Írjon nekünk

Gazdaság

Javaslatok a lakáspiac fellendítésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Javaslatokat dolgozott ki a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) a piac fellendítésére, egyebek mellett alacsony hitelkamatot, a szocpol átalakítását és kormánybiztos kinevezését sürgetik.

Maráczi Zsolt elnök Budapesten az igylakunk.hu lakásépítési fotókiállítás megnyitóján ismertette, uniós refinanszírozású, 3 százalékos hitelkamatot szorgalmaznak, szükségesnek tartják kormánybiztos kinevezését a lakásépítés és -felújítás koordinálására, módosítanák a szocpol támogatást, és szeretnék elérni, hogy az energiahatékony felújítás és új építés is kerüljön be a következő uniós költségvetés operatív programjaiba. A TLE elképzelései szerint az építésre és felújításra felvehető 3 százalékos hitelt az Európai Fejlesztési Bank (EIB) refinanszírozná, a programról a kormánynak kell megegyeznie a bankkal.

A szocpol támogatást a szervezet szerint úgy kell átalakítani, hogy a munkadíjban és anyagban lévő áfát visszakapják a tulajdonosok. Erről az egyesület el is készítette rendelettervezetét, és a bankoknál is rendelkezésre áll az elbíráláshoz és folyósításhoz szükséges informatikai háttér – tette hozzá Maráczi Zsolt.

A meglévő lakóépületek energetikai felújítására és energiahatékony épületek építésére akkor lehet a 2014.-2020. közötti uniós költségvetésből támogatáshoz jutni, ha az bekerül egy operatív programba. A kormányzaton múlik, hogy a következő uniós költségvetési időszakban milyen uniós forrásokhoz jut az épület felújítási, építési ágazat – hangsúlyozta az TLE elnöke.

Hírzóna

A parlament bevezette a nagyszülői gyedet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult.

Tovább olvasom

Egyetem

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Gazdasági Versenyhivatal 1,2 milliárd forintra büntette a Facebookot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A cég jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és súgóközpontjában.

Tovább olvasom

Aktuál