Közélet

Balog Zoltán szerint valódi tudóstársadalomra van szükség

Balog Zoltán szerint valódi tudóstársadalomra van szükség

2013. október 8., kedd
Balog Zoltán szerint valódi tudóstársadalomra van szükség

Valódi tudóstársadalomra van szükség, ezért olyan fontos az oktatás és felsőoktatás minőségének további javítása, s ebben nagy felelősség hárul az egyetemi tanárokra - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Az egyetemi tanári kinevezések és egy rektori megbízás ünnepélyes átadásán a Szépművészeti Múzeumban

Meszlényi Rózsa

, a Tomori Pál Főiskola rektora kapott újabb rektori megbízást

Balog Zoltántól

és

Klinghammer István

felsőoktatásért felelős államtitkártól. A miniszter beszédében úgy fogalmazott, az egyetemi tanárok felelőssége sokféle, felelősek egyrészt a tudás és a szellemiség átadásában, másrészt a magyar felsőoktatás alakulásának közös a felelőssége rájuk is terhet ró. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az oktatás szerkezetében is változásra volt szükség. Értékelése szerint ennek útja mostanában a konszenzus irányába mutat. A miniszter szerint partneri viszonyt kell kialakítani a hallgatók és az oktatók között, mivel a leglényegesebb kérdések az egyetem falai között dőlnek el. "A tudást átadni az egyik legnemesebb dolog, egyfajta beavatás a tudomány világába, ami túlmutat a diploma megszerzésén" - fogalmazott a miniszter. Mint elmondta, a magyar felsőoktatásban egyszerre van jelen a hagyomány és az innováció. Megfogalmazása szerint a hagyományra méltán lehetünk büszkék, az innováció pedig nem modernkedést kell, hogy jelentsen, miközben megújulás nélkül nem lehet továbblépni. Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, az egykori professzorok tudták, a nemzet jövője az iskolákban dől el. Ezért ragaszkodni kell ahhoz, hogy a hallgatóknak ne csak ismereteket nyújtsanak, hanem neveljék is őket emberségre, felelősségtudatra, egymás elfogadására, megbecsülésére és hazaszeretetre. Hangsúlyozta, mindezekre nem üres beszéddel, hanem erős, megtartó tapasztalatokkal kell rávezetni a fiatalokat, akik majd észreveszik, hogy a szülőföldhöz, nemzethez, anyanyelvhez való hűség nem csak adósság, hanem "felhajtó erő" is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.