Közélet

Csongrád megye is bemutatkozott a Magyar Értékek rendezvényen

Csongrád megye is bemutatkozott a Magyar Értékek rendezvényen

2013. szeptember 15., vasárnap
Csongrád megye is bemutatkozott a Magyar Értékek rendezvényen
citerasok

Hagyományteremtő céllal szervezték meg Budapesten, a Szent István téren a Magyar Értékek címet viselő rendezvényt, amelyen Magyarország megyéi mutatkoznak be a nagyközönségnek. Délelőtt 10-től este 8 óráig kiállítás, színpadi produkciók, kézműves vásár várja a látogatókat. Csongrád megyét az eseményen többek között a sándorfalvi citerások képviselték.

A Magyar Értékek rendezvény hazánk kulturális értékeit, sajátos természeti, tárgyi és szellemi örökségünket hivatott felvonultatni az ország kiemelt jelentőségű, és egyben szimbolikus helyszínen, a budapesti Szent István téren és a Bazilikában. A program több ágazati minisztérium, a megyei önkormányzatok és számos állami szervezetnek köszönhetően valósult meg a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásában. Az esemény fővédnöke többek között

Lezsák Sándor

, az Országgyűlés alelnöke. A rendezvényen a megyei közgyűlések elnökei, valamint az általuk delegált személyek kézjegyük lenyomatát helyezték el egy 10x6 méteres Magyarország térképen. Csongrád megye bemutatkozását a Csongrád Megyei Önkormányzat koordinálta, a közgyűlést

Vízhányó Ferenc

alelnök képviselte az eseményen.

elnokok

A rendezvényen Csongrád megyét a sándorfalvi Budai Sándor citerazenekar képviselte, a színpadon egy 30 perces műsort - népdalokat az ország minden tájáról - hallhatott tőlük a közönség. A Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar 1956-ban alakult

Budai Sanyi bácsi

vezényletével. A majdnem hat évtized alatt rengeteg hazai és külföldi fellépésen vettek részt, bejárták nemcsak az európai országokat, de eljutottak Amerikába is. A legrangosabb díj, amit kaptak az 1974-es Arany Páva nemzetközi első helyezés, valamint 1988-as Ki Mit Tud-győzelem, amelyeken a mostani zenekar „idősebbnek látszó tagjai” már részt vettek. A zenekart

Erdélyi József

vezeti. Csongrád megyét a citerazenekaron kívül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársai (rokkás, betyár) képviselték, bemutatót tartott egy tápéi gyékényes, a Szeged és Térsége Turisztikai Kht. szegedi papucsot vitt magával, valamint készültünk vásárhelyi hímzéssel, vásárhelyi kerámiával, festett tojással, illetve szegedi paprikafüzérrel, zacskós szegedi paprikával, mézeskalács figurákkal és tájékoztató prospektusokkal is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.