Bulvár

Nyolc évre ítélték jogerősen a nevelt gyermekeit bántalmazó makói férfit

Nyolc évre ítélték jogerősen a nevelt gyermekeit bántalmazó makói férfit

2013. október 30., szerda
Nyolc évre ítélték jogerősen a nevelt gyermekeit bántalmazó makói férfit

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a makói férfit, aki rendszeresen bántalmazta, kínozta három nevelt gyermekét.

A korábban már négyszer büntetett, most 40 éves

Zsigovics Róbert

2010 nyarától élettársával közösen nevelte az asszony három gyermekét. A férfinak bejelentett munkahelye nem volt, az asszony alkalmi munkákból kapott jövedelméből és segélyekből éltek. A vádlott rendszeresen megpofozta, kínozta az akkor hat-, kilenc- és tizenhárom éves gyerekeket, és gyakorta obszcén szavakkal szidalmazta őket. A férfi lelki terror alatt tartotta a gyerekeket, egymás előtt megszégyenítette, és emberi méltóságukban megalázta őket. Többször bántalmazta élettársát is. Tavaly február 21-én a 110 kilós, 173 centiméter magas férfi – állítása szerint fegyelmezési szándékkal – bokszolni kezdett a hétéves kisfiúval. Három percen át ütlegelte a gyerek vállát és hasát, majd hogy a sértett védekezési próbálkozásait elhárítsa hátrakötözte a fiú kezét, és így folytatta bántalmazását. A gyerek kórházba került, a vádlottat másnap őrizetbe vették a rendőrök. A szakértő szerint a bántalmazása során a fiú akár életveszélyes sérüléseket is szenvedhetett volna. A táblabíróság három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.