Szórakozás

Keddi programajánló: Verdi, Úszók Éjszakája, valamint slam és jazz

Keddi programajánló: Verdi, Úszók Éjszakája, valamint slam és jazz

2013. október 28., hétfő
Keddi programajánló: Verdi, Úszók Éjszakája, valamint slam és jazz
gourmand es simon marton

Verdire emlékezik a Dugonics Társaság, Márk kísérlet lesz a TIK-ben, a Zéróban a Novecento című monodrámát láthatja a közönség, míg a Cooltour Caféban Polaroidok címmel zenés felolvasóest lesz Simon Mártonnal 1és a Gourmand kvartett két zenészével.

Öko-napok – játékos foglalkoztatóba várják 15 órakor az

Agóra Gyermekkuckóban

az érdeklődőket. Fókuszban a környezetvédelem és az újrahasznosítás. A Dugonics Társaság elnöksége és művészeti szakosztálya 18 órakor tartja évadnyitó felolvasóülését a

városháza dísztermében

. A Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére rendezett est előadója Gyémánt Csilla színháztörténész, aki Verdi élete és művészete címmel tart vetített képes előadást Közreműködik Kónya Krisztina és Altorjay Tamás operaénekesek, míg zongorán Rákai András kísér. A Pszichológia a gyógyításban – Fenomenológiai, művészetpszichológiai és testkép-központú megközelítések című tanulmánykötetet mutatják be 18 órakor a

Grand Caféban

. A rendezvény vendégei a kötet szerkesztői, Csabai Márta és Pintér Judit Nóra. A kötetet Barabás Katalin, az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet igazgatója és Molnár Péter, a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézet emeritus professzora mutatja be. A beszélgetést Szenes Márta, az SZTE Pszichológiai Intézet egyetemi adjunktusa vezeti. A tanulmánykötet elsősorban a gyógyítás területén dolgozó szakemberek és egyetemi hallgatók, de a téma iránt érdeklődő nagyközönség számára is új ismereteket kínál a betegséggel, a szenvedéssel való találkozás kihívásaival kapcsolatban. A kötet pszichológus szerzőinek többsége a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Gulyás Lászlónak a Délvidék története című könyve a török kiűzésétől a trianoni békediktátumig dolgozza fel vidékünk történetét. A zentai csata, a karlócai béke, a határőrvidékek kora, a Rákóczi-szabadságharc bácskai hadjáratai, az 1848/49-es szenttamási, bácsföldvári, verseci és tisza-menti véres események, a kiegyezés változatos értelmezésével, az első világégést követő hatalomváltásig, mind-mind e korszak történetéhez tartoznak. A maga tömörségében is sokatmondó összefoglaló művet 18 órai kezdettel mutatják be a

Millenniumi Kávéházban

. A Márk kísérlet 18 órától a

TIK-ben

. Elvetettség, kiszolgáltatottság, remény, reménytelenség, magányosság, árulás és végtelen szeretet. A 90 perces színielőadásban Márk evangéliumának története elevenedik meg 15 egyetemista előadásában. Nincs díszlet, nincsenek jelmezek, mégis a darab elementális erővel hat gondolatainkra és érzelmeinkre. Az estet a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet szervezi.

novecento

Novecento – monodráma, 80-ik előadás, vaksötét változat. 19 órakor a

Zéró Art Caféban

Ilyés Lénárd előadásában láthatják Czene Zoltán rendezte művet. A Novecento elbűvölő mese egy zongoristáról, aki egy óceánjáró hajón született és ott is halt meg. Soha nem lépett le a szárazföldre, egyetlen percre sem. Azon a hajón azonban ott volt az egész világ... Ebből a monológból készült Tornatore híres filmje, az Óceánjáró zongorista legendája. Arra kérik a vendégeket, hogy az előadás előtt minimum fél órával érkezzenek meg! A Zero nézőterének befogadóképessége korlátozott, ezért részvételi szándékot az arttouregyesulet@gmail.com címen kell előre jelezni. Fülei Balázs zongoraművész szólóestje 19 órakor kezdődik az

SZTE Rektori Hivatal

dísztermében. Fülei Balázs 1984-ben született Kecskeméten. Zongorázni 8 éves korában kezdett. 2008-ban kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd ugyanitt 2013-ban doktori fokozatot szerzett. Számos nemzetközi verseny díjazottja, 14 éves kora óta hangversenyezik. 2005-2008-ig a New Master On Tour koncertkörút szólistájává választották, szólóestet adott az amszterdami Concertgebouwban, a hágai Diligentiában, és Európa számos nagyvárosában. 2008 novemberében New Yorkban, a Carnegie Hallban adott debütáló koncertet, 2010 januárjában a Wiener Konzerthausban, 2011-ben pedig a tokiói Kioi Hallban. Rendszeres fellépő a Művészetek Palotájában. Szólistaként meghívást kapott számos magyar és külföldi szimfonikus zenekarhoz, 2012 szeptemberében a bombay-i szimfonikus zenekarral lépett fel. A koncertezés mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, mesterkurzust tartott Amerikában a texasi TCU-n és Magyarországon. Számos magyar szerzővel kapcsolatban áll, kortárs művek ősbemutatói fűződnek nevéhez, 2010-ben Junior Príma-díjjal, 2011-ben pedig Artisjus-díjjal, 2012-ben a Solti Foundation díjával tüntették ki.

Fulei_balazs

Borlai Gergő dobkurzusára 19 órára várják az érdeklődőket az

IH Rendezvényközpontba

. Polaroidok – Zenés felolvasóest Simon Mártonnal 19 órakor a

CoolTour Caféban

. Simon Márton a Gourmand kvartett két zenészével kiegészülve teremt egy jazzbe öltöztetett felolvasást, amely közös nevezőre kívánja hozni azt, ami mindig is egy volt: az élő szót és az élő zenét. Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ”Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.” Közreműködik Simon Márton - költő, ahogy ő fogalmaz, hagyományos költő. Jelenleg japán szakon hallgató. A magyar Slam Poetry mozgalom egyik oszlopos tagja, képviselője. Ő az, akire az egész Gourmand felnéz, mivel 194 centiméter magas. Gyarmati Gábor - a Gourmand konyhavezető chef-je. Gyerekkora óta zenél. Gimnázium elején még dobokon hódolt a beat muzsikának. Legnagyobb erőssége a mindennél fárasztóbb szóviccek, illetve a mirelit pizza. Táborszky Bence - a Gourmand jogi képviselője (jogot végzett). Zenekaron belül dr.szívsebész-ként is szokták néha hívni. Ha figyelmes az ember, gyakran láthatja őt biciklizni, lehetetlenebbnél lehetetlenebb módokon, például egy kézzel biciklizik, mert a másik kezében éppen kottaállványt fog.

simon marton

Kopott Formák koncert lesz 21 órakor a

Zéró Art Caféban.

A zenekar 2011-ben alakult. Saját dalokat játszunk, melyek többféle stíluselemből épülnek fel. Az alapvetően popos hangzást néhol rockosabb dallamok kísérik, és olykor megszólal egy kis hip-hopos keverés is. Ősszel elkészült az első EP albumuk. Úszók Éjszakája 21 órától a

Városi Sportuszodában

. Úsztál már együtt olimpikonokkal? Tapasztaltad már, milyen élsportolókkal együtt küzdeni a győzelemért? Az Úszók Éjszakája ehhez teremt egy remek alkalmat. Veled együtt számos olimpikon ugrik a medencébe, ezúttal egy nemes cél érdekében: az Úszók Éjszakáján az egészséges emberek állnak ki - és úsznak- pikkelysömörrel élő társaikért. Az Úszók Éjszakája egyszerre 5 városban zajlik. A résztvevő városok versengenek egymással: a győzelemhez egy óra alatt kell minél több leúszott métert összegyűjteni, mindezt egy olyan különleges váltóverseny formájában, ahol a finisben az utolsó csobbanó a helyszínen lévő ismert olimpikon lesz. A legjobban teljesítő város anyagi támogatást nyer városa betegszervezete számára. Mivel a leúszott méterek mellett a szurkolók száma is számít a versenyben, így annak is megéri eljönni, aki egyébként nem szeretne úszni, hiszen izgalmas versenyre lehet számítani, melyben nagy szükség van szurkolókra is, épp úgy, mint az olimpián. Kanyó Dénes, Molnár Tamás és Novoszáth Melinda is ott lesz a sportuszodában!

Folyamatos kiállítások, programok:

Kép az ablakban címmel nyílt emlékkiállítás az

EDF Galériában

, mely a szegediek talán mai napig legkedveltebb festőjének, Zoltánfy Istvánnak mintegy félszáz alkotását vonultatja fel. A zömében magángyűjtőktől, illetve a Móra Ferenc Múzeumból és a Csongrád Megyei Önkormányzattól kölcsönzött képek között láthatók többek között Zoltánfy István egyedi hangulatú portréi családtagjairól és önmagáról. A bemutatott anyagban szerepel a szegedi művésztársakat – mások mellett Pataki Ferencet, Dér Istvánt, Kalmár Mártont – megörökítő portrésorozat éppúgy, mint egy az árvízi védekezés munkálatait rendkívüli részletességgel ábrázoló nagyméretű festmény vagy az időszak társadalmi viszonyaira is reflektáló Kocsma című kép. A kiállításon a Tiszatáj folyóiratban 1978 és 1982 között közölt illusztratív grafikájának legjellemzőbb darabjai is helyet kaptak. A november 6-áig látogatható tárlatról bővebben

ITT

olvashat.

zoltanfy_kiallitas02_gs

Gyenes Kálmán fotográfus Erdély című kiállítása november 6-áig tekinthető meg a

Somogyi-könyvtárban.

„Amikor Erdélybe indulok úgy érzem: hazamegyek. Itt is magyarul beszélnek, gondolkodnak, örülnek, sírnak, és bennünket is ezzel az őszinte, tiszta szeretettel fogadnak.” Gyenes Kálmán képeit a hetvenes évektől készítette először, mint amatőr, később, mint a Délmagyarország napilap munkatársa. Számtalan nemzetközi és hazai díj nyertese, több könyvben szerepelnek képillusztrációi. Jelen kiállítása válogatás az Erdélyben készült hatalmas anyagból. Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információkat

ITT

olvashat az október 25-éig látogatható kiállításról!

osemberkiallitas18_gs

Alak-más címmel Balogh Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában. A tárlaton szinte kizárólag női testeket ábrázoló alkotásokat láthat a közönség, Balogh Sándor szobrászművész kő- és bronzszobrokat, érmeket mutat be ezen a tárlaton. A művész a Tömörkény István Gimnázium szobrász szakán végzett 1973-ban, azóta több tucat egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazánkban.

balogh_sandor_kiallitas01_gs

A

Somogyi-könyvtár Csillag téri Fiókkönyvtárában

Tóth István Bogyó Lélek Útja című, elektrográfiákból álló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők október 30-áig a Kereszttöltés utca 29. szám alatt. „Életemben egyetlen egyszer láttam ilyen ragyogást, évekkel korábban. Akkor kápráztatott el egy véletlen felcsillanása annak, amit még a mai napig is csak úgy tudok megfogalmazni: Szeretet. Ez a fény itt, amit most láttunk ugyanolyan volt, olyan sugárzó, hogy mellette a világ lábjegyzetté töpörödött, jelentéktelen, mellékes megjegyzéssé.” Benczúr, a festőfejedelem címmel nyílt tárlat a

Móra Ferenc Múzeumban

. A tárlaton több mint harminc festményt és grafikát mutatnak be a magyar historikus festészet kiemelkedő alakjának munkásságából. Az alkotások egy része Nyíregyházáról érkezett, az ottani múzeum egész komoly Benczúr-kollekcióval rendelkezik. A szegedi kultúrpalota három Benczúr-festményt birtokol, az egyik Tisza Kálmánt, a másik Tisza Lajost ábrázolja, a harmadik pedig egy vázlat Mátyás megkoronázásáról. Az első két műalkotás letétben a városházán található, ott csodálhatták meg eddig a látogatók vagy az ott dolgozók. A kiállításra most visszakérik a képeket, hogy a többi Benczúr-művel közösen láthassa ezeket is a közönség. A kiállítás december 15-éig látogatható.

benczur_kiallitas04_gs

Árnyas Koppány festőművész alkotásaiból a Sogne-fjordtól a Tisza-partig címmel nyílt kiállítás a

Belvárosi Kamara Galériában

, ami november 3-áig tekinthető meg. Árnyas Koppány 2006-ban az SZTE JGYPK tanító szakán, egy évvel később pedig a képi ábrázolás szakon végzett. első önálló kiállítása 2009-ben Norvégiában volt, találkozhattunk alkotásaival a Reök-palota XIII. Táblakép-festészeti Biennáléján, a Plein Air-en és a Millenniumi Kávéházban is.

arnyas koppany

Kétszáz éve élt emberek sorsát mutatja be a

Fekete Ház

legújabb tárlata, amely a múmiakutatás érdekes és rejtélyes világába kalauzolja el a látogatókat a váci leletegyüttes segítségével. A „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című tárlaton a váci Fehérek templomának rejtett kriptájában felfedezett természetes úton mumifikálódott testeket láthat a nagyközönség. Egy felújítás során, 1994-ben bukkantak rá Vácott arra az elfeledett kriptára, mely az 1674-1838 között élt váci polgárok temetkezési helyéül szolgált. A megtalált 265 múmia közül 166 személyt azonosítottak a szakemberek, a fennmaradó 99 kilétét mind a mai napig homály fedi. A tárlatról bővebben

ITT

olvashat.

mumia_kiallitas_megnyito02_gs

A Somogyi-könyvtár

Rókusi fiókkönyvtárában

a 2013-as Év madaráról, a gyurgyalagról nyílik kiállítás szeptember 3-án, amit október végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazása alapján 2013-ban az Év madara a gyurgyalag. Az "Év madara" program célja egyes védett fajokra, vagy madárcsoportokra irányítani a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, figyelmét. A fiókkönyvtár színes fotókkal illusztrált könyvajánló- és ismeretterjesztő kiállítással hívja fel a figyelmet a hosszú távú vonulóként májustól szeptemberig hazánkban tartózkodó egyik legszínpompásabb madárra. A gyurgyalag fokozottan védett faj, amelynek természetvédelmi értéke százezer forint. Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, speciális étrendje és fészkelési viselkedése miatt számos veszély fenyegeti, költési helye különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj. Az október 31-ig megtekinthető tárlat kiegészül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tablóival és fotóival.

gyurgyalagok

Szeged Város képzőművészeti gyűjteményéből nyújt válogatást a

Reök-ben

megnyílt tárlat. Az anyag jelentős része a szegedi képzőművészetet mutatja be, de láthatunk országos hírű, klasszikus és kortárs alkotásokat is. Kevés közgyűjtemény büszkélkedhet olyan alkotásokkal, mint a Szegedi Polgármesteri Hivatal. Közel ezerre tehető a nagyközönség számára rejtett művek száma, melyek a hivatal épületét, irodáit, folyosóit, intézményeit díszítik. A grafikákból, festményekből, szobrokból álló gyűjtemény alapját az 1960-as években indult dél-alföldi kiállításokon, Nyári Tárlatokon történő vásárlások képezték, amelynek anyagi támogatója a szakminisztérium és a Képzőművészeti Lektorátus volt. A Reök-ben látható 100 alkotás összefoglaló válogatás a fél évszázados, mára lezárult gyűjtésből. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.