Közélet

A Cserepes sori piacon csapott le a NAV

A Cserepes sori piacon csapott le a NAV

2013. szeptember 7., szombat
A Cserepes sori piacon csapott le a NAV

Az ellenőrzések több mint egyharmadánál feltártak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik a főként ruházati termékek árusításával foglalkozó kereskedőknek helyt adó szegedi Cserepes sori piacon vizsgálódtak szombaton – közölte Csurgó Edit, a NAV Csongrád megyei adóigazgatóságának vezetője a helyszínen.

A NAV több mint hetven civil és egyenruhás munkatársa többek között próbavásárlásokkal a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését ellenőrizte. Emellett vizsgálták a termékek eredetét, a foglalkoztatottak bejelentésének szabályosságát, valamint a hamis vagy megtévesztésre alkalmas áruk kiszűrésével az iparjogvédelemhez, a szerzői jogokhoz kapcsolódó rendelkezések betartását – mondta az igazgató. A pénzügyőrök szúrópróbaszerűen megvizsgáltak a piac parkolójában található gépkocsikat is, ott elsősorban jövedéki termékeket, például magyar zárjegy nélküli cigarettát kerestek. Csurgó Edit tudatta, az ellenőrzés első órájában elvégzett 33 próbavásárlás több mint egyharmadánál találtak valamilyen szabálytalanságot, jellemzően a nyugtaadást mulasztották el az árusok. Ezzel párhuzamoson dolgoztak az adóvégrehajtók is, ők a tartozással rendelkező adózóktól ingóságokat és készpénzt foglaltak le, egy óra alatt csaknem egymillió forint értékben. Az igazgató közölte, május 11-én a NAV a piacon már végzett egy hasonló ellenőrzést, akkor az adóellenőrök és pénzügyőrök az esetek csaknem felénél találtak valamilyen hiányosságot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.