Egyetem

Közel félezer diák tölti hétfőjét az állatok és az egészséges életmód jegyében

Közel félezer diák tölti hétfőjét az állatok és az egészséges életmód jegyében

2013. október 11., péntek
Közel félezer diák tölti hétfőjét az állatok és az egészséges életmód jegyében
allati_jo_nap23_gs

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája az Állatok Világnapjához és a Nemzetközi Madármegfigyelő Napokhoz kapcsolódva tartja jövő hét hétfőn „Állati Jó Nap” névre keresztelt témanapját.

A rendezvény keretében a közel 400 diák, illetve az őket kísérő tanárok és szülők biciklivel utaznak át a Szegedtől nagyjából 10-12 kilométerre fekvő Újszentivánra, a Szentiván Lovasparkba. A 8 óra 15 perckor a Dóm térről induló menet útját rendőrök biztosítják, a városban közlekedők pedig félpályás útlezárásra számíthatnak a Belvárosi hídon, úgy reggel, mint délután 13 óra körül, a visszaút során is. „Tavaly volt olyan fórum, ahol bíráltak minket azért, mert átmeneti zavarokat okoztunk a belvárosi közlekedésben, de úgy gondolom, a szóban forgó, körülbelül negyed órát kitevő intervallum nem okoz érdemi nehézségeket senkinek” – tette hozzá

Bácsi János

, az iskola igazgatója. A helyszínen számtalan program várja majd a fiatalokat, hiszen lesz például játékos kutyaismeret a Tappancs Állatvédő Alapítvány munkatársainál, kutyaidomítás a Kutyazók Baráti Társasága Szeged civil szervezet képviselőivel, az állatgondozásról. Az állatról emberre terjedő betegségekről Dr. Szalay János állatorvos mesél a gyerekeknek, akik megismerkedhetnek Putnik-Mayer Yvette-tel, a „Kutyafuttában” kitalálójával is. Adott lesz a lehetőség rajzolásra, madarak megfigyelésére, nemezelésre, turulozásra, papírsárkány készítésére és eregetésére, kincskeresésre és érdekes fizikai kísérletek megfigyelésére, elvégzésére is. A leglelkesebb kerékpárosok pedig geotúrára mehetnek Magyarország földtani mélypontjához Tiszaszigetre. A Happyriders Lovas Club Közhasznú Egyesület lovasai 10 órától bemutatóval várják a parkba megérkező diáksereget. „Ökoiskola vagyunk immáron ötödik éve, ennek jegyében is szerveztük a témanapot. A környezettudatosság kialakításában a városban lakó gyerekek számára sokat segít, ha más települések környezetével is megismerkednek” – mesélte a rendezvény küldetéséről Bácsi János. Kiemelte, nem ez az egyetlen pozitívum, a különböző csapatfeladatok és az egész napos együttlét hatalmas közösségformáló erővel is bír, nem utolsó sorban pedig a közel 30 kilométernyi kerékpározás és a friss levegőn való játék révén sportosan, egészségesen tölthetik idejüket a diákok. Az iskolavezető elárulta, hagyományteremtő céllal szervezik a napot, hiszen az idei megmozdulás már a második alkalom lesz, és szándékuk szerint nem is az utolsó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.