Közélet

Szenzáció! Mandzsu darvak a Szegedi Vadasparkban!

Szenzáció! Mandzsu darvak a Szegedi Vadasparkban!

2013. október 11., péntek
Szenzáció! Mandzsu darvak a Szegedi Vadasparkban!
20131011_darvak_00

A japán makákók kifutójában új lakók tűntek fel, két termetes és pompás madár. A mandzsu darvak nem véletlenül költöztek ebbe a kifutóba, hiszen a másik magyar nevük a japán daru. A rendkívül ritka és veszélyeztetett madárfaj érkezésével immár két faj is képviseli a messzi szigetországot a Szegedi Vadasparkban.

Ráadásul ez a két faj egyben állat-szimbóluma Japánnak. Kevesen tudják, hogy a szuvenír boltokban is jól ismert „három bölcs majom” modelljei a japán makákók. A japán darvak pedig a békesség és a szerencse jelképei a japán kultúrában, ezért nagy tiszteletnek örvendenek. Azonban ez a tisztelet sem akadályozta meg azt, hogy ezek a madarakat immár a kipusztulás veszélye fenyegeti. A természetben mindössze 2750 egyede él a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös könyve szerint. Az európai állatkertekben nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében tartják 200-250 egyedét. A természetben a legnagyobb problémát az élőhelyek rohamos fogyása jelenti, elsősorban a mocsarak lecsapolásával és más nedves élőhelyek kiszáradásával elvesztik a szaporodó és telelőhelyeiket ezek a madarak. Az állandósult emberi zavarás a költési időszakban teszi eredménytelenné a szaporodásukat. A mérgezés és az orvvadászat szintén sok daru pusztulását okozza.

20131011_darvak_01

"A lipcsei és a pozsonyi állatkertekből érkezett két daru a japán makákók közé költözött. A két faj együtt tartását a legjobb tudomásunk szerint a világon elsőként a Szegedi Vadaspark kísérelte meg. Bár az okos és szemtelen makákók és a határozott fellépésű és erőteljes darvak között néha támadnak nézeteltérések, alapvetően sikeresnek bizonyult az együttélés, és megfér egymással a két faj. Ennek a látogatók is tanúi lehetnek, ha egy kis időt eltöltenek a természetes bemutató előtt" - közölte a SZEGEDma.hu-val

Veprik Róbert

, a Szegedi Vadaspark igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.