Közélet

Corvin-közről és Szuezről az Emlékpontban

Corvin-közről és Szuezről az Emlékpontban

2013. október 24., csütörtök
Corvin-közről és Szuezről az Emlékpontban

Egy ötvenhatos forradalmár érkezik az Emlékpontba ma délelőtt 10 órára rendhagyó történelemórára: Mihály Árpád szobrászművész, volt Corvin közi harcos diákok előtt eleveníti fel a szabadságharc legforróbb katlanjának, a Pesti srácok hőstetteinek színhelyének eseményeit. Október 24-én délután 5-től folytatódik a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény történelmi szabadegyeteme, a SZE-EM. őszi szemeszterének nyitóelőadásán az ötvenhatos forradalom nemzetközi megítélésben szerepet játszó szuezi válságról lesz szó.

A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az idei tanévben is folytatja a SZE-EM.

címmel indított történelmi szabadegyetemét. A szemeszter hallgatói ismeretterjesztő, „kalandozó” jelleggel nyerhetnek bepillantást a múlt egy-egy kevéssé (köz)ismert fejezetébe a szegedi egyetem oktatóinak és PhD-hallgatóinak előadásában. A SZE-EM. estjei nyilvánosak, de szervezők különösen fontosnak tartják, hogy az előadásokkal a történelem iránt érdeklődő, emelt szinten maturáló diákoknak olyan lehetőséget biztosítsanak, ami segíti pályaorientációjukat, valamint érettségire való felkészülésüket. A szabadegyetem ma esti előadásán Ferwagner Péter Ákos történész, az SZTE-BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tudományok Tanszékének egyetemi docense az ún. szuezi válságot mutatja be. Az 1956-os forradalom sorsának alakulásában egy több száz kilométerrel távolabb, a Közel-Keleten zajló katonai manőver is szerepet játszott. A közgondolkodás szerint a magyar szabadságot azért tiporták el és a azért nem kaptunk nyugati támogatást, mert a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett abban, hogy kimarad a másik ”dolgából”...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.