Szórakozás

Hétvégi programajánló: sportágválasztó, critical mass, trolinap és napórás találkozó

Hétvégi programajánló: sportágválasztó, critical mass, trolinap és napórás találkozó

2013. szeptember 21., szombat
Hétvégi programajánló: sportágválasztó, critical mass, trolinap és napórás találkozó
katasztrofavedelem_vadaspark_01

Igazán színes programkavalkád várja a szegedieket. A vadaspark katasztrófavédelmi gyakorlatoknak ad otthont, folytatódik a III. Szegedi Nagy Sportágválasztó, vasárnap megmozdul a kritikus bringás tömeg, illetve napórás találkozót is tartanak.

A márciusi Víz Világnapja után a Kulturális Örökség Napi rendezvénysorozathoz csatlakozva a Szegedi Vízmű Zrt. szeptember 20. és 22. között nyílt napot szervez a szegedi

Szent István téri víztoronyba

. Az Öreg hölgynek becézett toronyban az állandó szikvíz-, valamint a fizika története kiállítások mellett az érdeklődők idén a “Képek a múltból” című tárlat dokumentumaiból betekintést nyerhetnek a szegedi vízellátás és csatornázás múltjába. A háromnapos rendezvénysorozat zárónapját 15 órától a Király-König Péter Zeneiskola növendékeinek koncertje színesíti. A víztorony rendezvényeire a belépés ingyenes. Az érdeklődőket szombaton és vasárnap egyaránt 10-től 17 óráig várják.

sportagvalaszto08_gs

Vasárnapig a Kisstadion ad otthont a III. Szegedi Nagy Sportágválasztónak, melynek célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 40 sportág kipróbálására, hiszen más érzés nézni a sportot, és más kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe. Újdonságként a kutyás frizbi is megjelenik, valamint a sportpoharak inkább szellemi jellegű tevékenysége is. Nem csak e kettő lesz azonban újdonság, hiszen pénteken a sportágak mellett a gyerekek a parasportokkal is megismerkedhetnek, bocsa, asztalitenisz, speciális kerékpár várja az érdeklődőket. A rendezvényről bővebben

ITT

és

ITT

tájékozódhat. Szeptember 21-én egy rendkívül különleges esemény lesz a

Szegedi Vadasparkban

, a kilátogatók látványos katasztrófavédelmi gyakorlatok részesei lehetnek. 11 órakor a gazdasági bejárat mellett a nap egyik leglátványosabb eseményére, a Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság közreműködésével, egy műszaki mentést kísérhet figyelemmel a közönség. 15 órától, a Maros Mentőcsoport és a DKMT Rescue Team talán még az előbbinél is sokoldalúbb, izgalmasabb vízi mentési bemutatója következik a Vadasparkhoz tartozó Sancer-tavon. A program zárásaként a Szegedi Kutya Klub tagjai egy szórakoztató kutyabemutató után ismertetik meg az érdeklődőket a kutya elsősegély legfontosabb szabályaival, fogásaival. A részletes programot

ITT

olvashatja.

trolinap_29_il

A IV. Európai Trolibusz Nap keretein belül szeptember 21-én, szombaton a Szegedi Közlekedési Kft. nyílt napot tart a telephelyein, és nosztalgiajáratokon is utazhatnak az érdeklődők. Délelőtt 11 órára a villamos telephelyre, míg 12.30-ra a trolibusz telephelyre várják az érdeklődőket. A menetrend szerinti járatként közlekedő nosztalgia járművek normál díjszabással vehetők igénybe, míg a különjárati trolibuszok, valamint a 7-es és 8-as vonali emlékjáratokon díjmentes az utazás. 11 órakor a villamos telephely bemutatására várják az érdeklődőket, a találkozó 11 órakor lesz a telephely

Pulz utcai bejáratánál

. 12 órakor különjárati trolibusz indulása a villamos telephelyről a

trolibusz telephelyre

, ahol 12.30-tól járhatják be a telepet a résztvevők. A nosztalgiajárművek közlekedéséről bővebben

ITT

olvashat.

20130826_naporas_szeged_matyas_ter

Napórás találkozó lesz Szegeden szombaton 10 órától a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A találkozó keretében Keszthelyi Sándor Geometria, árnyékvetés, naptár, csillagászati világkép az ókori görögök gnómonjával címmel tart előadást, majd Székely Péter "Az idő fogalma" sorozatot folytatja. Herczeg Tamás A qumrani lelet. Vajon mi lehet? című előadása után a vikingek szoláris és feltételezett égbolt-polarizációs navigációja témakörben Horváth Gábor szól az egybegyűltekhez, míg Göczey András Menkaure rejtett naptárát ismerteti. 15 órától a Partiscum Planetárium megtekintésére és városnéző Naprendszer-túrára invitálják az érdeklődőket, melyet Illés Tibor vezet. Útvonal: Partfürdő - Belvárosi híd - Móra park (Nap) - Roosevelt tér (Merkúr-Vénusz-Föld) - Béla utca (Mars) - Dóm tér (kisbolygóöv) - Aradi vértanúk tere (Jupiter) - Bécsi krt (Szaturnusz) - Mátyás tér, Ferences rendház (Napórák és a Ferences kiállítás megtekintése). Minden napóra-barátot és érdeklődőt szeretettel vár a vendéglátó Partiscum Csillagászati Egyesület és az MCSE Napóra Szakcsoportja. 16 órakor az

Árkád bevásárlóközpont Alexandra Könyváruházában

Kiss-Rigó László megyés püspök és Böjte Csaba ferences szerzetes mutatja be Matthew E. Bunson amerikai egyháztörténész könyvét: „Ferenc pápa küldetése – Út a tangótól a Vatikánig címmel, mely az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg. Ferenc pápáról még most is aránylag keveset tudunk, de ez az életrajz pontos és érdekes képet rajzol életéről, gondolkodásáról és az őt pápává választó konklávé tevékenységéről. Az Amerikában nagy sikert aratott, színes képmelléklettel kiegészített könyv magyar kiadásához, Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője írt előszót. A kiadó közreműködésével a kötetet megvásárló olvasók példányonként 120 Ft-tal támogatják az alapítvány céljait.

szinhazDSC_0095

Csokonai – Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című tündérbohózatát szeptember 21-án láthatja a közönség a

Kisszínházban

19 órától. A darab címszereplője a megözvegyül kereskedőfeleség, Karnyóné (Szabó Gabi), kinek kegyeiért két fiatal férfi, Tipptopp (Gömöri Krisztián), és Lipitlotty (Borovics Tamás) versengenek. Az öregasszony szíve Lipitlottyhoz húz, vetélytársa ezért minden követ megmozgat, hogy kiejtse a kegyeltek sorából. Egyik alkalommal elhiteti vele, hogy nyerőszámait kihúzták a lottón, annak reményében, hogy a fiú szabad utat enged majd a gazdag nőhöz. Módszereiben nem válogat, még a kereskedőnő szobalányát, Borist (Szilágyi Annamária) is bűntársának fogadja, akinek közös boldog jövőt ígér Karnyóné halála után. Mikor kiderül, az udvarló csak érdekből kedveskedett az asszonynak – nem is törődbe fogyatékos fiával, Samuval – bánatában megmérgezi magát. Lipitlotty időközben megneszeli, hogy Tipptopp átverte, ezért bosszúból lelövi a ficsúrt, majd bűntudata miatt magával is végez. Az addig halottnak hitt Karnyó (Rácz Tibor) időközben visszatért a napóleoni háborúból otthonába, de miután fiától értesül a tragédiáról, bánatában szörnyethal. Szerencsére azonban Tündér és Tündérfi megmentik a lelkeket és feltámasztják a halottakat. A Crossroad Band koncertje szombaton 20 órakor kezdődik a

Millenniumi Kávéházban

. A bulizni vágyókat szombaton 21 órától az

Irinyi Bisztróba

várják, ahol Patkós Dr újra rendel, míg a

Rongy Kocsmában

22 órától Molly Air / BrainZtorm.

bödön

Vasárnap 9 órakor nyitja meg kapuit az I. BÖDÖN Háztáji és Kézműves Piac a

Rongy Kocsma

udvarán. Kiket vára Bödön? "Ha hallottál már róla, milyen egy termelői piac és tetszik az ötlet. Ha tudod - vagy tudni szeretnéd, mi a különbség az alföldi nap érlelte zöldségek, gyümölcsök és a hipermarketben kapható között. Ha megkóstolnád a helyi termelők saját gyümölcsből készült lekvárját, szörpjét és mindenféle finomságait. Ha szívesen beszélgetnél velük arról, hogyan néz ki egy napjuk, mi történik a gazdaságban. Ha támogatnád őket, mert fontosnak tartod a helyi termelők boldogulását. Szeged első igazi termelői és kézműves élménypiacán, nem csak a termelőkkel, kézművesekkel találkozhatsz személyesen, de számos egyéb háttér programot is kínálunk, hogy a piacozásból egész napos program válhasson. Gyere le, nézz körül és hozd a kölyköket is, hiszen őket is izgalmas gyerekprogramokkal várjuk!" - írják. További információkat

ITT

olvashat.

critical_mass14_gs

A nemzetközi autómentes nap alkalmából ismét elindul a menet. Az idei Critical Mass kezdőpontja ismét rendhagyó, idén a

Szent István tér

festői helyszínére esett a választás. "Mostani célunk felhívni a figyelmet a Stefánián és az Oskola utcán uralkodó nem éppen kerékpárosbarát állapotokra" - írják a szervezők a 15 órakor útnak induló menetről. A részletes útvonal

ITT

tekinthető meg.

Folyamatos kiállítások, programok:

arnyas koppany

Árnyas Koppány festőművész alkotásaiból a Sogne fjord-tól a Tisza-partig címmel nyílt kiállítás a

Belvárosi Kamara Galériában

, ami. november 3-áig tekinthető meg. Árnyas Koppány 2006-ban az SZTE JGYPK tanító szakán, egy évvel később pedig a képi ábrázolás szakon végzett. első önálló kiállítása 2009-ben Norvégiában volt, találkozhattunk alkotásaival a Reök-palota XIII. Táblakép-festészeti Biennáléján, a Plein Air-en és a Millenniumi Kávéházban is. A

Kass Galériában

Timkó Bíbor képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat Női antennák címmel. Timkó Bíbor képzőművész alkotásai első pillantásra idilli hangulatot árasztanak, jobban szemlélődve azonban észrevesszük a képek rejtett, mélyebb értelmét is. Timkó Bíbor festőként és grafikusként is dolgozik- textiltervezőként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, emellett festészetet tanult a római Képzőművészeti Egyetemen. Grafikai munkáinál a svéd és finn textilművészet hatásai érződnek, alkotásait pedig karakteres nőalakjai teszik igazán egyedivé. A kiállítás október 20-áig látogatható.

gregor_evfordulo03_gs

50 éves a Gregor József Általános Iskola címmel jubileumi fotó- és dokumentumkiállítás nyílt a

Bálint Sándor Művelődési Házban

. Szeged Város képzőművészeti gyűjteményéből nyújt válogatást a

Reök-ben

megnyílt tárlat. Az anyag jelentős része a szegedi képzőművészetet mutatja be, de láthatunk országos hírű, klasszikus és kortárs alkotásokat is. Kevés közgyűjtemény büszkélkedhet olyan alkotásokkal, mint a Szegedi Polgármesteri Hivatal. Közel ezerre tehető a nagyközönség számára rejtett művek száma, melyek a hivatal épületét, irodáit, folyosóit, intézményeit díszítik. A grafikákból, festményekből, szobrokból álló gyűjtemény alapját az 1960-as években indult dél-alföldi kiállításokon, Nyári Tárlatokon történő vásárlások képezték, amelynek anyagi támogatója a szakminisztérium és a Képzőművészeti Lektorátus volt. A Reök-ben látható 100 alkotás összefoglaló válogatás a fél évszázados, mára lezárult gyűjtésből. „KollázsMesék" címmel Véber Noémi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a

Somogyi-könyvtárban

. A tárlat a kollázstechnika sokszínűségét, játékosságát, kifejezőerejét hangsúlyozza. A felhasznált anyagok spektruma igen széles, az egyszerű papírtól kezdve, az üveg, kő, kagylóhéjon át egészen a természeti formákig, minden megtalálható a képekbe építve. Az inspiráció, mely a képek kiindulópontja volt, szintén sokszínű, a virágos kerttől indulva, az erdőkön, tengereken, óceánon át egészen a Navaho indián kultúráig jutunk a kollázsokat szemlélve. A kiállításon szerepel a 2012-es „Interior Design” Nemzetközi Kollázspályázaton 1. díjat kapott kollázskép is. Véber Noémi 1974-ben született, Cegléden. Diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Rajz- és Művészettörténeti Tanszakán szerezte 1998-ban. Az elmúlt 5 évben 20 önálló tárlaton mutatta be munkáit hazánkban és külföldön. 15 éve festészetet és grafikát tanít Szegeden. Alkotásaiban a festészet, grafika, kollázs, montázs, mozaik technika kapcsolódik össze a műfajok határait feszegetve és átjárhatóvá téve.

gobbi_hilda_kiallitas

Idén lenne száz éves Gobbi Hilda, Kossuth-díjas művésznő. A kerek évforduló alkalmából a

Somogyi-könyvtár

összegyűjtötte a színésznő ereklyéit, s bizony öt tárolóba és két vitrinbe nehéz volt belesűríteni Gobbi Hilda életének 75 évét. A kiállított személyes tárgyak az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Bajor Gizi Színészmúzeum gyűjteményéből érkeznek Szegedre. A kiállításról bővebben

ITT

olvashat.

gyurgyalagok

A Somogyi-könyvtár

Rókusi fiókkönyvtárában

a 2013-as Év madaráról, a gyurgyalagról nyílik kiállítás szeptember 3-án, amit október végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazása alapján 2013-ban az Év madara a gyurgyalag. Az "Év madara" program célja egyes védett fajokra, vagy madárcsoportokra irányítani a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, figyelmét. A fiókkönyvtár színes fotókkal illusztrált könyvajánló- és ismeretterjesztő kiállítással hívja fel a figyelmet a hosszú távú vonulóként májustól szeptemberig hazánkban tartózkodó egyik legszínpompásabb madárra. A gyurgyalag fokozottan védett faj, amelynek természetvédelmi értéke százezer forint. Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, speciális étrendje és fészkelési viselkedése miatt számos veszély fenyegeti, költési helye különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj. Az október 31-ig megtekinthető tárlat kiegészül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tablóival és fotóival.

mumia_kiallitas_megnyito02_gs

Kétszáz éve élt emberek sorsát mutatja be a

Fekete Ház

legújabb tárlata, amely a múmiakutatás érdekes és rejtélyes világába kalauzolja el a látogatókat a váci leletegyüttes segítségével. A „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című tárlaton a váci Fehérek templomának rejtett kriptájában felfedezett természetes úton mumifikálódott testeket láthat a nagyközönség. Egy felújítás során, 1994-ben bukkantak rá Vácott arra az elfeledett kriptára, mely az 1674-1838 között élt váci polgárok temetkezési helyéül szolgált. A megtalált 265 múmia közül 166 személyt azonosítottak a szakemberek, a fennmaradó 99 kilétét mind a mai napig homály fedi. A tárlatról bővebben

ITT

olvashat. A Cimélia – könyvkincsek Régi és ritka könyvek a

Somogyi-könyvtár

gyűjteményében tárlat október 9-éig látogatható. 2013 a könyvtár számára kétszeresen is jubileumi év: 125 éve halt meg az alapító, Somogyi Károly és 130 éve, 1883. október 16-án nyitotta meg Ferenc József a Somogyi-könyvtárt. Az ünnepi év kiállítása válogatás a Somogyi-könyvtár egyedi ritkaságaiból, Magyarországon unikális és Európában is csak néhány példányban ismert, fennmaradt kötetekből. A kiállítást a kötetek művészi illusztrációinak nagyméretű, poszter-reprodukciói egészítik ki, mintegy tagolják a tárlat egyes fejezeteit.

SZS20130704_kass_janos_kiallitas_megnyito_001

Madách Imre/Kass János néven újjászületett a

Kass Galéria

állandó kiállítása, mely a Kossuth-díjas grafikus, szobrász, bélyegtervezőnek állít emléket. Az újjászületett kiállítás gerincét két dráma, Az ember tragédiája és a Mózes illusztrációi adják. Közel ötven remekművet tekinthetnek meg az érdeklődők, illetve különböző vázlatokat és bélyegeket is láthat a nagyközönség a művész nevét viselő galériában. További részleteket

ITT

olvashat.

benczur_kiallitas04_gs

Benczúr, a festőfejedelem címmel nyílt tárlat a

Móra Ferenc Múzeumban

. A tárlaton több mint harminc festményt és grafikát mutatnak be a magyar historikus festészet kiemelkedő alakjának munkásságából. Az alkotások egy része Nyíregyházáról érkezett, az ottani múzeum egész komoly Benczúr-kollekcióval rendelkezik. A szegedi kultúrpalota három Benczúr-festményt birtokol, az egyik Tisza Kálmánt, a másik Tisza Lajost ábrázolja, a harmadik pedig egy vázlat Mátyás megkoronázásáról. Az első két műalkotás letétben a városházán található, ott csodálhatták meg eddig a látogatók vagy az ott dolgozók. A kiállításra most visszakérik a képeket, hogy a többi Benczúr-művel közösen láthassa ezeket is a közönség. A kiállítás december 15-éig látogatható.

osemberkiallitas18_gs

Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információkat

ITT

olvashat az október 25-éig látogatható kiállításról. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.