Kultúra

Alföldi Róbert és Csáki Judit könyvét mutatták be Szegeden + FOTÓK

Alföldi Róbert és Csáki Judit könyvét mutatták be Szegeden + FOTÓK

2013. október 6., vasárnap
Alföldi Róbert és Csáki Judit könyvét mutatták be Szegeden + FOTÓK
alföldi-37

Megtöltötte a szegedi régi zsinagóga épületét Alföldi Róbert és Csáki Judit könyvbemutatójának közönségtalálkozója. Közel száz ember jött el dedikáltatni „Alföldi színháza – Öt nemzeti év” című könyvét, s beszélgethetett, fotót készíthetett az alkotókkal.

A rendkívül felszabadult és jó hangulatú beszélgetést a könyv írónője,

Csáki Judit

vezette, aki

Alföldi Róbertet

kérdezte elsősorban Szegedhez fűződő viszonyáról. A direktor elmondta, nagyon sok élmény köti ide, már középiskolás korában is sokat jártak osztálytársaival a napfény városába, ugyanis közel esett a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumhoz. Első monodrámáját itt, a JATE klubban mutatta be 16 évesen, majd első operarendezését is itt vihette színpadra. Azóta minden évben szívesen jön akár az Armel Operafesztiválra vagy a Szegedi Szabadtéri Játékokra rendezni. Többek között azt is megtudtuk, hogy nagyon kedveli a Sótartó halászcsárdát. A nézők tudomást szerezhettek a nemzetiben eltöltött évek kulisszatitkairól, színészekhez fűződő viszonyáról, az utolsó időszak nehéz pillanatairól. Alföldi Róbert elmondta, nagyon sok felkérése van továbbra is, és megengedheti magának, hogy válogasson azok közül. Nem holmi nagyképűségről van szó, hanem azokat a darabokat vállalja el, amikben teljesen szabad kezet kap, és megbíznak személyében, hozzáállásában. A beszélgetés vége felé a születésnapját éppen az esemény napján ünneplő

Csáki Judit

egy vendéget is hívott a találkozóra. Alföldi nagy meglepetésére

Hevér Gábor

jelent meg a közönség soraiban, ugyanis az egyik legközelebbi kollégáját, barátját üdvözölhette a direktor. Kiderült, az utóbbi időben szinte mindennapjukat együtt töltik. Születésnapi ajándékként almát és saját készítésű fügelekvárt kapott az írónő, valamint Alföldi Róbert is Hevér Gábortól. A beszélgetés végén hosszú sorokba rendeződtek a nézők és várták, hogy aláírathassák könyveiket, fotót készíthessenek és gratulálhassanak a Nemzeti Színház volt igazgatójának és Csáki Judit írónőnek.

Molnár Máté Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.