Közélet

Játsszon velünk, nyerje meg a vásárhelyi írónő regényét!

Játsszon velünk, nyerje meg a vásárhelyi írónő regényét!

2013. szeptember 16., hétfő
Játsszon velünk, nyerje meg a vásárhelyi írónő regényét!
hullamok_csapdaja

A boldogság kereséséről szól a vásárhelyi írónő, Borbás Edina Hullámok csapdája című könyve, amely nyáron debütált a nagyközönség előtt. Játsszon velünk, nyerjen egy példányt ön is!

Ugyan már kiléptünk a nyárból, és kezdhetjük megszokni a borús szeptemberi időjárást,

Borbás Edina

könyvét olvasva ismét kisüthet felettünk a nap. A fiatal hódmezővásárhelyi írónő Hullámok csapdája című művét júliusban

mutatta be a nagyközönségnek.

Akkor úgy nyilatkozott: célja, hogy az olvasóknak örömet szerezzen, szórakoztatni szeretné őket történetével, s átadni nekik valamit abból, ami áthatja életét: a boldogságra való törekvésből. A regény főhősnője Arabella, egy kedves, kerekded művészlélek, aki nem találja helyét a nagyvilágban. Szerelmi csalódása elől jelentkezik A nagy kaland című valóságshow-ba, amely egy genovai luxushajón veszi kezdetét. A kezdeti barátságos légkör hamar gátlástalan vetélkedésbe csap át, a szerkesztők a végletekig hajszolják a szereplőket, akik egyre kevésbé tudják elkülöníteni a játékban történteket a valóságtól...

A SZEGEDma.hu hírportál segítségével az ön polcára is felkerülhet a könyv: a Hullámok csapdája négy példányát sorsoljuk ki azok között, akik helyesen válaszolnak alábbi kérdésünkre:

Mi adta Borbás Edina regényének az alapötletét? (Segítséget az alábbi cikkünkben talál!)

A.

Egy francia tévéfilmsorozat.

B.

Egy kirándulás Olaszországban.

C.

Egy barátokkal tervezett, de elmaradt hajóút. A megfejtéseket a

jatek@szegedma.hu

e-mail címre várjuk a játékos nevének és elérhetőségeinek megadásával legkésőbb szeptember 23-án (hétfő) éjfélig. Szerencsés játékosainkat e-mailben értesítjük, nyereményüket szerkesztőségünkben vehetik majd át!

A játékosok jelen pályázatban való részvétellel automatikusan elfogadják a SZEGEDma.hu

Nyereményjáték szabályzatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.