Sport

Labdarúgás: tisztes helytállással búcsúzott a kupától a Szeged-Grosics + FOTÓK

Labdarúgás: tisztes helytállással búcsúzott a kupától a Szeged-Grosics + FOTÓK

2013. október 29., kedd
Labdarúgás: tisztes helytállással búcsúzott a kupától a Szeged-Grosics + FOTÓK
szeged2011_mtk14_gs

Hamar hátrányba került, végül pedig kétgólos vereséget szenvedett a végig harcosan küzdő Szeged 2011-Grosics Akadémia együttese az MTK ellen, a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé kerülésért vívott találkozón.

Jó mérkőzést játszott egymással a két csapat, amelyen az élvonalbeli MTK hamar előnybe került egy apró hazai védelmi megingást követően - a kissé bealvó bekkek közül

Eppel Márton

ugrott ki

Kanta József

labdájával, majd

Molnár F. Tamás

kezei alatt a kapuba gurított. A gólt leszámítva egyenlő küzdelem zajlott a pályán a félidő közepéig, akkor egy olyan nagyjából 10-15 perces intervallum következett, amely alatt komoly fölényt alakított ki játékban a fővárosi egylet. A Szeged 2011 játékosai igyekeztek támadásba lendülni, a túloldalon azonban remekül szűrt az egykori klubja ellen játszó

Batik Bence

, illeve

Pölöskei Zsolt

alkotta szűrőduó, így Germán Tamásék nem igazán jutottak el

Groppioni

kapujáig. A szünet után sem változott a helyzet, a vendégek kezükben tartották a találkozót, és a szünetben beállt

Varga Szabolcs

találatával már a 75. percben eldöntötték lényegében a továbbjutás sorsát.

Nyilas Elek

igyekezett cserékkel felrázni együttesét, a mai napon azonban nem sok babér termett a becsületgólért hajtó csapatának. Az MTK végül kétgólos győzelemmel jutott a Magyar Kupa következő fordulójába, a Szeged 2011 pedig a tisztes helytállásba kapaszkodva menthet át pozitív gondolatokat az elkövetkező bajnoki mérkőzésekre.

Gyula, Grosics-akadémia, zárt kapuk mögött.
2013. 10. 29., 12.30
Szeged 2011-Grosics Akadémia
MTK Budapest FC
játékvezető: Veizer Roland • asszisztens: Berettyán Péter, Horváth Róbert
0
-
2

Labdarúgó magyar kupa 4. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - MTK Budapest FC 0-2 (0-1)

Gyula, Grosics-akadémia, zárt kapuk mögött. Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert)

Szeged-Grosics:

Molnár - Kéri, Kapic B., Szabó, Zabari, Markovic (Kovács 79'), Kalapács, Ács, Kis (Pászka 83'), Csányi (Geiger 73'), Germán.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

MTK:

Groppioni - Poór, Kálnoki Kis, Kelemen, Fejes, Batik, Pölöskei, Kanta, Csiki (Horváth 79'), Eppel (Varga - a szünetben), Bese (Vass 87').

Vezetőedző:

Garami József.

Gól:

Eppel (15'), Varga (75').

Sárga lap:

Kálnoki Kis (41'). Nyilas Elek:

"Nem mi voltunk ma az esélyesek, ez a realitás, ettől függetlenül, maximalista emberként szerettem volna szebb eredményt elérni. A játékosaimon azonban némileg azt éreztem, hogy túlzottan is tisztelték az ellenfelet, ennek köszönhetően kevesebb aktivitást és harcosságot láttam tőlük. A második félidőre feljavultunk némileg, köszönhetően talán annak, hogy a csapat ráérzett a mérkőzés ritmusára. Hiányzott azonban a játékunkból az átütőerő. Ugyanakkor azt mondom, a játékosaim megérdemlik az elismerést a kupában mutatott menetelés okán."

Garami József:

"Jó kis mérkőzés volt, pontosan annak köszönhetően, hogy a Szeged kifejezetten jól teljesített. Nyilván a két csapat között van némi különbség, és ezt a differenciát tudtuk ma kihasználni. Ugyanakkor, különösen a második félidőben, szorossá tudták tenni a hazaiak a találkozót, eljutottak helyzetekig is, úgyhogy oda kellett figyelnünk, nehogy baj történjen. Sportszerű, a pályán jó hangulatú mérkőzést játszottunk velük, és örülök, hogy Szegeden ismét alakulóban van egy jó csapat."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Veizer spori nem hosszabbított, vége a mérkőzésnek. A Szeged 2011 tisztesen helytállva esett ki a Magyar Kupából nagynevű ellenfelével szemben.
90'
A rendes játékidő utolsó pillanataiban tartja a labdát az MTK.
87'
Garami József is frissíti együttesét, Bese Barnabás helyett Vass Patrikot küldi harcba.
86'
Mindent egy lapra feltéve támad a Szeged 2011, Germánék mindent megtesznek a becsületgólért, de a vendégek védelme stabilan áll a lábán.
83'
Kis Róbert helyett Pászka Lóránd a pályán a hajrára.
82'
Formás hazai kontra végén Ács passzolt Germán elé, aki 11 méterről lőhetett Kelemen szorításában, sajnos métereket tévesztett vertikális irányban.
79'
A túloldalon Markovicot a hétvégi bajnokin győztes gólt szerző Kovács váltja.
szeged2011_mtk40_gs
79'
Ennyi játék jutott a mai napon Csiki Norbetnek, Horváth Zsoltot cseréli be helyette Garami mester.
75'
Gól... Meglett a presszing eredménye. Batik indította a büntetőterületre betörő Varga Szabolcsot, aki kissé balra sodródva laposan lőtt a hosszú alsóba. 0-2...
73'
Csere a Szeged 2011-nél, Csányi helyett Geiger a pályán.
71'
Az utolsó 20 percbe lépve magabiztosan őrzi előnyét az MTK, az utóbbi időben Nyilasi Elek tanítványai ismét beszorultak saját térfelükre.
69'
Bese fejelt le egy felívelést Pölöskei elé, aki 16-ról lőtt, kevéssel tévesztette csak el a jobb alsót.
69'
Csiki tartott meg egy labdát a szegediek tizenhatosán belül, majd tálalt az érkező Kanta elé, aki kapásból lőtt Molnár kapuja mellé, nagyjából 3 méterrel.
65'
Ács harcolt ki szögletet, amit Csányi adott középre. A beívelést röviden fejelték ki a vendégek, amely így Kis Róbert elé került, a hazaiak irányítójának lapos ismétlését aztán blokkolták az MTK-ások.
szeged2011_mtk19_gs
63'
Támadásban a Szeged 2011, az imént Germán adott középre jobbról, a hosszún érkező Csányi kevéssel maradt le a labdáról, amelyet a hazai játékos előtt álló védő, Poór elvétett.
61'
Germán fejese messze a kapu fölött hagyta el a játékteret.
61'
Fejes András újra a pályán. Közben a szegediek adhatnak be jobb oldalról egy szabadrúgást.
58'
Egy hazai szabadrúgás után harmadjára tudtak felszabadítani az MTK védői, Fejes András egy szegedivel való összefejelést követően pedig a földön maradt. Ápolni kell a fővárosiak balhátvédjét.
53'
A túloldalon Pölöskei kínálta meg egy félmagas lövéssel Molnárt, a hazai hálóőr magabiztosan fogta a labdát.
52'
Szép szegedi kontra! Germán mehetett be a büntetőterületen belülre a bal oldalon, majd a második hullámban érkező Csányi elé tálalt, aki egy lövőcselt követően laposan vette célba a bal alsót. Groppioni üggyel-bajjal védett.
51'
Az MTK enyhe fölényével kezdődik a második félidő, helyzetekig egyelőre nem jutottak a csapatok.
46'
A gólszerző Eppel Mártont Varga Szabolcs váltja az MTK-nál.
46'
Folytatódik a mérkőzés, egyetlen változás a pályán.
szeged2011_mtk02_gs
SZÜNET
45+1'
Veizer sporttárs lefújta az első félidőt, egygólos vendég előnnyel mennek a csapatok az öltözőbe. A kezdés jól sikerült hazai részről, egyenlő ellenfele volt az MTK-nak a Szeged 2011, leszámítva egy 15 perces intervallumot a játékrész közepén. Sem az eredmény, sem a látottak alapján nem lehet azt mondani, hogy menthetetlen lenne a helyzet, izgalmas második 45 perc elé nézünk.
45+1'
Némi ápolás után Kéri játékra jelentkezik.
44'
Kéri ütközött a középpályán, majd maradt lenn, a hazaiak játékosát ápolni kell.
42'
Kis lövése a sorfalon megpattanva az olasz hálóőr, Groppioni kezében kötött ki.
41'
Kálnoki Kis sárgát kapott az eset nyomán.
41'
Kezd kijönni a szorításból a hazai gárda, Kis Róberték biztosan járatják a labdát. Ennek köszönhetően jutottak el ezúttal a tizenhatosig, ott Kálnoki Kis szabálytalankodott Germánnal szemben, jó helyről jár a szabad.
36'
Pölöskei, majd Bese volt a labda útja, utóbbi játékos a hosszún érkező Eppel elé ívelt, aki az ötös sarkáról az üresen tátongó kapu mellé lőtt kapásból.
35'
Kanta középmagas lövése elhalt a sorfalban.
35'
Batik Bencét lökték fel 2 méterre a tizenhatostól, Molnár négy embert kér a sorfalba.
34'
A kék-fehér egyesület uralja az utóbbi percekben a játékot, Nyilas Elek tanítványai nehezen jutnak labdához, és ha meg is szerzik, nem tudják megtartani a letámadásra berendezkedő ellenféllel szemben.
32'
Megint Kanta... Ezúttal a szélvészgyors Csikihez passzolt, aki egy labdaátvétellel két védőt csapott be, majd 8 méterről üresen lőhetett, a kivetődő Molnár kapus bravúrral hárított.
szeged2011_mtk15_gs
30'
Ezúttal maga a vendégek csapatkapitánya, Kanta lőtt laposan 25-ről, Molnár F. Tamás könnyedén fogta a középre tartó próbálkozást.
27'
Bese szerzett labdát a hazai térfél közepén Markovictól, majd kényszerítőzött Kantával, az MTK fiatal tehetsége 14 méterről kissé jobbra sodródva végül Molnár kapuja fölé bombázott.
23'
Küzd, hajt a Szeged 2011, az MTK egyelőre azonban rendre már a középpályán megszűri Germánék akcióit.
20'
Kanta ezúttal 40 méterről Csiki lába elé varázsolta volna a labdát, a jól helyezkedő Bekim Kapic közbelépésére volt szükség a nagyobb baj elkerüléséhez.
szeged2011_mtk25_gs
15'
Gól... Kanta passza után Bese ugratta ki egy fineszes passzal a tizenhatos vonaláról induló Eppelt, az MTK csatára pedig az elvetődő Molnár kapus alatt, a lemaradó védők tekintetétől sem zavartatva a hálóba gurított. 0-1...
13'
Fejes szöglettel felérő bedobása után az előre húzódó Kálnoki Kis bombázhatott Molnár F. Tamás kapujára 12 méterről, azonnal elé ugrott ugyanakkor két hazai védő és blokkolták a próbálkozást.
10'
Markovic ugratta ki mélységből a jobb oldalon meginduló Ácsot egy remek ütemű indítással, a támadó be is futott Fejes mögé, emelkedett azonban a partjelző zászlaja, a bíró pedig les címén megállította a hazaiak ígéretesen induló támadását.
7'
Óvatos játékkal nyitják a csapatok a találkozót, érződik a játékosokon a mérkőzés tétje.
4'
Kanta és Poór játszott össze a jobb szélen, utóbbi beadását Bekim Kapic mentette szögletre az érkező Csiki elől.
3'
A mai napon is szokásos, 4-2-3-1-es hadrendjében állnak fel a hazaiak, akárcsak a vendég fővárosi alakulat.
1'
Az MTK nyerte a pénzfeldobást, így Kanta József és Eppel Márton indíthatta útjára a labdát.
szeged2011_mtk01_gs
12.28: Tisza fehérben játszanak majd a vendégek, kék-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban a Szeged 2011. A pályán enyhe szél lengedez, az őszi napsütés nagyjából 20 fokig melegítette a levegőt. Ideális időjárási körülmények között zajlik majd tehát a mérkőzés. 12.25.: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok most vonultak be az öltözőbe, hogy harci szerelésüket felöltve hamarosan kifussanak a gyepre. Perceken belül kezdődik a találkozó! Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.