Sport

Kézilabda: az Inárcs ellen folytatná jó sorozatát a KSZSE

Kézilabda: az Inárcs ellen folytatná jó sorozatát a KSZSE

2013. szeptember 21., szombat
Kézilabda: az Inárcs ellen folytatná jó sorozatát a KSZSE
kszse01

Vasárnap sem maradnak női kézilabda nélkül a szurkolók! A KSZSE-Algyő együttese az Inárcs-Örkény csapatát fogadja délután 15 órától.

Huba Dóra

NB I/B-s egysége jól kezdte a bajnokságot, a megerősödött tavalyi újonc először a Nyíradony ellen ért el bravúros, 30-29-es győzelmet a nyitányon, majd idegenben Hajdúnánáson is győzni tudtak 22-20-ra Forgó Nikolették. Most az az Inárcs-Örkény érkezik, amely az elmúlt szezonban kétszer is legyűrte a mieinket, idegenben 25-24-re, Algyőn 39-32-re - van tehát miért visszavágniuk a szegedi-algyői lányoknak. Nem lesz azonban könnyű a feladat, hiszen a csapatból többen bajlódnak kiseb-nagyobb sérüléssel, miközben a vendégek a héten tovább erősödtek a Gyuláról igazolt Ravasz Mártával. A KSZSE-Algyő újabb bajnoki bravúrjához vasárnap 15 órától lehet szurkolni az algyői Fehér Ignác iskola tornacsarnokában. A találkozót követően 17 órától rendezik az ifimeccset. Időközben az is eldőlt, hogy a magyar kupa sorozatában az NB II Délkeleti csoportjának tavalyi utolsó helyezettjével, a Szeghalom alakulatával csapnak össze a Tisza-partiak október 2-án. A másik szegedi egység, az SZKKSE együttese Lajosmizsére látogat ugyanekkor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.