Írjon nekünk

Kultúra

Csokonai szeleburdijai a Somogyi-könyvtárban + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

karnyone_koztal01_gsA Szegedi Nemzeti Színház új évada pénteken debütál Csokonai 18. századi diákszínjátszásra írt vígjátékával. A darab rendezője és a szereplők kedden mutatkoztak be a Somogyi-könyvtárban.

A Szegedi Nemzeti Színház új évadának első bemutatkozó darabja Csokonai – Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című komédiája, melyet szeptember 20-án láthat a közönség a kisszínházban. A pénteki bemutató előtt a Somogyi-könyvtárban gyűltek össze alkotók és szereplők, hogy az első magyar tündérbohózat vidám pillanatairól és kihívásairól meséljenek.

Keresztes Attila rendező több sikeres produkciót állított színre az elmúlt években Szegeden, mint a Liliomot, az Édes Annát, vagy a La Mancha lovagját. 1799-es Csokonai diákbohózat összeállításával Bodolay Géza felkérésének tett eleget, aki látva a nyíregyházi közönségfogadtatást döntött úgy, hogy Szegeden is színpadra kívánja állítani ezt az abszurditásokban gazdag történetet. A három felvonásos darab címszereplője az öreg és özvegy Karnyóné (Szabó Gabi), kinek kegyeiért két fiatal férfi, Tipptopp (Gömöri Krisztián), valamint Lipitlotty (Borovics Tamás) versengenek. Az asszony szíve Lipitlottyhoz húz, vetélytársa ezért minden követ megmozgat, hogy kijátssza. Egy alkalommal lehiteti vele, hogy nyerőszámot játszott meg a lottón, annak reményében, hogy a fiú szabad utat enged majd a gazdag kanizsai nőhöz. Módszereiben nem válogat, még a szobalányt, Borist (Szilágyi Annamária) is bűntársának fogadja, akinek közös boldog jövőt ígér Karnyóné halála után. Mikor kiderül, az udvarló csak érdekből kedveskedett az asszonynak – nem is törődbe fogyatékos fiával, Samuval – bánatában megmérgezi magát. Lipitlotty időközben megneszeli, hogy Tipptopp átverte, ezért bosszúból lelövi a kérőt, majd bűntudata miatt magával is végez. Az addig halottnak hitt Karnyó (Rácz Tibor) időközben visszatért otthonába, de miután fiától értesül a tragédiáról, halálba issza magát. Szerencsére azonban a tündérek megmentik a lelkeket és feltámasztják a halottakat.

karnyone_koztal09_gs

A darab rendezője úgy véli, bár furcsának hathat a befejezés, ez mégsem Csokonai igénytelenségének jele. A művet eredetileg diákszínjátszásra írta, a kifejezés nemes értelmében pedig olyan is, tehát kiütköznek benne a kor vásári komédiáinak nyers nyelvezete, modora. „Jó ízlésű pofátlanság az, amit a szerző a magyar nyelvvel és más nemzetiségi nyelvekkel művel” – utalt ezzel Keresztes Attila a komédiában rejlő kifejezés kavalkádra. A hazai közönség általában nem fogadja elismeréssel a csúnya szavakat, de a keddi közönségtalálkozó érdeklődői jót derültek a következő idézeten, melyet Keresztes olvasott fel: „Vén ugyan, vén a kurvanyja, De van ezüstje aranyja Amellybe ha markolhatnék, Hozzá jobb kedvet mutatnék.” Nem lehet elnagyoltnak tekinteni a vígjátékot, hiszen olyan karakteri elrajzoltság jellemzi, ami tudatos és igényes munkára utal. Csokonai közelebb hozta a kor ficsúrjait, a flancoló Lipitlottyot, aki csak franciául, valamint Tipptoppot, aki csak németül hajlandó megszólalni, s minden tettükből árad a fennköltség. Mint köztudott, karaktereit nem fikciók, hanem létező személyek szülték kisebb túlzásokkal tarkítva. Keresztesék igyekeztek megtartani a korhű jelmezeket, de számos 21. századi elemmel is megspékelték, mint a telefon, a roller vagy éppen a defibrillátor.

„Mindenki majmol. Ennek megértésére szolgál ez a darab” – fogalmazta meg Rácz Tibor a színművet, aki immáron harmadjára kapott szerepet a Karnyónéban. Szerepe a látszat ellenére nem egyszerű, végig falon lógó képként kell viselkedni, miközben az események a családjának széthullásáról szólnak. Visszatérve a háborúból szellemileg is annyira széthullik, hogy alkoholizmusba kergeti magát. Szilágyi Annamária karaktere kereteivel küzd, pontosabban tapogatja a harsányság, a nőiesség határait, amit mind a komédia, mind a rendező betartatnak vele.

Arra a rendező is rávilágított, a történet végkimenetele tragédia, viszont Karnyóné hiszékenysége és esendősége nevetségessé teszik rajongását. Tündér és Tündérfi földöntúli beavatkozása pedig egyfajta katarzissal tölti el a nézők szívét, ezért nem szívszorító drámának, hanem tragikomédiának élik meg e „mezítlábas diákhumort”.

A szegedi színház szeptemberi-októberi műsorkínálatáról korábbi cikkünkben olvashatnak.

Kommentek

Hírzóna

Félmilliót ad a Médiatanács a szegedi filmfesztivál közönségdíjas alkotásának

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Még másik három magyar filmszemle-győztest is díjaz.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vers- és novellaíró diákok versenyeztek Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rékasi Károly fia is megmérette magát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Látogatóközpontot építenek a makói ortodox zsinagógánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább bővülhet a város szakrális turisztikai kínálata.

Tovább olvasom

Aktuál