Kultúra

Emléktáblát kapott a 130 esztendős Somogyi-könyvtár + FOTÓK

Emléktáblát kapott a 130 esztendős Somogyi-könyvtár + FOTÓK

2013. október 17., csütörtök
Emléktáblát kapott a 130 esztendős Somogyi-könyvtár + FOTÓK
SZS20131017_130_eves_somogyi_konyvtar_011

A 130 éves Somogyi-könyvtár évfordulója alkalmából az alapítót, valamint a megnyitó Ferenc Józsefet méltatták a könyvtár napján, csütörtökön. Az egész napos programkavalkádon tárlatvezetéseket és előadásokat hallhattak az érdeklődők az intézmény életének e két emblematikus figurájáról. A Habsburg uralkodó látogatásának napján emléktáblát is avattak a könyvtár tiszteletére.

Legalább egy tucat ember gyűlt össze a Somogyi-könyvtár bejárata előtt, hogy a 130 éves intézményre, s

Ferenc József

uralkodó látogatására egy történelmi sétával emlékezzenek meg.

Kukkonka Judit

és

Oros Sándor

könyvtárosok Szeged város azon nevezetes helyeit járták be csütörtökön, ahol a hajdani király is megfordult, vagy aminek alapítása az ő nevéhez köthető. Így juthattunk el a lelkes csapattal a dóm téri Lechner Lajos emléktábláig, akiről megtudtuk, a nagy árvíz levonulását követően mérnöki munkájával nagy mértékben hozzájárult a város újjáépítéséhez, de a könyvtári adományokat tekintve sem volt rest: közel 1000 kötetet hagyott az intézményre, köztük külföldi nyelvi- és szépirodalmi olvasmányokat. Továbbállva az Aradi téri - ma Bolyai épületként ismert - 1886-os intézmény előtt álltunk meg legközelebb. Kiderült, bár az uralkodó 1883-as látogatása alkalmával nem tekinthette meg e hatalmas házat, mégis személyes utasítására fogtak hozzá az építkezéshez. Ferenc József ugyanis annyira elhanyagoltnak ítélte a Dömötör templom helyén állt piarista gimnáziumot, hogy megparancsolta, az Aradi térre húzzanak fel egy másik iskolát. Bolyai épületként csak az 1950-es évektől funkcionál, ekkortájt kapta meg a szegedi egyetem.

SZS20131017_130_eves_somogyi_konyvtar_007

A Habsburgok fényűző életét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 200 lovasfogattal vágtáztak végig városunkon a jelenlegi személypályaudvar helyéről egészen a városházáig. A szervezők ezért is tekintették meg többek között a Honvéd téri laktanyát, a polgári fiú- (ma Informatikai Tanszékcsoportot), és lányiskolát (SZTE ÁJTK), a városi reáltanodát (Rektori Hivatal), vagy a Városházát, a Postapalotát, a Törvényszéki palotát, illetve a színházat. E jeles évforduló alkalmából egyébként

Palánkainé Sebők Zsuzsanna

, a Somogyi-könyvtár igazgatónője,

Solymos László

alpolgármester, az SZTE részéről pedig

Pál József

, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes emléktáblát avattak az egyetem Dugonics téri épületében, ahol a könyvtár kezdetben működött. Az igazgató asszony a város szellemi újjáépülésének nevezte azt, hogy Somogyi Károly a közművelődésnek ajánlotta gyűjteményét, s Ferenc József 1883. október 16-án megnyitotta az épületet. Az alpolgármester még mindehhez hozzáfűzte, Somogyi még nem is sejthette, de munkájával megalapozta a későbbi Szegedi Tudományegyetemet.

SZS20131017_130_eves_somogyi_konyvtar_012

A Somogyi-könyvtár egész napos programkavalkádját késő délután Baradnay Gyula díszpolgár kiállításmegnyitója zárta, ahol a könyvtár megnyitójának legfontosabb pillanatairól hallgattak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.