Sport

Kajak-kenu: ezüstös szombat a szegedieknek az ob-n

Kajak-kenu: ezüstös szombat a szegedieknek az ob-n

2013. szeptember 7., szombat
Kajak-kenu: ezüstös szombat a szegedieknek az ob-n
karaszanna_kajak_kenu_valagoto28_gs

Szabó Gabriella volt a Szolnokon zajló kajak-kenu országos bajnokság szombati napjának legeredményesebb versenyzője, miután három győzelmet is begyűjtött az 500 méteres döntők során. A szegediek szerényebben szerepeltek, mint pénteken.

A Honvéd kajakosa egyesben,

Kovács Katalinnal

párosban, majd a négyes tagjaként is aranyérmes lett.

Szabó

a múlt heti, duisburgi világbajnokságról két elsőséggel tért haza, 1000 méter párosban és az 500 méteres négyes vezérevezőseként is aranyat nyert, míg az ob-n ez már a negyedik sikere, pénteken ugyanis 1000 méter egyesben is ő volt a legjobb. A férfiaknál a kajakos

Tóth Dávid

két számban diadalmaskodott szombaton: előbb egyesben, majd

Kammerer Zoltánnal, Kulifai Tamással

és

Pauman Dániellel

négyesben. Az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE versenyzői közül Vajda Attila kenu egyesben Mike Róbert mögött ezüstérmes lett, akárcsak a rajta kívül Bozsik Attila, Fürdök Gábor és Horváth Gábor alkotta kenu négyes. A kajakosoknál szegedi

Sík Márton Molnár Péter, Boros Gergely

és

Bán Kristóf

társaságában a férfi négyesben,

Kárász Anna

a KSI-s

Vad Ninettával

párban női kajak kettesben végzett a második helyen. A szegedi versenyző a nők egyes futamában bronzmedáliával gazdagodott. A vasárnapi zárónapon a 200 és 5000 méteres futamokat rendezik a viadalon.

Kajak-kenu ob, eredmények:

500 m: férfiak: K-1:

1. Tóth Dávid (Vasas) 1:42.810 perc 2. Kammerer Zoltán (Graboplast-Győr) 1:43.560 3. Schenk Áron (Vasas) 1:44.640

K-2:

1. Kammerer, Hérics Dávid (Graboplast-Győr) 1:32.410 2. Pintér Márk, Kulifai Tamás (Vasas) 1:33.120 3. Noé Milán, Noé Bálint (Váci Hajó) 1:33.330

K-4:

1. Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman Dániel (Graboplast-Győr, Vasas) 1:22.090 2. Molnár Péter, Sík Márton, Boros Gergely, Bán Kristóf (Tiszaújváros, EDF Démász-Szeged, Atomerőmű SE, FTC) 1:22.290 3. Kucsera Gábor, Kugler Attila, Schenk, Pintér (FTC, Vasas) 1:22.700

C-1:

1. Mike Róbert (KSI SE) 1:53.940 2. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 1:54.250 3. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:55.060

C-2:

1. Nagy, Lantos Ádám (Graboplast-Győr) 1:46.690 2. Devecseri Ádám, Hajdu Jonatán (Dunaferr) 1:47.390 3. Kiss Tamás, Korisánszky Dávid (Csepel) 1:48.100

C-4:

1. Széles Gábor, Nagy, Lantos, Varga Dávid (Graboplast-Győr) 1:38.450 2. Bozsik Attila, Fürdök Gábor, Horváth Gábor, Vajda (EDF Démász-Szeged) 1:39.460 3. Kiss, Korisánszky Péter, Korisánszky D., Jakus Zoltán (Csepel) 1:39.830

nők: K-1:

1. Szabó Gabriella (G4S-Honvéd) 1:58.040 2. Medveczky Erika (KDSE) 1:59.180 3. Kárász Anna (EDF Démász-Szeged) 2:00.980

K-2:

1. Szabó G., Kovács Katalin (G4S-Honvéd) 1:44.540 2. Vad Ninetta, Kárász (KSI, EDF Démász-Szeged) 1:45.250 3. Medveczky, Csay Renáta (KDSE, Graboplast-Győr) 1:46.750

K-4:

1. Szabó G., Medveczky, Szabó Petra, Szilvásy Nóra (G4S-Honvéd , KDSE, Mezőgép) 1:37.230 2. Kozák Danuta, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes (UTE, Szolnoki Sportcentrum) 1:38.380 3. Vad, Bara Alexandra, Tóth Dzsenifer, Horváth Noémi (KSI) 1:39.610

C-2:

1. Lakatos Zsanett, Takács Kincső (Graboplast-Győr) 2:06.940 2. Balla Virág, Pogány Nikolett (Graboplast-Győr, Szolnoki Sportcentrum) 2:21.380 3. Langer Laura, Aibester Noémi (Lágymányos) 2:26.420

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.