorozat éppúgy, mint egy az árvízi védekezés munkálatait rendkívüli részletességgel ábrázoló nagyméretű festmény vagy az időszak társadalmi viszonyaira is reflektáló Kocsma című kép. A kiállításon a Tiszatáj folyóiratban 1978 és 1982 között közölt illusztratív grafikájának legjellemzőbb darabjai is helyet kaptak. A november 6-áig látogatható tárlatról bővebben ITT olvashat.

zoltanfy_kiallitas02_gs

Gyenes Kálmán fotográfus Erdély című kiállítása november 6-áig tekinthető meg a Somogyi-könyvtárban. „Amikor Erdélybe indulok úgy érzem: hazamegyek. Itt is magyarul beszélnek, gondolkodnak, örülnek, sírnak, és bennünket is ezzel az őszinte, tiszta szeretettel fogadnak.” Gyenes Kálmán képeit a hetvenes évektől készítette először, mint amatőr, később, mint a Délmagyarország napilap munkatársa. Számtalan nemzetközi és hazai díj nyertese, több könyvben szerepelnek képillusztrációi. Jelen kiállítása válogatás az Erdélyben készült hatalmas anyagból.

Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információkat ITT olvashat az október 25-éig látogatható kiállításról!

osemberkiallitas18_gs

Alak-más címmel Balogh Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában. A tárlaton szinte kizárólag női testeket ábrázoló alkotásokat láthat a közönség, Balogh Sándor szobrászművész kő- és bronzszobrokat, érmeket mutat be ezen a tárlaton. A művész a Tömörkény István Gimnázium szobrász szakán végzett 1973-ban, azóta több tucat egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazánkban.

balogh_sandor_kiallitas01_gs

A Somogyi-könyvtár Csillag téri Fiókkönyvtárában Tóth István Bogyó Lélek Útja című, elektrográfiákból álló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők október 30-áig a Kereszttöltés utca 29. szám alatt. „Életemben egyetlen egyszer láttam ilyen ragyogást, évekkel korábban. Akkor kápráztatott el egy véletlen felcsillanása annak, amit még a mai napig is csak úgy tudok megfogalmazni: Szeretet. Ez a fény itt, amit most láttunk ugyanolyan volt, olyan sugárzó, hogy mellette a világ lábjegyzetté töpörödött, jelentéktelen, mellékes megjegyzéssé.”

Benczúr, a festőfejedelem címmel nyílt tárlat a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton több mint harminc festményt és grafikát mutatnak be a magyar historikus festészet kiemelkedő alakjának munkásságából. Az alkotások egy része Nyíregyházáról érkezett, az ottani múzeum egész komoly Benczúr-kollekcióval rendelkezik. A szegedi kultúrpalota három Benczúr-festményt birtokol, az egyik Tisza Kálmánt, a másik Tisza Lajost ábrázolja, a harmadik pedig egy vázlat Mátyás megkoronázásáról. Az első két műalkotás letétben a városházán található, ott csodálhatták meg eddig a látogatók vagy az ott dolgozók. A kiállításra most visszakérik a képeket, hogy a többi Benczúr-művel közösen láthassa ezeket is a közönség. A kiállítás december 15-éig látogatható.

benczur_kiallitas04_gs

Árnyas Koppány festőművész alkotásaiból a Sogne-fjordtól a Tisza-partig címmel nyílt kiállítás a Belvárosi Kamara Galériában, ami november 3-áig tekinthető meg. Árnyas Koppány 2006-ban az SZTE JGYPK tanító szakán, egy évvel később pedig a képi ábrázolás szakon végzett. első önálló kiállítása 2009-ben Norvégiában volt, találkozhattunk alkotásaival a Reök-palota XIII. Táblakép-festészeti Biennáléján, a Plein Air-en és a Millenniumi Kávéházban is.

arnyas koppany

Kétszáz éve élt emberek sorsát mutatja be a Fekete Ház legújabb tárlata, amely a múmiakutatás érdekes és rejtélyes világába kalauzolja el a látogatókat a váci leletegyüttes segítségével. A „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című tárlaton a váci Fehérek templomának rejtett kriptájában felfedezett természetes úton mumifikálódott testeket láthat a nagyközönség. Egy felújítás során, 1994-ben bukkantak rá Vácott arra az elfeledett kriptára, mely az 1674-1838 között élt váci polgárok temetkezési helyéül szolgált. A megtalált 265 múmia közül 166 személyt azonosítottak a szakemberek, a fennmaradó 99 kilétét mind a mai napig homály fedi. A tárlatról bővebben ITT olvashat.

mumia_kiallitas_megnyito02_gs

A Somogyi-könyvtár Rókusi fiókkönyvtárában a 2013-as Év madaráról, a gyurgyalagról nyílik kiállítás szeptember 3-án, amit október végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazása alapján 2013-ban az Év madara a gyurgyalag. Az “Év madara” program célja egyes védett fajokra, vagy madárcsoportokra irányítani a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, figyelmét. A fiókkönyvtár színes fotókkal illusztrált könyvajánló- és ismeretterjesztő kiállítással hívja fel a figyelmet a hosszú távú vonulóként májustól szeptemberig hazánkban tartózkodó egyik legszínpompásabb madárra. A gyurgyalag fokozottan védett faj, amelynek természetvédelmi értéke százezer forint. Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, speciális étrendje és fészkelési viselkedése miatt számos veszély fenyegeti, költési helye különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj. Az október 31-ig megtekinthető tárlat kiegészül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tablóival és fotóival.

gyurgyalagok

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Szórakozás

Nemesi Pállal eljön a Változás Szegedre, vagy marad minden a régiben?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Akár néhány szavazaton is múlhat a választás, és az, ki lesz hétfőtől Szeged polgármestere.

Tovább olvasom

Hírzóna

A juhászok életét mutatták be Makó-Bogárzóban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az érdeklődők megtudhatták azt is, hogyan lesz a juhtejből gomolya.

Tovább olvasom

Szórakozás

A vagy B? Szegeden az utca embere a B-t választotta.

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vírusként terjed a szegedi közösségi oldalakon egy videó, amiben a férfi a B-t választotta. Te melyiket választanád?

Tovább olvasom

Aktuál