Közélet

Autonómok: rendezni kell a közalkalmazottak bérét

Autonómok: rendezni kell a közalkalmazottak bérét

2013. október 11., péntek
Autonómok: rendezni kell a közalkalmazottak bérét

A 2014-re vonatkozó bértárgyalásokon kiemelten kell kezelni a közalkalmazottak bérének rendezését, valamint a létminimumhoz kell igazítani a minimálbért és országos bérmegállapodásra is szükség van - véli az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ).

Az érdekképviselet pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: egyetértenek a napokban megjelent szakszervezeti béremelési igényekkel: a legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékkal, valamint a keresetek 4,5 százalékkal való emelését szeretnék elérni, ami azt jelenti, hogy a minimálbér a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne. Az Autonómok országos bérmegállapodást, a közalkalmazottak bérének rendezését, a minimálbérnek a létminimumhoz való igazítását is szorgalmazzák. A gazdasági társaságok versenyképességének megtartását figyelembe véve a konföderáció fontosnak tartja azt is, hogy a kiskeresetűek nettó bérére kisebb adókulcs vonatkozzon. A szakszervezet ezek mellett az alkalmazotti kedvezmény újra bevezetését is elképzelhetőnek, sőt fontosnak tartja. A szakszervezeti szövetség szerint "döbbenetes", hogy állami alkalmazottak tízezrei dolgoznak a minimálbér szintje alatti alapbéren napi 8 órában úgy, hogy a kerestük meg sem közelíti a létminimumot. Az ASZSZ ezért a közalkalmazotti tábla rendezését is alapvető tárgyalási pontnak tartja a 2014. évre vonatkozóan. A minimálbér kérdése mellett a jövő évi bértárgyalások során nemcsak erre, hanem országos bérajánlásra kell törekedni Székely Tamás, az ASZSZ elnöke szerint. Az Autonómok abban érdekeltek, hogy a minimálbér nettó értéke elérje a létminimumot, amely saját szakértői számításaik szerint már 2011-ben is 97 ezer 340 forint volt - hívta fel a figyelmet az elnök a közlemény szerint. A szakszervezet kiemeli, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése óta nincs érdemi párbeszéd a szociális partnerek között, s ez a bértárgyalások során jelentősen megnehezíti az ágazatok és a munkahelyi szervezetek megállapodásait. Ennek ellenére az ASZSZ tagszervezetei idén az átlagosnál eredményesebbek voltak: ahol volt esély az érdemi párbeszédre, ott 3 és 5,5 százalékos béremelést hajtottak végre az idén; ez jelenősen meghaladja más konföderációk átlagát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.