Közélet

Az önkormányzat nyert a „villamosperben”

Az önkormányzat nyert a „villamosperben”

2013. október 11., péntek
Az önkormányzat nyert a „villamosperben”
kettes_villamos14_gs

Az ítélőtábla jogerős ítéletében 415 millió 465 ezer forint és annak kamatainak megfizetésére kötelezi a 2-es villamospályát építő konzorciumot. Ezzel mintegy helybenhagyták a törvényszék első fokú ítéletét.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla

Kemenes István

polgári tanácsa az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét abban a perben, amelyben a szegedi önkormányzat, mint felperes azt kérte, hogy késedelmi kötbér megfizetésére kötelezzék a 2-es villamospályát építő konzorciumot.

Faludi Csaba

, az önkormányzat jogi képviselője a SZEGEDma.hu-nak kifejtette, 415 millió 465 ezer forintot és annak kamatait kell megfizetnie az alpereseknek. Ennek mértéke a jegybanki alapkamatnál 7%-kal magasabb, így az ügyvéd számításai szerint több mint fél milliárd forintról van szó. Ezen felül a perköltséget is megemelték, ami további 6 milliót tesz ki. „Az önkormányzat azért fellebbezett az ítéletet az első fokú ítélet után, mert úgy értékelték, hogy az első fokú bíróság nem helyesen állapította meg a műszaki átadás kezdő időpontját, így az alperesek objektív késedelmének az időpontját. Az ítélőtábla elfogadta az önkormányzat ebbéli véleményét is” – részletezte Faludi Csaba. Kemenes István az ítélet indoklásakor elmondta, először azt kellett megállapítaniuk, hogy mi számít objektív késedelemnek, ebben sem volt egyetértés a felek között, még a szakértő sem nyilatkozott egyértelműen ebben a kérdésben. Az ítélőtábla nem fogadta el azt az alperesi érverést, hogy bizonyos kisebb hiányosságok mellett elkezdhető lett volna a tényleges, 2011. december 20-ai időpontnál hamarabb is a műszaki átadás-átvétel. „Úgy gondoljuk, ha a biztosítóberendezés nem működik, az megakadályozza a rendeltetésszerű használatot” – jegyezte meg. Az objektív késedelem megállapításával kapcsolatban közölte, ez 2010. szeptember 18-tól 2011. december 20-áig tartott. „Csak a késedelem időtartama egy év három hónap volt, és ez még objektív számtanpélda kérdése csak, nem felelősségi kérdés. Más dolog, hogy a teljes beruházás átfutási ideje nem volt kilenc hónap” – jelentette ki Kemenes István. Mint ismeretes, az alperesek által létrehozott konzorcium a 2-es villamospálya és felsővezeték, valamint a kapcsolódó építmények építési munkáinak generálkivitelezését vállalta. A módosított befejezési határidő 2010. szeptember 18-a volt, ehhez képest az alperesek késedelembe estek, mert a teljesítés csak 2011. október 28-án történt. A 2010. szeptember 18-tól 2011. október 28-ig tartó objektív késedelem alól az alperesek csak részben tudták magukat kimenteni. A ki nem mentett 50 napra eső kötbér összege meghaladja a maximális – a nettó vállalkozói díj 20%-nak megfelelő – kötbér mértékét, ezért a maximális kötbér megfizetése iránti kereset alapos volt – mondta ki ítéletében a Szegedi Törvényszék, és kötelezte a 3 alperest 415 millió 465 ezer forint és kamatai megfizetésére késedelmi kötbér címén. Az ítélettel szemben mindhárom alperes fellebbezett. Arra hivatkoztak, hogy már korábban befejezték a munkát, az átadás-átvétel hamarabb is megkezdhető lett volna, de ettől a felperes elzárkózott. Az alperesek – álláspontjuk szerint – teljes egészében kimentették a késedelmüket, ezért a kötbérigény alaptalan. Az alperesek fellebbezését a Szegedi Ítélőtábla elutasította, így született meg a jogerős ítélet. Az írásbeli ítéletet kézbesítése után az alperes konzorciumnak – amelynek tagjai az OHL ZS, a. s. Cseh Köztársaság, a Középszolg Kft. és Kelet-Út Kft. – 15 napjuk van arra, hogy kifizessék a 415 millió 465 ezer forintot és annak kamatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.