Közélet

Lázár: a kormány elé kerül a tokaji borvidék helyzete

Lázár: a kormány elé kerül a tokaji borvidék helyzete

2013. október 16., szerda
Lázár: a kormány elé kerül a tokaji borvidék helyzete

November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Tolcsván.

Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. 1,5 milliárd forintból megvalósuló üzemcsarnokának alapkőletételén

Lázár János

úgy fogalmazott: folytatni kell a borvidéken a szőlészet-borászat korábban megkezdett átalakítását. Szólt arról, hogy korábban az Országgyűlés, majd a kormány is "rászánta magát", hogy a huszonkét hazai borvidék közül a tokaj-hegyaljait kiemelten kezelje, ehhez "törvényi eszközöket és pénzeszközöket" rendelt. Mint mondta, minden borvidék sorsát szimbolizálja Tokaj-Hegyalja sorsa, a tokaji bor minősége és megítélése érdemben befolyásolja minden magyar bor sorsát és megítélését. A kormány megkérdőjelezhetetlenül elkötelezett a minőségi bor előállítása mellett, nem kíván a minőségi szempontokból engedni, a cél az, hogy Tokaj és a történelmi borvidék "valóban világszínvonalú bort tudjon az asztalra tenni" - tette hozzá a politikus. Lázár János hangsúlyozta: a Tokaj Kereskedőház ugyanakkor "még nem tudja azt a minőséget produkálni, amely szimbolikus jelentőségű lehetne az egész borvidéknek", tény azonban, hogy a szőlő és a bor itt is, mint máshol, nemcsak minőségi, hanem társadalmi kérdés is. Ugyanakkor a mostani kormány megpróbálja bebizonyítani, hogy a boldogulás igénye nem összeegyezhetetlen a minőség igényével - tette hozzá. Komoly rendszerváltozáson kell átesnie a Tokaj Kereskedőháznak, ezért váltották le a korábbi vezetést, és bíztak meg olyanokat, akik a változtatás mellett vannak; a feladat az, hogy a cég valóban minőségi integrátori szerepet töltsön be, és minőségi bort termeljen - szögezte le az államtitkár. Az elmúlt évtizedekben ez másképp volt - mondta, majd a kormány szándékairól szólva kijelentette: a kormány elé kerülő Tokaj program két részből áll. Egyrészt érdemi döntések várhatóak a borászat további támogatásának lehetőségeiről, törvényi feltételeiről, ugyanakkor feladat az is, hogy november 30-ig elfogadjon a kabinet egy Tokaj világörökségi programot is annak a huszonhét önkormányzatnak, amelyeknek lehetőséget kívánnak biztosítani a fejlődésre.

Tombor András

, a kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: a 1,5 milliárd forintból felépülő mintegy 60 ezer hektoliter kapacitású tároló és feldolgozó csarnok egy fejlesztési program első része. A következő évektől a kereskedőház által a piacra bocsátott borok minősége jelentősen magasabb lesz, mint eddig. A cég a 2014-es szürettől kezdve lényegében csak minőségi borok előállításával foglalkozik majd - tette hozzá, megemlítve: a tervek szerint a későbbiekben további 3 milliárd forintot invesztál hasonló célból a cégbe az állam, megújul egyebek mellett a palackozó sor, miként az elavult hordópark, a pénzből jut a Tokaj márkanév népszerűsítésére, a marketingre is. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatósága szeptemberben fogadta el a Tokaj Kereskedőház 1,5 milliárd forintos, a társaság teljes körű modernizálását célzó tőkeemelését. A történelmi borvidéken javában tart az úgynevezett nagyszüret, szedik a tőkékről a hagyományos fajtákat, a furmintot és a hárslevelűt, ugyanakkor a korán érő sárga muskotály szőlő felvásárlása már befejeződött. Az elmúlt napokban hullott csapadéknak köszönhetően vélhetően jó aszútermés is várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.