Sport

Vízilabda: Juhász Zsolt mindent megnyerne idén a Szegeddel

Vízilabda: Juhász Zsolt mindent megnyerne idén a Szegeddel

2013. augusztus 15., csütörtök
Vízilabda: Juhász Zsolt mindent megnyerne idén a Szegeddel
juhaszzsolt_szeged_edzes01_gs

Az Universiade-győztes pólós szerint a világon egyedülálló a magyar vízilabda sikeressége, a szezonban pedig mindent megnyerne az A-Híd Szegeddel.

Hétfőn megkezdte a felkészülést

- egyelőre szűkös létszámával - az A-Híd Szeged VE kétszeres magyarkupa-győztes, többszörös bajnoki bronzérmes alakulata. Szinte már évről évre megszokott, hogy különböző elfoglaltságok miatt nyáron szerte a világban "kalandoznak" a szegedi pólósok, így a felkészülés kezdetén 5-6 fő kezdi a tréningeket. A gyorsasága, és különböző, pólós technikai trükkjei miatt méltán népszerű Juhász Zsolt tavaly a máltai bajnokságban töltötte a nyarat, idén azonban tagja volt a felkészülést kezdő kontingensnek, hiszen más módon tartotta szinten magát: Universiadét nyert Kazanyban, így eddigi, szinte teljes nyara edzésekkel és tétmeccsekkel telt. Ennek ellenére az első uszodai tréningen leúszott hosszok után igencsak sűrűn kellett vennie a levegőt a medencéből partra szállva. "Nagyon fárasztó volt az első tréning. Az Universiade után

Vincze Balázstól

Tóth Mártonnal

kaptunk három hét szünetet, amiből két hét nem aktív pihenés volt, ám az utolsó héten már el kellett kezdeni a mozgást. De jó újra belecsöppenni a munkába, hiszen a vízilabda az életünk!" - kezdte beszélgetésünket az örökké mosolygó, 10-es sapkát hordó pólós, aki elárulta, a rövid szabadság alatt párjával el tudtak menni nyaralni, illetve Máltán volt alkalma elköszönni barátjától, korábbi csapattársától, az új-zélandi

Joseph Kayestől

. Ebből is látszik, a víztől nem tudott nagyon elszakadni, az otthon töltött idő nagy részében a szentesi Tisza-strand volt állandó "rezidenciája". Az Universiadét megélte, a világbajnokságot pedig természetesen követte pihenés közben is a szegedi pólós. "Amikor a világ valaha volt legjobb edzője,

Kemény Dénes

felállt a kispadról és a szövetség elnöke lett, akkor sokan azt hitték, hogy a magyar vízilabda leszállóágban lesz, ám a nyári eredmények igazolták, és bizonyítottuk, hogy ez egy hihetetlen magyar sikersportág és a magyar vízilabda unikumnak számít a világon. Világviszonylatban mint csapatsportág, egyszerre női és férfivonalon hihetetlenül sikeres. Nem tudom, van-e Európában másik olyan ország, ahol egy labdás csapatsportág, mind a férfiak, mind a nők tekintetében ennyire eredményes és sikeres lenne" - foglalta össze érzéseit a magyar vízilabda talán legfényesebb nyarát értékelve. Emlékezhetünk: három hét alatt négy magyar vízilabda-válogatott két világversenyen is érmet szerzett, az Universiadén a nők ezüst-, a férfiak arany-, a világbajnokságon a nők bronz-, a férfiak pedig aranyérmet szereztek, azaz utóbbiaknál egyetemi és a felnőtt világbajnok is Magyarország. S ebből a szegedi, Csongrád megyei vízilabdázók is alaposan kivették részüket.

szeged_beton_edzes03_gs

Az elkövetkező két hétben nagyon komoly fizikai felkészülés következik az A-Híd játékosainak, a keret pedig fokozatosan fog bővülni. "

Sánta Dániel

jövő héten csatlakozik keretünkhöz, majd azt követően visszatér - de jó ezt kimondani! - három világbajnokunk,

Nagy Viktor, Decker Ádám

és

Szivós Márton

, illetve a jelenleg zajló junior vb megnyerésére is esélyes csapatból

Jansik Szilárd

, azután várhatóan Máltán légióskodó játékosaink,

Kiss Csaba, Hegedüs Gábor

és

Molnár Tamás

is. Miután kiegészültünk, azt hiszem nagyon pozitívan nézhetünk a szezon elé. Mindent meg szeretnénk nyerni, de a bajnokság most mindenek felett szerepel. Ezzel nem akarom leszólni a kupaküzdelmeket, de idén nem akarunk úgy járni, hogy a kupát behúzzuk, aztán úgy érkezünk a bajnokság végéhez, hogy fáradtak vagyunk" - beszélt az elkövetkező szezon fő irányvonaláról Juhász Zsolt. S hogy mit szólnak ehhez az ellenfelek? "A Szolnok játékoskerete immár két esztendeje a legerősebb, és semmit nem nyertek meg ez idő alatt, most pedig még leigazolták

Vámos Mártont

és a szerb válogatott erősségét,

Mitrovicot

is - alighanem óriási az étvágy a sikerre náluk. Abban is biztos vagyok, hogy mind az Eger, mind mi meg tudjuk szorongatni őket és nüanszokon, akár egy jó lövésen, vagy egy jó passzon fog múlni a rangadók, vagy akár a bajnoki cím sorsa. Vasas, Debrecen és Honvéd - ők egy hajszálnyival talán gyengébbek most, mint az első három favorit, de úgy érzem, hazai medencében ők is képesek lesznek bárkit elkapni" - latolgatta az ellenfeleket és az esélyeket a friss Universiade-győztes, majd sommázva hozzátette: "Lehet most találgatni - mi azonban már sajnos keserű leckével megtanultuk az elmúlt két évben: nem az alapszakasz számít, hanem a végjáték. Minden április-májusban dől el..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.