Sport

Labdarúgás: fordított és nyert az UTC a Makó ellen + FOTÓK, VIDEÓ

Labdarúgás: fordított és nyert az UTC a Makó ellen + FOTÓK, VIDEÓ

2013. október 5., szombat
Labdarúgás: fordított és nyert az UTC a Makó ellen + FOTÓK, VIDEÓ
utc_mako18_gs

Fordulatos, lüktető iramú mérkőzésen a második játékrészben határozottabbnak mutatkozó UTC nyert a Makó ellen a Csongrád megyei I. osztály 8. fordulójának szombati rangadóján.

Nem úgy indult a találkozó, ahogyan azt az újszegediek eltervezték, a vendégek nagyon zártan védekezve, sok futással igyekezték szétzilálni a hazaiak sok passzra épülő játékát, és tették ezt sikerrel. Közben

Veselin Guberinic

egy remek átlövés révén előnyhöz is juttatta csapatát, amit egészen a 38. percig élvezhettek

Bódi Attila

tanítványai, akkor azonban

Czirbus

kapus komoly hibája révén egalizálni tudott az UTC. Ettől egycsapásra megfordult a mérkőzés képe, Végh Arielék birtokolták a labdát és irányították a játékot. A második játékrészben egy jogos büntetővel már a hazaiaknál volt az előny, majd a végén

Ondrejó Tamás

is megszerezte szokásos gólját, összességében pedig megérdemelten nyert a harcosabbnak mutatkozó Ujszegedi TC. Győzelmükkel leszakították magukról a Makót, riválisokban ugyanakkor így sincs hiány,

Major László

fiai tehát ezzel a három ponttal sem dőlhetnek még hátra.

Szeged, SZVSE-pálya, 100 néző
2013. 10. 05., 15.00
Ujszegedi TC
Makó FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Dobai János • asszisztens: Bán Imre, Gáleg Ferenc Lajos
3
-
1

Labdarúgó megyei I. osztály 8. forduló:

Ujszegedi TC - Makó FC 3-1 (1-1)

Szeged, SZVSE-pálya, 100 néző. Vezette: Dobai János (Bán Imre, Gáleg Ferenc Lajos)

UTC:

Tombácz - Ondrejó, Mészáros Z., Bilics (Tumbas 87'), Szűcs, Brinszky (Mészáros T. 70'), Kerepeczki, Dürgő (Gajdacsi 90+3'), Végh, Bitó, Szentes-Bíró (Balogh 85').

Vezetőedző:

Major László.

Makó:

Czirbus - Győri (Bány 67'), Pataki, Sarnyai (Kalász a szünetben), Horváth G., Jovetic, Bakos (Mátó 76'), Horváth K., Guberinic M. (Tóth 63'), Veselinov, Guberinic V. (Bress 76').

Vezetőedző:

Bódi Attila.

Gól:

Szűcs (38'), Végh (59' - tizenegyesből), Ondrejó (86'), ill. Guberinic V. (19').

Sárga lap:

Végh (29'), Mészáros Z.(43'), Bitó (47'), Kerepeczki (83'), ill. Veselinov (54'), Guberinic V. (57'), Horváth K. (90+3'). Major László:

"0-1-ről fordítva 3-1-re nyertünk, azt gondolom, hogy a gólkülönbség is reális. Talán, ha a helyzeteinkkel jobban sáfárkodtunk volna, még nagyobb győzelmet arathattunk volna. Bízom benne, hogy ez a mai eredmény további lendületet ad a csapatnak, és innentől kezdve már nem szeretnénk kikapni."

Bódi Attila:

"A mérkőzés első részében a mi akaratunk érvényesült, a vezetés is megvolt, ettől azonban talán túlzottan megnyugodtak a játékosaim. Hagytuk, hogy egyenlíteni tudjon az UTC, pedig nem volt benne a játékukban. A második félidő viszont már az ő szájízük szerint zajlott, úgy gondolom, hogy az egyéni hibák mellett csapatszinten is, főleg agresszivitásban nagyon keveset nyújtottunk. Mindez megbosszulta magát, és megérdemelten nyert a hazai együttes."

http://youtu.be/PmsAFla59G8

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+5'
Dobai bíró lefújta a találkozót, második félidei játéknak köszönhetően nyert az UTC, tartva ezzel a nyomást a Tisza Volán, HFC duón.
90+3'
Horváth Károly is besárgult a makóiak részéről.
90+3'
Gajdacsi a pályán Dürgő helyett.
90+2'
Sőt! Tumbas most maga indít egy kontrát a bal oldalon, Szűcsöt futtatta, aki az érkező Balogh elé tálalt. A csereként beállt játékos viszont kihagyta a százszázalékos ziccert.
90'
A magas középhátvéd hamar fel is épült...
89'
Tumbas maradt a földön egy ütközést követően, ápolására egy szép, vörös hajú hölgy érkezik.
87'
Újabb változás, Bilics helyett Tumbas a pályán a hajrára.
86'
GÓÓÓL! Minden bizonnyal eldőlt! Végh Ariel adhatott be szabadrúgásból a tizenhatos sarkánál, a berobbanó Ondrejó pedig fejjel vette be Czirbus kapuját! 3-1!
85'
Lehozza Szentes-Bíró Tamást Major László, Balogh Ádám megy fel helyette.
84'
Bány durrantott fölé a szabadból.
83'
Kerepeczki sárgult be Veselinovval szemben, ezzel egyidejűleg remek szabadrúgáshoz jutott a Makó 18 méterről, középről.
80'
Beszorul az utóbbi percekben az UTC, mindent megtesz az egyenlítésért a vendég együttes.
76'
Kettős csere a makóiaknál, Veselin Guberinic és Bakos Tamás helyett Bress Balázs és Mátó Gergő a pályán a folytatásra.
75'
Kis híján eldőlt a rangadó! Végh adott be balról, Szentes-Bíró az alapvonalról fejelt vissza az érkező Dürgő elé, akinek lövését a gólvonalon álló Kalász vágta vissza a mezőnybe.
70'
Major László is cserél, lehozza a ma kissé fásultan játszó Brinszkyt, Mészáror Tibor megy fel helyette. Végh Ariel örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot.
67'
Győri helyett Bány a pályán a hagymavárosiaknál.
66'
Egy 40 méteres felívelés után Jovetic szabadon fejelhetett, ám gyengére sikerült a kísérlete, Tombácz biztosan fogta a labdát.
64'
Az imént beállt Tóth lőhetett 16-ról Veselinov legurítását követően, de alaposan célt tévesztett. A félidő eddigi részében az UTC irányított, először jutott el a hazaiak kapujáig a Makó.
63'
Ismét cserélnek a vendégek, Tóth Timoteusz érkezik Miodrag Guberinic helyére.
59'
GÓÓÓL! A sértett állt a labda mögé, és bár Czirbus jó irányba vetődött, a kapufa mellé lőtt labdát nem volt esélye elérni. 2-1!
58'
Véghet ezúttal a tizenhatoson belül lökték fel, tizenegyes! Jogosnak tűnik az ítélet!
57'
Veselin Guberinic szabálytalankodott Véghgel szemben, Dobai sárgát ad érte. Mintha kompenzálna...
54'
Veselinov könyökölt hátra egy felugrásnál Bilicsnek, besárgul miatta. Zeng a lelátó.
52'
Mészáros Zoltánt faultolták egyértelműen, a spori továbbot int. Dobai kissé a vendégeknek kedvez időnként ítéleteivel, nem is hagyják ezt szó nélkül a lelátón helyet foglalók.
47'
Bitó is besárgult egy bodicseket követően, talán kissé túlzó a bírói szigor.
46'
Kalász Zoltánt küldi harcba Bódi Attila Sarnyai helyére.
46'
Folytatódik a találkozó, egyedül a vendégek cseréltek.
SZÜNET
45'
Nincs hosszabbítás, Dobai lefújta a félidőt. A 38. percig nagyon jól működött a makóiak taktikája, egy szerencsés UTC-gól azonban láthatóan megzavarta Bódi Attila tanítványait. Egy ízig-vérig rangadót láthat a megjelent publikum, remélhetőleg a második játékrészben sem adják alább a játékosok.
44'
Szűcs ívelt a bal oldalról a tizenhatos vonalán álló Ondrejóhoz, aki két lövőcsel utána alaposan megtornáztatta Czirbust. Szöglettel folytatódik a játék.
43'
Mészáros Zoltán gyalulta le Veselin Guberinicet, sárgát kap érte.
40'
Teljesen megzavarodott a góltól a makói védelem, Dürgő szabadon léphetett ki, de 14 méterről fölé-mellé bombázott. Úgy tűnik, a második gól nagyon jót tett a meccsnek.
38'
GÓÓÓL! Egyenlít az UTC! Szűcs Dániel az alapvonal közeléből élesen, erősen lőtt középre, a rövid oldalon álló Czirbusról a kapuba pattant a labda! Alighanem öngól! 1-1!
37'
Majdnem itt az egyenlítés! Egy rossz szabadrúgás után Szűcshöz pattant a labda, aki a tizenhatos bal sarkáról adott középre. A hosszú oldalon érkező Ondrejó kapásból keresztbe lőtt, kevéssel tévesztett csak célt. Czirbus csak reménykedni tudott.
32'
Hatott a víz, Végh Ariel játékra jelentkezik.
31'
Végh ordított nagyot, miután védője nagyon csúnyán lerúgta hátulról. Egyre dühösebbek az újszegedi nézők, sárga lapért kiáltanak ezúttal.
29'
Nehezen viselik a gólhátrányt a hazaiak, Végh Ariel kapott sárgát szövegelésért. "Hülye vagy!" - üvölti közben a lelátóról egy csapatáért aggódó szurkoló.
27'
Miodrag Guberinic tekert 20 méterről, szabadrúgásból kevéssel a bal kapufa mellé, Tombácz szemmel verte a labdát.
25'
Akadozik az UTC gépezete, más nézőpontból jól zárja a területeket a Makó. Egyes hazai szurkolók Brinszkyvel elégedetlenek, mondván, nem mozog eleget a technikás irányító.
19'
GÓÓÓL! Ez már jobban sikerült! Veselin Guberinic tört be a bal szélről egy lendületes csellel, a tizenhatos vonaláról megeresztett lövése pedig a hosszú alsóban kötött ki a hiába vetődő Tombácz mellett. 0-1!
17'
Beszorult az első igazi makói támadásnál az UTC, 7-8 passzt is végrehajtottak a vendégek a tizenhatos környékén, végül Horváth Gábor lőtt a bal oldalról keresztbe, nagyjából 3 méterrel kapu mellé.
14'
A második UTC-szöglet sem sikerült túl jóra, Végh beívelése után Szűcs lőtt kapásból a rövid felszabadításnak köszönhetően, a bomba azonban kis híján a pálya felett vonuló madárrajt találta el.
13'
Mészáros Zoltánt figyelmezteti a bíró, miután teketória nélkül felvágta a három embert lecselező Pataki Viktort.
11'
Brinszky végezte el a meccs első szögletét, a vendégek védői könnyedén vágták ki a rövidre érkező labdát.
9'
Végh Ariel lépett volna ki a jobb oldalon, Dobai János azonban les címén megállította a hazai attakot. Egyelőre annyi látszik, a Makó nem akarja hagyni az UTC-nek, hogy szokásos, rövid passzos játékát játssza, míg a túloldalon Veselinovot fogják szorosan a védők.
1'
Brinszky és Dürgő jóvoltából útjára indult a labda, elkezdődött a mérkőzés.
14.55: Üdvözöljük kedves olvasóinkat, hamarosan indul a rangadó! Fehér mez, fekete nadrág összeállításban játszik majd az UTC, teljesen zöldben a Makó. Kellemes, őszies idő fogadja a csapatokat, napsütés mellett körülbelül 15 fok van a pályán. Közvetítésünk 15 órakor kezdődik Dobai János játékvezető sípjelére. Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.