Sport

Labdarúgás: győzelemmel köszöntötte edzőjét Makón a HFC + VIDEÓ

Labdarúgás: győzelemmel köszöntötte edzőjét Makón a HFC + VIDEÓ

2013. október 12., szombat
Labdarúgás: győzelemmel köszöntötte edzőjét Makón a HFC + VIDEÓ
dezsoferenc_hfc

A találkozó napján ünnepelte ötvenedik születésnapját a vásárhelyiek edzője, Dezső Ferenc, aki kissé szorongva várta a kezdő sípszót. Csapata azonban Makón is folytatta remek őszi szereplését, és zsinórban hetedik sikerét aratva győzelemmel köszöntötte mesterét.

Vásárhelyi oldalon két hiányzó volt, a védelem egyik oszlopának számító

Tóth József

megbetegedett, így csak a pálya korlátjának támaszkodva figyelte csapattársai bemelegítését,

Varga Máté

pedig külföldön tartózkodott, míg a hazaiaknál

Szilvási János

és

Horváth Károly

eltiltás, a rutinos kapus,

Czirbus Gábor

pedig munkahelyi továbbképzés miatt nem állt rendelkezésre a megyei élvonal 9. fordulójának egyik slágermérkőzésén. A kezdeti percek a vásárhelyiek mezőnyfölényét hozták, de az első ígéretes helyzet mégis a vendégek kapuja előtt adódott,

Horváth Gábor

éles szögből leadott lövését azonban

Vasas Gábor

lábbal hárította. A folytatásban átvette az irányítást a hazai gárda, de a vendég védelem jól hatástalanította a makói próbálkozásokat. A 23. percben

Veselin Guberinic

előtt adódott ígéretes lehetőség, de beadás helyett lőtt, amit Vasas kapus könnyedén hárított. Két perc múlva remek támadás után megszerezte a vezetést a HFC.

Varga Róbert

indította a jobb szélen futó

Szabó Márkot,

akinek kiváló beadását

Konc Adrián

okosan visszafejelte a kétségbeesetten átérni próbáló

Frank

kapus korábbi helyére, a kapu bal oldalába, 0-1. Néhány perc múlva növelhették volna előnyüket a vendégek, de

Hatvani

élesen belőtt labdája hajszállal elment Konc Adrián előtt.

Bódi Attila

, a hazaiak mester megpróbálta átszervezni csapatát két perc alatt kettőt is cserélt, amivel igyekezett támadóbb szelleművé formálni a hazai együttest. A félidő lefújása előtt négy perccel a semmiből egyenlítettek a hazaiak. Egy bal oldali beadást

Marton Bence

mellel próbált hazaadni, de az rövidre sikerült, és a kapujából kimozduló Vasas elütötte a labdára rajtoló hazai támadót. A kapus megúszta sárga lappal, míg a jogos 11-est

Jovetic

lőtte a kapuba, 1-1. http://www.youtube.com/watch?v=yrA0w3IiZZ4 A második játékrész első eseménye a pálya szélén történt, az 52. percben a többször is reklamáló Bódi Attilát

Barta

játékvezető elküldte a kispadról. A félidő közepén meddő mezőnyfölényt harcolt ki a vásárhelyi együttes, de a többnyire magas labdáikat

Sarnyai

és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Aleksandar Jovetic - aki a hírek szerint a Békéscsabai Előre NB II-es csapatának kívánságlistájára is felkerült -, valamint

Horváth Gábor

rendre hatástalanította. Ugyanakkor a makói kontrák is veszélyesek voltak, de

Kökénnyel

az élen minden próbálkozást meghiúsítottak a vendégek. Előbb Konc Adrián szabadrúgása szállt alig fölé, majd a másik oldalon

Veselinov

került ígéretes helyzetbe, de gyatrán mellé lőtt. A 67. percben az előre törő Horváth Gábor kapott remek labdát, átemelt a kifutó Vasas kapus fölött, de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret. A makói játékos és a vásárhelyi kapus közben ütközött egymással, a hazai nézők büntetőt reklamáltak, de a Békés megyei játékvezető úgy ítélte meg, hogy az ütközés már nem befolyásolta a labda megjátszását, így kirúgást rendelt el. A 81. percben a meccs helyzetét hagyták ki a vásárhelyiek, amikor egy támadás után Hatvani az üresen tátongó kapura lőhetett, de a gólvonalra visszafutó Sarnyai kivágta a labdát. A gólt azonban mégsem úszták meg a hazaiak, hiszen a 87. percben egy jobb oldali szöglet után

Rácz Dezső

elé került a labda, és a néhány perccel ezelőtt beállt vásárhelyi támadó 10 méterről nem hibázott, 1-2. A hátralévő percekben már a vendégek az eredmény tartására törekedtek, ezt sikerrel tették, és újabb győzelmükkel megerősített vezető helyüket a tabellán. A következő fordulóban a makóiakra szombaton 14.30-kor újabb nehéz erőpróba vár, hiszen a hat hete menetelő Mórahalom vendégei lesznek, míg a vásárhelyiek a szebb napokat is megélt csongrádiakat látják vendégül vasárnap 14.30-kor.

Labdarúgó megyei I. osztály 9. forduló:

Makó FC - Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (1-1)

Makó, 150 néző: Vezette: Barta T.

Makó:

Frank Á. - Győri A. (Bress B. 35'), Pataki, Sarnyai, Horváth G., Jovetic, Kalász Z., Bakos T. (Bány T. 58'), V. Guberinic (Béres R. 86'), M. Guberinic (Tóth T. 37'), Veselinov (Horváth M. 73'). Edző: Bódi Attila.

Vásárhely:

Vasas - Jesenszki (Szakál 73'), Antal, Kökény, Marton, Szabó M. (Rácz D. 77'), Keller Z. (Huszka M. 46'), Varga R., Nagy A., Hatvani J. (Huszár L. 90+1'), Konc A. Edző: Dezső Ferenc.

Gólszerzők:

Jovetic Aleksander (41' - 11-esből), ill. Konc Adrián (25'), Rácz Dezső (87'). Bódi Attila:

"A játék képe úgy zajlott le, ahogy gondoltam, az eredmény azonban már nem annyira. Létfontosságúnak tartottam, hogy a szabad labdákból melyik csapat szerez meg többet, és ebben messze alulmaradtunk, így megérdemelt a Vásárhely győzelme. Külön szeretném köszönteni Dezső Ferenc kollégámat ötvenedik születésnapja alkalmából."

Dezső Ferenc:

"Ez a legszebb születésnapi ajándék a csapattól, hiszen ma vagyok ötvenéves, és sikerült a játékosoknak győzelemmel felköszönteni. Tudom a kötelességemet, kedden én fogom viszonozni nekik a köszöntést. A mai mérkőzésen egy nagyon motivált, jól felkészült makói csapattal találkoztunk, amelyet egy rendkívül küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőznünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.