Egyetem

Frankofón központot nyitott az SZTE

Frankofón központot nyitott az SZTE

2013. szeptember 20., péntek
Frankofón központot nyitott az SZTE
SZS20130920_frankofon_intezet_megnyito_009

„A magyar külpolitika térségi koncepciójának fontos eleme a délre tekintés, s ebbe jól illeszkedik a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központjának megnyitása” – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter az ünnepélyes tanévnyitó utáni sajtótájékoztatón.

„Nem véletlen, hogy Szegedre esett a választás, hiszen itt a legjobbak az alapok, különösen ami a jogi kart illeti. Most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, hogy új minőséget adjunk mindehhez a Frankofón Egyetemi Központ létrehozásával” – fogalmazott

Martonyi János

. A külügyminiszter hangsúlyozta, hazánk külpolitikai koncepciójához is jól illeszkedik a centrum megnyitása, hiszen a cél a délre tekintés, „egy kapu szeretnénk lenni a Nyugat-Balkánra és Dél-Kelet-Európára”. Elmondta, jelenleg mintegy húszezer külföldi egyetemista tanul hazánkban, ezt a létszámot szeretnék jelentősen bővíteni, a cél, hogy a szomszédos Szerbiából, Macedóniából és Montenegróból is több hallgató válasszon magyarországi egyetemet. A kormány által 100 millió forinttal támogatott Frankofón Egyetemi Központ létrehozását a külügyminiszter nem végcélnak tartja, emlékeztetett, hogy angol egyetem két évtizede, míg német közel tíz éve van hazánkban. Martonyi szerint hosszabb távon egy francia egyetem létrejötte is fontos lenne, hiszen ma mintegy 220-230 millió ember beszél franciául a világon, ám számuk folyamatosan növekszik. Az SZTE-n folyó frankofón munkát nemzetközileg is elismerik, az intézmény neve közismert, s ennek köszönhető

Trócsányi László

, Magyarország párizsi nagykövete szerint, hogy a központ megnyitóján valamennyi frankofón szervezet képviselője jelen volt a partneregyetemek mellett. „Az egyetemi karok közötti falakat szeretnénk lebontani a frankofónia segítségével, és összehívni a frankofón hallgatókat, hogy létrejöjjön egy műhely, melynek munkájába mind a BTK-s, mind az ÁJTK-s hallgatók részt vesznek. Ebben a műhelyben van tudományos élet, oktatás és akár közélet is” – közölte Trócsányi László.

SZS20130920_frankofon_intezet_megnyito_010

Az intézményi struktúrával kapcsolatban elhangzott, jelenleg egy fő állású státusz van a központban, de a tervek szerint 8-10 fő fog részt venni a munkában, s egy elnökséget is felállítanak. Trócsányi kérdésünkre elmondta, két csoportban 15-15 fővel számolnak, e létszámnak a fele magyar hallgató. A diákok a kétéves képzés keretében fél évet Franciaországban töltenek, ami szintén egyedülálló a kétéves mesterképzési rendszerben. „Jelentős állomáshoz érkezett a Szegedi Tudományegyetem a Frankofón Egyetemi Központ megnyitásával. Ez Magyarországon az első ilyen egyetemi centrum, ezért is nagy reményekkel vagyunk a központ iránt” – jelentette ki

Pál József

. Az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese elmondta, két képzési helye lesz a központnak, a BKT és az ÁJTK.

Novák Katalin

, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kabinetfőnöke, frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos arról tájékoztatott, hogy hazánk 2004 óta megfigyelő tagja a frankofónia nemzetközi szervezetének, s bár megfigyelő státuszban van Magyarország, sok előremutató lépést tett eddig is, melyek közül a miniszteri biztosi tisztséget és a most kapuit megnyitó központot emelte ki.

SZS20130920_frankofon_intezet_megnyito_008

Az előzményekhez tartozik, hogy a Frankofón Egyetemi Központ megalakításának szándékát Martonyi János külügyminiszter már tavaly október végén felvetette

Laurent Fabius

francia külügyminiszternél tett látogatása során. Egy december végi kormányhatározat pedig lehetővé tette, hogy az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányi Intézet (NRTI) keretein belül európai tanulmányok témakörben francia nyelvű mesterképzés indulhasson meg a Lille-i Politikatudományi Intézet közreműködésével. A Frankofón Egyetemi Központ célja az, hogy a magyar külpolitikai prioritásokat is figyelembe véve olyan francia nyelvű képzéseket indítson, amelyek felkeltik a frankofónia iránt elkötelezett magyarországi és a térségbeli országokból érkező fiatalok figyelmét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.