Sport

Labdarúgás: a HFC ifi legyőzte a veretlen csabaiakat

Labdarúgás: a HFC ifi legyőzte a veretlen csabaiakat

2013. október 18., péntek
Labdarúgás: a HFC ifi legyőzte a veretlen csabaiakat

A II. osztályú U-21-es és U-17-es labdarúgó bajnokság dél-keleti csoportjának kilencedik fordulóját játszották a csapatok a hétvégén, majd hétközben a Hódmezővásárhelyi FC "A" és "B" csapatai már a tizedik fordulót is letudták. A forduló nyertesei egyértelműen a SZEOL SC csapatai, akik mind a négy találkozójukat megnyerték, míg ellenpéldaként a HFC négy csapata mindössze egyetlen pontot gyűjtött be. A vásárhelyieknek hétközben, a tizedik fordulóból előrehozott találkozókon némileg sikerült javítaniuk.

Az ifjúságiaknál - amint arról már beszámoltunk - a SZEOL SC mindkét csapata fölényes győzelmet aratott, míg a mindig nagy presztizzsel bíró HFC-Makó rangadón a makóiak Vásárhelyen is nyerni tudtak. A tizedik fordulóból előrehozott találkozón viszont nagy meglepetésre a rendkívül lelkesen játszó HFC "B" gárdája legyőzte azt az addig százszázalékos teljesítménnyel élen álló Békéscsabai Előre "A" gárdáját amelyben pályára lépett az előző napon a Liga Kupában Újpesten 2-2-re végzett csabaiak első csapatában is játszott és Zsilinszki Máté és Vozár Dávid is.

II. osztály U-21 dél-keleti csoport, 9. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC "A" - Maros-menti UFC 1-3 (1-1)

Hódmezővásárhely. Vezette:Kócsó T.

HFC "A":

Gábor V. - Visnyei, Kuhár, Dovics, Szakál, Gábor P., Király D., Dezső V. (Brezovai 46.'), Rózsa B., Kiss A. (Németh Á. 66.'), Gera Á. (Kovács Á. 60.').

Edző:

Vinnai István.

Makó:

Köteles A. - Palotás, Varga V., Illés M., Graur, Kocsárdi (Gilinger M. 46.'), Szügyi, Tóth T. (Bárány A. 46.'), Pipic B., Matuz, Solymosi A.

Edző:

Krucsó Ákos.

Gólszerzők:

Gera Ádám (37.'), ill. Solymosi Attila 2 (34.', 53.'), Matuz Tamás (89.').

Kiállítva:

Szakál Attila (76.').

Atletico Békéscsaba - Szeged 2011 2-0 (1-0)

Békéscsaba. Vezette: Szabó F.

Szeged 2011:

Rozs E. - Kiss A., Farkas F., Rózsa Á., Csamangó T., Faragó Barát, Virág, Molnár B. (Molnár A. 80.'), Garamvölgyi D., Rádai Cs., Horváth Cs.

Edző:

Gonda László.

Gólszerzők:

Valach Péter (28.'), Baji Gergő (73.').

A 9. forduló további eredményei:

SZEOL SC "A" - Hódmezővásárhelyi FC "B" 4-0, SZEAC-Tápé - SZEOL SC "B" 1-7, Grosics Akadémia FK - Szolnoki MÁV "B" 8-1, Békéscsabai Előre 1912 SE "B" - Orosházi MTK-ULE 1913 0-1, Gyulai TFC - Békéscsabai Előre 1912 SE "A" 0-2.

II. osztály U-21 dél-keleti csoport, 10. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC "B" - Békéscsabai Előre 1912 SE "A" 1-0 (0-0)

Hódmezővásárhely. Vezette: Csöngető E.

HFC "B":

Szatmári R. - Nagy E., Katona Gy., Király B., Borbély G., Habi B., Király D. (Vidéki A. 77.'), Galló G. (Buka D. 78.'), Márki M., Huszka M. (Narozsnik V. 86.'), Mocsári (Hudu M. 41.').

Edző:

Jenei Péter.

Gólszerzők:

Király Dávid (75.').

Orosházi MTK-ULE 1913 - Hódmezővásárhelyi FC "A" 0-0

Orosháza. Vezette: Benyovszki Z.

HFC "A":

Gábor V. - Visnyei (Brezovai 72.'), Kuhár, Gábor P., Dovics, Brizik-Bodrogi I., Németh Á. (Kovács Á. 60.') Dezső V. (Gera Á. 66.'), Vaits V. (Rózsa B. 60.'), Molnár Zs. (Kiss A. 78.'), Zámbori T. (Kupecz B. 46.').

Edző:

Vinnai István. A serdülőknél - amint arról korábban szintén beszámoltunk - a két SZEOL gárda 15-öt rúgott ellenfeleinek, igaz a vásárhelyi 16 évesek és a SZEAC-Tápé egyaránt az alsó régióba található. A Vásárhely - Makó összecsapáson a hazaiak biztos három pontot engedtek ki a kezükből, míg a Szeged 2011 nagy csatában nyert Békéscsabán,

II. osztály U-17 dél-keleti csoport, 9. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC "A" - Maros-menti UFC 3-3 (1-2)

Hódmezővásárhely. Vezette: Szöllősi F.

HFC "A":

Kis G. - Szűcs Sz. (Torma Á. 69.'), Gyürki L., Papp Á., Kiss-Kása, Darida, Csoma, Nagy A. (Pióker T. 74.'), Hauk, Bartucz P., Szűcs Á. (Szűcs R. 78.').

Edző:

Rostás Károly.

Makó:

Kabók - Nagy-György B., Sirokmán, Kasik, Krajnyák, Bódi G., Nacsa V., Vass A., Ponczok N. (Ugurlu 90.'), Bartucz M. (Bakos T. 16.', Somogyi L. 73.'), Vajna M. (Jónás G. 84.').

Edző:

Brakszatórisz András.

Gólszerzők:

Hauk Martin 2 (36.', 46.'), Bartucz Péter (65.'), ill. Nacsa Viktor 2 (45.', 82."), Vass András (42.').

Atletico Békéscsaba - Szeged 2011 3-4 (1-1)

Békéscsaba. Vezette: Nagy Z.

Szeged 2011:

Kádár-Németh - Luczó Dominik, Gyuris P., Németh J., Luczó Dániel, Rózsa Cs., Rádóczi, Ottlik M., Varsandán, Punka (Molnár O. 89.'), Keresztes R.

Edző:

Lóczi István.

Gólszerzők:

Apostol Razvan-Viorel 2 (11.', 67.'), Onetiu Romeo (61.'), ill. Gyuris Péter 2 (34.', 84.'), Németh József (63.'), Punka István (82.').

A 9. forduló további eredményei:

SZEOL SC "A" - Hódmezővásárhelyi FC "B" 5-0, SZEAC-Tápé - SZEOL SC "B" 0-10, Grosics Akadémia FK - Szolnoki MÁV "B" 12-1, Békéscsabai Előre 1912 SE "B" - Orosházi MTK-ULE 1913 4-2, Gyulai TFC - Békéscsabai Előre 1912 SE "A" 2-5.

II. osztály U-17 dél-keleti csoport, 10. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC "B" - Békéscsabai Előre 1912 SE "A" 0-8 (0-4)

Hódmezővásárhely. Vezette: Bán I.

HFC "B":

Fazekas J. - Dézsi (Szőke Á. 50.'), Pálinkó L., Kanalas Á., Törjék (Kanalas R. 46.'), Rostás D., Ökrös, Balog K., Dömötör K. (Beseníei Z. 85.'), Péli (Bihari D. 29.').

Edző:

Puskás János.

Gólszerzők:

Tóth Gergely 3, Konyecsni Zoltán 2, Kmetykó Kevin, Novák Norbert, Gajdács Máté.

Orosházi MTK-ULE 1913 - Hódmezővásárhelyi FC "A" 1-2 (0-1)

Orosháza. Vezette: Csatári T.

HFC "A":

Kis G. - Szűcs Sz., Gyürki L., Papp Á., Kiss-Kása, Darida, Csoma, Nagy A. (Torma Á. 46.'), Tallér I. (Szűcs Á. 55.'), Hauk (Pióker T. 73.'), Szűcs R. (Bartucz P. 46.').

Edző:

Rostás Károly.

Gólszerzők:

Simon Róbert (85.'), ill. Gyürki Levente (34.'), Torma Áron (68.').

Kiállítva:

Poljak Dániel (OMTK - 77.').

A 10. forduló további párosítása:

Szolnoki MÁV "B" - Atletico Békéscsaba, Szeged 2011 - SZEOL SC "A" (október 19 szombat U-21: 12.00 U-17: 14.00), SZEAC-Tápé - Gyulai TFC (október 20 vasárnap U-21: 11.00 U-17: 13.00), SZEOL SC "B" - Békéscsabai Előre 1912 SE "B" (október 20 vasárnap U-21: 11.00 U-17: 13.00).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.