Közélet

Emléktáblát avattak Szegeden Kenéz Imre rendőrjárőr tiszteletére + FOTÓK

Emléktáblát avattak Szegeden Kenéz Imre rendőrjárőr tiszteletére + FOTÓK

2013. október 31., csütörtök
Emléktáblát avattak Szegeden Kenéz Imre rendőrjárőr tiszteletére + FOTÓK
kenez_imre_koszoruzas12_gs

Emléktábla őrzi az Apátfalván elgázolt Kenéz Imre emlékét a rendőr-főkapitányság Kossuth Lajos sugárúti épületében. Csütörtök délután koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek meg a hősi halált halt járőrről.

A posztumusz hadnaggyá kinevezett

Kenéz Imrére

emlékeztek Szegeden, a rendőr-főkapitányság épületében. Csütörtökön délután az Apátfalván elgázolt rendőr tiszteletére emléktáblát avatták fel, amelyet ünnepélyesen megkoszorúztak, családtagjai pedig gyertyagyújtással tisztelegtek előtte. A megemlékezésen egyperces néma csenddel emlékeztek meg minden egyenruhásra, akik szolgálat közben vesztették életüket. Kenéz Imre 2012. október 11-én egy német rendszámú Hummert állított volna meg közúti ellenőrzés céljából, a sofőr azonban halálra gázolta. A Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánította a mindössze harmincévesen elhunyt rendőrjárőrt, akitől katonai tiszteletadás mellett több ezren vettek végső búcsút Szegeden, a Belvárosi Temetőben. Halálának egyéves évfordulóján rendőri vezetők részvételével avatták fel díszsírhelyét. A 34 esztendős osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Pere október 22-én kezdődött a Szegedi Törvényszéken, részleteiről portálunk is beszámol. A halálra gázolt járőr mellett további szolgálatteljesítés közben elhunyt bajtársaik emlékére is márványtáblát állítottak az egyenruhások. "Akik rápillantanak a márványtáblákra, azok olyan rendőrökre emlékeznek, akiknek az élete volt a szolgálati kötelesség" – mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese 2013. október 31-i avatóbeszédében.

Szilágyi Róbert

alezredes hangsúlyozta, egyikük sem akart hős lenni, csak szolgálati feladataikat látták el. Amint a police.hu felsorolja:

Börcsök András

alhadnagy,

Bende György

főtörzszászlós,

Kelemen Zoltán

zászlós,

Pelesz Csaba

zászlós és Kenéz Imre posztumusz hadnagy emléke előtt fejet hajtottak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői, jelenlegi és volt kollégák, valamint hozzátartozók, barátok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.