Közélet

Felfüggesztette a parlament Balogh József és Zagyva György Gyula mentelmi jogát

Felfüggesztette a parlament Balogh József és Zagyva György Gyula mentelmi jogát

2013. szeptember 16., hétfő
Felfüggesztette a parlament Balogh József és Zagyva György Gyula mentelmi jogát
zagyva_gyula

Felfüggesztette a parlament Balogh József korábban fideszes, jelenleg független képviselő mentelmi jogát, amit a legfőbb ügyész azért kért, mert a politikus a megalapozott gyanú szerint áprilisban ittasan bántalmazta élettársát. Egy magánvádas ügyben felfüggesztették a jobbikos Zagyva György Gyula mentelmi jogát is.

Az Országgyűlés hétfőn 290 igen szavazattal, két nem ellenében, egy tartózkodás mellett döntött

Balogh József

mentelmi jogának felfüggesztéséről. Ezt az összes frakció nagy többsége támogatta, ám nemmel szavazott a fideszes

Hanó Miklós

és

Nagy István

, párttársuk,

Zsiga Marcell

pedig tartózkodott. Balogh József mentelmi jogának felfüggesztését súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte

Polt Péter

legfőbb ügyész. Az indítvány szerint a politikus április 28-án hajnalban ittasan ütlegelni kezdte élettársát, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Balogh József - aki a történtek után néhány nappal kilépett a Fidesz-frakcióból - már korábban bejelentette, hogy kéri mentelmi jogának felfüggesztését, a plenáris ülésen viszont nem szólalt fel. A képviselő az Indexnek az esetről annak idején elmondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett kutyájukon, egy vak komondoron, úgy szerezte sérülését. A politikus május 2-án bejelentette, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból.

Rogán Antal

, a Fidesz frakcióvezetője aznapi közleményében azt írta: elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait, és ezt a véleményét a Fidesz képviselőcsoportjának minden tagja osztja. Rogán Antal mindezt "tudomására hozta" Balogh Józsefnek is, aki ezt követően tájékoztatta arról, hogy kilép a Fidesz frakciójából. Az Országgyűlés felfüggesztette Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogát is. A politikust korábbi frakciótársa, a Jobbik képviselőcsoportjából 2010 decemberében kizárt

Pősze Lajos

jelentette fel, mert állítása szerint a Képviselői Irodaház folyosóján előzetes szóváltás nélkül arcon köpte. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezután becsületsértés vétsége miatt indítványozta a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A politikus tagadta, hogy leköpte volna Pősze Lajost, állítása szerint csak megjegyezést tett rá. Ugyanakkor a szakbizottság előtt - kijelentve, hogy az ügy politikai kárt okoz neki - kérte mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament a magánvádas ügyekben megszokott gyakorlattól eltérően 291 igen szavazattal, egy nem ellenében és két tartózkodás mellett meg is tett. A frakciók igennel szavaztak, a független Ivády Gábor nemmel, az ugyancsak független

Endrésik Zsolt

és Molnár Oszkár pedig tartózkodott. A mentelmi jog felfüggesztését javasolta korábban a parlamenti szakbizottság is, mondván, az Országgyűlés tekintélyének megőrzése miatt szükséges, hogy az ügy a bíróság előtt tisztázódjon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.