Közélet

Bizonyítási eljárással folytatódott a Hungerit kontra Négy Mancs-per

Bizonyítási eljárással folytatódott a Hungerit kontra Négy Mancs-per

2013. október 22., kedd
Bizonyítási eljárással folytatódott a Hungerit kontra Négy Mancs-per

Bizonyítási eljárással folytatódott a Négy Mancs Alapítvány ellen a Hungerit Zrt. által indított polgári per kedden a Fővárosi Törvényszéken. A baromfi-feldolgozó cég szerint a nemzetközi állatvédő szervezet évek óta sokmilliárdos kárt okozó lejárató kampányt folytat ellene.

A Hungerit Zrt. keresete szerint a bécsi székhelyű civil szervezet azzal, hogy a libatöméssel, a tolltépéssel kapcsolatban évek óta az állatvédelmi szabályok megsértésével, állatkínzással hozza összefüggésbe a nagy nyilvánosság előtt a céget, és bojkottot hirdetett ellene, óriási veszteségeket okozott a vállalatnak a nyugat-európai piacokon. A kereset jogcíme jó hírnév megsértése, és először mindösszesen 100 forintos követelés mellett közérdekű bírság kiszabását kérték a bíróságtól. A felperes jogi képviselője a keddi tárgyaláson emlékeztetett: miután a bíróság közölte, hogy szerinte komolytalan a "jelképes" kártérítési kereset, azt megváltoztatták, és kártérítési követelésük most már meghaladja a 400 millió forintot. Az ügyvéd a tárgyaláson többi között arról beszélt, hogy megítélésük szerint a Négy Mancs valójában nem állatvédő szervezet, üzleti érdekek is irányítják, és ennek megfelelően üzleti tevékenységet is végez. Ezt - mint mondta - a bíróságnak benyújtott megállapodások is bizonyítják. Közlése szerint az alperes pénzért árulja logóját olyan cégeknek, amelyek az alapítvány feketelistája alapján döntenek a forgalmazott termékekről. A felperesi képviselő szerint kizárt, hogy az alapítvány feketelistája esetében véleményről essen szó. Aki legális tevékenységről azt állítja, hogy illegális, az csúsztatva - a felperesre nézve hátrányosan - tényt állít - mondta az ügyvéd. A Négy Mancs jogi képviselője azt mondta, szerinte nem tiltott vagyoni eszközök gyűjtése az alapítványi cél megvalósítása érdekében. A logó pénzért árusítása védjegyhasználati megállapodást jelent - jegyezte meg. Az ügyvéd arról beszélt, ha nem az engedélyezett technológiai eljárás szerint folytatja az egyébként törvény szerint engedélyezett tevékenységét a felperes, akkor az illegálissá válik. A tavaly májusban kezdődött per 2014 februárjában folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.