Közélet

Nem haraptak a halak a szegedi harcsafogó versenyen + FOTÓK

Nem haraptak a halak a szegedi harcsafogó versenyen + FOTÓK

2013. szeptember 4., szerda
Nem haraptak a halak a szegedi harcsafogó versenyen + FOTÓK
horgaszverseny_28_gs

Nem sok minden akadt horogra hétvégén a VIII. Szegedi Nemzetközi Kuttyogató Harcsafogó Verseny résztvevői számára, a 12 induló csapat alig több mint 13 kiló halat fogott ki. A kuttyogatós módszer titkainak is utánajártunk.

Pecások gyülekeztek vasárnap hajnalban a Kiskőrössy Halászcsárda mólójánál, ahol a VIII. Szegedi Nemzetközi Kuttyogató Harcsafogó Verseny startpontját jelölték ki a szervezők. A rendezvényre tizenkét, kétfős csapat nevezett be, melynek a fele a határ túloldaláról, Szerbiából érkezett - a horgászok a csárda mólójától kiindulva az algyői Tisza-híd lábáig csorogtak, eddig kellett a lehető legtöbb harcsát horogra akasztani. Idén nem sok szerencséjük volt azonban a horgászoknak: a tavalyi versenyen közel hatvan kiló halat sikerült kifogni, vasárnap azonban a negyede sem jött össze, bő 13 kiló lett a végeredmény. "Halfogásban nem volt túl szerencsés az idei verseny, a tizenkét induló csapatból csak hatnak sikerült harcsát fogni, hatan nulláztak" - magyarázta

Kemény András

, a rendezvényt szervező Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület elnöke. Mint mondta, a pecások számára nem volt túl jó ez a rendkívül forró augusztus, a szeptemberi lehűlés talán több szerencsét hoz majd a számukra.

Ahány horgász, annyi kuttyogatófa

A verseny a harcsafogás egy ősi módszere, a kuttyogatás köré épült. Ezt a különleges technikát már évszázadok óta használják a Kárpát-medencében a hal csalogatására, lényege a vízfelszínen táplálkozó hal hangjának utánzása egy speciális eszköz, a kuttyogatófa segítségével. "A néphagyomány szerint a fa által generált hang a közelbe csalja, és kapásra ingerli a harcsákat. Szélcsendes időben, nyugodt víznél lehet a leginkább alkalmazni" - nyilatkozta portálunknak

Temesvári László,

aki maga is indult a versenyen. Homorú és sima fejű, egyenes vagy görbe nyelű - korábban ahány horgász, annyi kuttyogatófa létezett, hiszen mindenki saját ízlése szerint készítette el a "hangszert". Ugyanilyen módon változatos az ütések ritmusa is, vannak akik a folyamatos kuttyogatásra esküsznek, míg mások 2-3 ütéssel és rövid szünetekkel operálnak. Leginkább hajnalban vagy délben érdemes harcsázni, utóbbi esetben a víz mélyebb részein érdemes csalogatni a halakat a horgász tapasztalatai szerint.

horgaszverseny_30_gs

A legnagyobb hal különdíjat idén a 2 kiló 73 dekás harcsát fogó

Sztankovics Braniszlá

v vehette át, míg a hatvan centis kuttyogatófát, ami a legtöbb kifogott halért járt,

Rákity Dusán

kapta kettő harcsájával. A legsikeresebb horgászoknak is ők ketten bizonyultak, összesen 4.82 kiló harcsát kifogva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.