Közélet

Országszerte megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon

Országszerte megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon

2013. október 6., vasárnap
Országszerte megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon
aradivertanuk

Országszerte és a határokon túl is több helyen megemlékezéseket tartottak vasárnap az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúi emlékének tiszteletére.

Orbán Viktor

kormányfő a hódmezővásárhelyi Kossuth téren koszorúzta meg a szabadságharc emlékművét. A szobornál ezt követően

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető államtitkár,

Almási István

hódmezővásárhelyi polgármester és

Kószó Péter

alpolgármester helyezték el az emlékezés virágait. A központi megemlékezések reggel kezdődtek azzal, hogy katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus alakuló terén. A megemlékezésen részt vett többek között

Benkő Tibor

, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke,

Kun Szabó István

a budapesti helyőrség dandár parancsnoka,

Patyi András

, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, az intézmény kari vezetői, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztjelöltjei. Ezt követően néma főhajtással és koszorúzással tisztelegtek a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál mások mellett az Országgyűlés, a kormány, az államfő képviselői.

Kövér László

házelnök a Pest megyei Tápiószelén a vértanúhalált halt 13 tábornok emlékére állított kopjafa leleplezése alkalmából tartott ünnepségen beszélt a szabadság mellett az összetartozás érzésének fontosságáról. "Az aradiak és a 48-asok példája mutatja, hogy a hazánk, a szabadság mindig csak annyira erős, amennyire mi mindannyian hozzáadjuk a magunkét a közös ügyhöz" - mondta az Országgyűlés elnöke.

Áder János

köztársasági elnök Nagyigmándon mondott beszédében úgy fogalmazott: a szabadság az egész nemzet ügye, minden ember ügye. Szavai szerint a szabadságharc az önrendelkezés felelősségét, a polgári fejlődés lehetőségét üzente. "Hogy nincs többé erő, nincs többé hatalom, sem Világosnál, sem Aradnál, mely megállítaná az önmaga útját járni kívánó magyar nemzetet" - mondta az államfő.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél elmondott beszédében a 13 tábornok és

Batthyány Lajos

miniszterelnök kivégzését közönséges politikai gyilkosságnak, barbár vérbosszúnak minősítette. Aradon ezrek emlékeztek vasárnap délben a 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokok emlékére állított Szabadság-szobor mellett. A felszólaló

Hende Csaba

honvédelmi miniszter kijelentette: "senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon".

Kelemen Hunor

, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ugyanitt hangsúlyozta: "nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik". Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és

Toró T. Tibor

, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozathozatalt szorgalmazta a romániai Nagyváradon

Tőkés László

európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke Orbán Viktornak egy korábbi nagyváradi látogatásán mondott beszédére utalva kifejtette: a magyarok számára a szabadság sohasem csak annyit jelentett, hogy fellázadnak valami ellen, hanem főképpen azt, hogy kiállnak valami mellett. "Most annak jött el az ideje, hogy kiálljunk a magyar történelmi régiók felszabdalása, Erdély altalajkincsének elrablása, folyóink megmérgezése ellen" - fogalmazott Tőkés László utalva a verespataki vitatott ciántechnológiás aranybánya-beruházásra.

Biró Zsolt

, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a szintén romániai Szentegyházán tartott ünnepségen azt emelte ki: eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak. A szlovákiai Hetényben (Chotín) tartott megemlékezésen

Berényi József

, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke arról beszélt: szembenézni a kihívásokkal és méltóságunkat megőrizve, ellenállni az elnyomásnak, ez az aradi tizenhármak mártírhalálának üzenete a felvidéki magyarság számára. A Vajdaságban Eleméren tartották a központi megemlékezést.

Korhecz Tamás

, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a 13 aradi áldozat arra tanít bennünket, hogy "ha összefogunk, és cselekvő magyarokká válunk, akkor a szülőföldünkön is csodákra vagyunk képesek".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.