Közélet

A Fidesz nem enged a rezsicsökkentésből

A Fidesz nem enged a rezsicsökkentésből

2013. október 8., kedd
A Fidesz nem enged a rezsicsökkentésből

Az, hogy újabb eljárással fenyegetik az országot Brüsszelből, csak még inkább megerősíti abban a Fideszt, hogy a rezsicsökkentés érdekében újabb lépéseket kell tenni - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kormánypárt szóvivője.

Hoppál Péter

arra reagált, hogy újsághírek szerint kötelezettségszegési eljárás indulhat az országgal szemben az energiaárak szabályozása miatt. A politikus azt mondta, a keddi hírek alapján úgy tűnik, hogy az Európai Unió brüsszeli bürokratái és a magyar baloldal is a "multik markában vergődnének", és megpróbálnának az rezsicsökkentés ellen szegülni. A képviselő közölte: a brüsszeli üzenet szövege szerint a rezsicsökkentés politikája sérti a versenypiacot és a diszkriminációmentesség elvét. A Fidesz viszont úgy gondolja, hogy a magyar családok megélhetését sértette az a politika, amelyik 2010 előtt csak a szolgáltatók extraprofitjára volt tekintettel - jelentette ki. A szóvivő azt mondta, a szocialista képviselők beismerése nyomán levonható a következtetés, hogy az MSZP székházából felügyelték a Magyarországot lejárató Tavares-jelentést. Kijelentette: így erős lehet a gyanú, hogy a készülő újabb eljárás mögött is a baloldali politikai vezetők állnak. A Fidesz nem enged a rezsicsökkentés politikájából, folytatni kívánja azt, és nem fogja feladni Magyarország gazdasági függetlenségét - szögezte le. A párt ezért arra "kéri és sarkallja" a kormányt, hogy "ne engedjen a brüsszeli bürokraták nyomásának és ne engedjen a hazai bukott baloldal törekvéseinek" - mondta. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy október végéről a jövő hétre hozták előre a novemberi, 11,1 százalékos rezsicsökkentésről szóló parlamenti szavazást. Hozzátette: ezt követően a 2014-es költségvetésben komoly védelmet szánnak a rezsicsökkentésnek. A harmadik lépés pedig a nonprofit közműszolgáltatásról szóló törvény kidolgozása és elfogadása lesz - jelentette be. Ha ezek után is az látszik, hogy a brüsszeli és a hazai baloldal nyomása túlságosan erős, akkor a rezsicsökkentés védelmét az alaptörvénybe foglalhatják – hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy készülnek-e technikai jellegű szabályozásokkal a kifogások kapcsán, azt felelte: a kormány fenntartja a párbeszédet Brüsszellel, a további kérdéseket a szakértőknek kell tisztázniuk. Hozzátette, megvédik a rezsicsökkentést és ha a rezsicsökkentés és a kötelezettségszegési eljárás között kell választani, akkor szembenéznek a döntés következményeivel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.