Írjon nekünk

Közélet

Január 1-jétől elérhető az országleltár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Jövő január elsejétől elérhetővé válik a nemzeti vagyont felmérő Országleltár-program jelentős része – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a honlapján csütörtökön.

A hiteles adatokat tartalmazó, teljes körű nemzeti vagyonleltár célja az állami vagyon felmérése és pontos nyilvántartása. Az ezzel kapcsolatos hiányosságokra az ÁSZ többször is felhívta a figyelmet.

Márton Péter, az MNV vezérigazgatója közölte: 2014. január elsején megkezdi működését, vagyis elérhető lesz az úgynevezett Országleltár-program jelentős része. Hozzátette: az ország vagyonának egységes nyilvántartásában az országleltár elindulása előtt is várható előrelépés, a tavalyi évre vonatkozó adatok október közepétől elérhetővé válnak a nyilvánosság számára az Országleltár-program portálján.

Törvényi előírás alapján az Állami Számvevőszék évente ellenőrzi az állami tulajdonosi joggyakorlást. A legutóbbi, 2012. december 13-án nyilvánosságra hozott, 2011-es évet vizsgáló jelentésében az ÁSZ számos hiányosságot tárt fel az állami vagyongazdálkodás területén. A számvevők akkor elsősorban a vagyonelemek felhasználására, illetve hasznosítására irányuló stratégiák hiányára hívták fel a figyelmet.

Közélet

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az államfő szerint a kihívásokra okos és fenntartható válaszokat kell találni.

Tovább olvasom

Hírzóna

A népi írókról és a nemzeti önismeretről tanácskoznak a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mások mellett Tömörkény Istvánról és Petőfi Sándorról is szó lesz.

Tovább olvasom

Hírzóna

Könyvkarácsonyfát állítottak a Somogyi-könyvtárban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az idei adományokat a szegedi Dr. Waltner Károly Otthon számára ajánlják fel.

Tovább olvasom

Aktuál